Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-56

20 Az országgyűlés képviselőházának 56. ülése 1935 november 12-én, kedden. zati összeg sem. Ezt az indítványt most én itt indokolni is akarom és ezzel Csoór Lajos kép viselő társamnak is felelni óhajtok. A magyar gyümölcs- és szőlőtermelőknek a gyümölcsszesz és 'borpárlat termelésére vonatkozó panaszíai sorából kiválasztom azokat a sérelmeket, amelyek a nagy elvi kérdéseken kívül állanak, amelyek ezek elrenedezése nélkül is orvosolhatók, mert ezek, érzésem szerint, sok érdekelt kisgazda létérdekében is orvosolandók volnának. Itt felsorolok egyes adatokai 1927/28-ban gyümölcspálinkából és borsaeszből 34.394 hektoliter folyt be, 1928/29ben 48.143, 1930/31-ben 40284, 1931/32-ben 45.749, 1932/33-ban 31.269 és 1933/34-ben 30.079, abszolút mennyiségben számítva. Az utolsó két év nagytar ányú visszaesése még beszédesebb, ha a termelési adatok sorából kikapcsoljuk azt a bizonyos bormennyiséget, amely .szintén f erre a célra feldolgozás alá került. Ha tehát elhagyom a borpárlatot, akkor ezen évek folyamán, — időleges megállapodás folytán ez akkoriban szerepet nyert — 1928/29-ben 44.800 hektoliter abszolút gyümölcs- és törkölyszeszt állítottunk elő. Most ez a mennyiség — és ez a lényeg — 1932/33-ban 20.900 hektoliterre csökkent, tehát jóval kevesebbre, mint a felére. Ez a helyzet egyrészről azt jelenti, hogy a magyar gyümölcs, a szőlőtermelés melléktermékeinek igen jelentékeny része, a szemétdombra került, másrészt pedig azzal az eredménnyel is jár, hogy a kincstár igen lényeges bevételtől esett el. Mert ha vesszük, hogy 10.000 foknál bszolút gyümölcs-szesznek adója körülbelül 1,700.000— 1,800.000 pengő, akkor ebből nagyon könnyen kiszámítható, hogy amikor ez felére csökkent, milyen bevételtől esett el ebben a tekintetben az államkincstár. Ha ennek a helyzetnek okait vizsgáljuk, megállapítható, hogy a mostani pénztelen, szegény helyzetben a gazdatársadalom nem tudja előteremteni azt az összeget, amely a szeszadó befizetéséhez szükségessé válik. A gyümölcshulladék, a törköly, a seprő, stb. kiaknázatlanul vész el, mert a gazda nem rendelkezik az előlegezendő adó összegével, annál visszásabb és a jövő szempontjából veszedelmesebb helyzet ez, mert hiszen a gyümölcstermelésnek nagy programjával állunk szemben. Néhány év múlva az újonnan létesített gyümölcsösök teremni fognak. A tapasztalat szerint a gyümölcsnek körülbelül 50-60%-a mint hulladék szerepel. Ennélfogva ha ezt a hulladékot a konzervgyártással és megfelelő szeszfeldolgozási lehetőségekkel nem vezetjük le. úgy egész gyümölcstermelési programunk e tekintetben csődöt mond. Már most arra kívánom irányítani a figyelmet, hogy a gyümölcsszesz adójának ez a magassága történelmi tévedésen alapul és annak sorozatos következménye. Azt, hogy a gyümölcs, bor stb. nem bírhat el olyan magasságú adót. mint a többi szesz, a külföldi törvényhozás hasonlóan tudta és ezt ismerte a mi törvényhozásunk is. Az 1908: XXVIII. tcikk, amely a szeszadóról szól. 34. §-ában kimondotta, hogy az ilyen szeszek vagy párlatok után községi szeszfőzdéknél 25%, szövetkezeti szeszfőzdéknél pedig 30% adóelengedés — kedvezmény adatik. A szeszadótörvénynek ezt a rendelkezését 1908-ban nem léptették életbe, mert a törvény hatályosságát az Ausztriában hozandó hasonló törvényhez kötötték. Ez volt a helyzet a háború kitörésekor is. Vissza kell gondolni arra az időre, hogy a háború alatt mindenféle gyümölcshulladék és mindenféle hasonlóeredetű hulladék kifőzését megtiltották. Az almát, a barackot, körtét stb.. mint aszalékot akarták kihasználni, mert a központi hatalmak — azt lehet mondani — e tekintetben bizonyos fokig ínséget szenvedtek, Ennélfogva akkoriban éppen ezeknek a gyümölcsféléknek szesszé való feldolgozását eltiltották. Az erre vonatkozó törekvésekkel természetesen logikusan együttjár az a körülmény, hogy az 1916. évi XXIV. te. 2. §-a felhatalmazta a pénzügyminisztert arra, hogy az 1908, évi szeszadótörvénynek 34. %-ki abban az esetben is életbeléptethesse, ha Ausztriában nem hoznak hasonló törvényeket. Történt pedig ez az intézkedés a központi szeszfőzdék felállítása, illetőleg a kincstári adóbevételek fokozása érdekében. Akkor a pénzügyminiszter az 1916. évi 116.300. P. M. számú rendeletben aképpen élt ezzel a felhatalmazással, hogy az adóelengedést a központi szeszfőzdéknél csak 15% értékben állapította meg, a szövetkezeti szeszfőzdéknél és a központi szeszfőzdéknél pedig az esetenként való elhatározást tartotta fenn magának. A gyakorlatban pedig ezen utóbbi intézmények számára az ekkor körülbelül 20% leengedést jelenteti Látnivaló, hogy idevonatkozó törvény hiányában is a gyümÖlcsszeszfőzés támogatására vonatkozó eredeti, a szeszadótörvényben gyökerező elképzelés helyét ebben az időpontban már ellenkező irányzat váltotta fel. így továbbra is folytatnom kell ezt a történelmi levezetést. Az 1921: VIII. te. azután még többet vesz el, mert kimondja, hogy a pénzügyminiszter az adóelengedést 15%-nál kisebb mértékben is megállani that ja, sőt hozzáfűzi, hogv eeészen el is törölheti. Három évvel később az 1924-ben kiadott 159.600. számú pénzügyminiszteri rendelet az adóelengedés legmagasabb mértékét már csak 10%-ban határozta meg és jelenleg a központi szeszfőzdék 10, az úgynevezett egyéni szeszfőzdék pedig 5% adóelengedésben részesülnek csupán. T. Ház! Ez a rövid összefoglalás mutatja, hogy az 1908. évi szesztörvényben elgondolt 25, illetőleg 30%-os adókedvezmény egyszerre 5—10%-ra csökkent. Utalnom kell arra is, hogy csupán a törvények szólnak »leengedés« és »engedmény« kifejezésekről. Valójában arról van szó, hogy a gyümölcsbor és törkölypárlatok előállításával foglalkozó kisüzemek nem bírhatnak el olyan adót, mint a nagy üzemek és a nagy üzemekben sok száz és ezer hektóliterszámra előállított, olcsó nyersanyagokkal dolgozó szeszgyártás termékei, amint nem létezik olyan bortermelő állam Európában, amelyben a kétfajta termeivény adója egymástól csupán 5—10%-kal térne el. Joggal mondhatom tehát, f hogy a gyümölcspáriatok jelenlegi