Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-66

Az országgyűlés képviselőházának 66. ülése 1935 november 28-án, csütörtökön. 289 tése igen helyesen domborítja ki és, azt -hiszem, ezzel nagyon sok kisexisztenciájú orvoson lehetne segíteni, ök ezt a szakaszt a következőképpen akarnák megszövegezni (olvassa): »Tilos az orvosnak két vagy több olyan állást vállalni, amelyek egymással fizikai, erkölcsi, közegészségügyi vagy egyéb szempontból összeférhetlenek.« Ezt különben a gyakorlat fogja kialakítani; mindenesetre nagyon helyes intézkedés a törvényjavaslatban már az is, hogy így lehetővé teszi, hogy a jövedelemeloszlás a mainál igazságosabb legyen. T. Ház! A negyedik fejezetben a fegyelmi eljárással kapcsolatban még a 48. §-hoz volna megjegyzésem. Nevezetesen végeredményben nem helyes az, hogy a védő nem csupán gyakorló ügyvéd, hanem kamarai orvostag is lehet. Sem a vádlott orvosnak nem áll érdekében, sem pedig az ügyvédi karra nézve nem méltányos, hogy megengedik a védői tevékenységet nem ügyvédnek, egy megfelelő kvalifikációval nem bíró személynek. Én a magam részéről ennek a rendelkezésnek az elejtését óhajtanám és tisztán csak azt kérném ebben a szakaszban megállapítani, hogy a fegyelmi eljárás során az orvos védőt nevezhet meg s a védő gyakorlatra jogosított ügyvéd lehet. (Surgóth Gyula: Ez helyes!) Az Országos Orvosszövetség az orvosi rend foikozottabb büntetőjogi védelmének 'érdekében a törvényhozáshoz intézett memorandumában azt javasolja, hogy egy új bűncselekmény is állapíttassék meg ebben a törvényjavaslatban. A memorandum szerint így szól a propozíció (olvassa): »Aki az orvost abból a célból, hogy őt hivatása teljesítésében megfélemlítse, megfenyegeti vagy bántalmazza; vagy aki az orvost hivatásának teljesítése miatt 'becsületsértő vagy rágalmazó kifejezéssel illeti; vagy aki az orvos ellen oly célból, hogy őt orvosi tisztének ellátásában valamely cselekmény abbahagyására vagy elkövetésére rá akarja bírni vagy rábírja, vagy pedig hivatásának gyakorlásában megakadályozza, erőszakot alkalmazni megkísérel vagy alkalmaz, avagy veszélyes fenyegetést használ, vétséget követ el... istb.« Az Országos Orvosszövetség azt kéri tehát, hogy egy ilyen bűncselekmény is állapíttass ék meg és ennek miként való üldözése is megállapítást nyerjen ugyanennek az orvosi rendtartásnak V. fejezeténél. En ezt a magam részéről azért voltam bátor megemlíteni, mert, bár messzemenő védelmet látok az V. fejezetben az orvosi rend érdekében, amikor ez a fejezet a különböző vissiziaéléseket — a kuruzslást és egyéb bűncselekményeket — a legszigorúbban üldözi, amellett tényleg indokoltnak tartanaim, hogy az orvos hivatásának teljesítésében egy ilyen paragrafus létesítésével is fokozottabban megvédessék. Végezetül legyen szabad nekem is a fogtechnikusi kérdéssel néhány szóval foglalkoznom. A fogtechnikusok jogsérelmet emlegetnek és' ebből a szempontból kifogásolják a »Vegyes rendelkezések közt lévő 57. §-t, amely azt tartalmazza, hogy (olvassa): »A vizsgázott fogászmestereknek a törvényes' rendelkezések keretei közt folytatott gyakorlatát ez a törvény nem érinti.« A fogtechnikusok természetesen azt kívánják, hogy neosak a vizsgázott fogászmesterekre vonatkozzék ez, hanem ennek az 57. §-nak a hatálya kiterjesztessék általában a fogtechnikusokra is. Ein behatóan tanulmány óztam ezt a kérdést és úgy látom, hogy jogsérelemről szó nem lehet, mert hiszen az 1911-es rendelet óta jogilag tényleg az a helyzet, nogy a fogtechnikusok közül csak azoknak van joguk fogkezeléshez, szóval quasi fogorvosi munkák végzéséhez, akik a vizsgát annakidején eredményesen letették. A jogi helyzetet tehát ez az orvosi rendtartásról szóló törvényjavaslat egyáltalában nem érinti. (Malasits Géza: Megélhetés kérdésié!) Kétségtelen azonban, — amint azt Dulin képviselőtársam az előbb igen részletesen kifejtette — hogy a gyakorlat, az élet eltért ettől a törvényes rendelkezéstől. Kétségtelen az is, hogy visizont most, ha ezek a szigorú büntető rendelkezések, amelyek ebben az orvosi rendtartásiban a kuruzslással szetmben statuáltatnák, életbelépnek, .akkor a fogtechnikusoknak ez a tűrt helyzete — hogy így fejezzem ki — megsemmisül. Hiszen akkor már oly szigorú büntetéssel fogják üldözni őket, és éppen a hivatalos érdekképviseletek, a kamarák ezekkel a dolgokkal majd bizonyosan annyira intenzíven fognak foglalkozni, hogy lehetetlenség lesz a fogtechnikusoknak továbbra is fogkezelési munkákat végezniök. Amellett pedig van ennek a javaslatnaik még egy nagyon szigorú, de egyébként helyes intézkedése, amely megtiltja az orvosoknak azt, hogy iparosokkal társasirodát, rendelőt tartsanak fenn, ami nyílván azt jelenti, hogy tehát — hogy úgy mondjam — strohmannt sem állíthatnak, és így teljes mértékben lehetetlenné válik számukra az eddigi tűrt gyakorlat tovabbfolvtatása. Ebből a szempontból azután tényleg lettet arról beszélni, hogy sérelem éri a fogtechnikusokat. Én a magam részéről — bár elvileg a fogorvosi állásponton vagyok, mert a magasabb kvalifikáció mégis csak nagyobb biztosíték a helyes gyógykezelés mellett — ennek ellenére szintén egy átmenetet óhajtanék biztosíttatni, különösen éppen azok miatt a fogtechnikusok miatt, akik a világháborúban szolgálatot teljesítettek és a haza védelmeben érdemeket szereztek. Ezért azt óhajtanám, hogy a belügyminiszter úr tegye lehetővé ezeknek és a már nagyon hosszú ideje gyakorlatot folytató fogtechnikusoknak, hogy mégegyszer vizsgára álljanak és amennyiben a vizsgát sikeresen abszolválják, ők is az 57^ § rendelkezése alá legyenek azután vonhatók. (Dinnyés Lajos; Ebbe maradunk!) Ezzel az után az átmeneti sérelem megszűnnék. Egyébként — mondom — a jövőben nem tartanám kívánatosnak, hogy ipari képzettségű egyének gyógykezeléssel foglalkozzanak, mert hiszen ennek igen káros konzekvenciái lehetnek a közre nézve. Nem osztozom teljesen abban az álláspontban, amely azt mondja, hogy amint például a középkorban borbélyok húztak a fogat és ahogyan a szülésznőknek is van bizonyos beavatkozási joguk, ugyanúgy nekik is lehet, mert ezzel szemben viszont a fogorvosi kar nagyon helyesen hivatkozik az optiku sokra és az ortopédekre. Az optikusoknak sincs megengedve, hogy a szemen bármiféle műtétet hajtsanak végre vagy bármiféle orvosi, gyógyászati tevékenységet végezzenek a szemen és az ortopédeknek sincs joguk a művégtag applikálásán kívül bármiféle beavatkozáshoz a csonkon. Ez is azt mutatja tehát, hogy helyesebb, ha elkülönítjük az orvosi és az ipari tevékenységet egymástól és a jövő ben is arra törekszünk, hogy a magasabb kvalifikáció legyen általában kötelező a gyógykezelésnél. Az sem áll, hogy olyan sokan volnának fogtechnikusok, mint ahogyan néhányan emlegették, mert, éppen a fogorvosoknak kezem42*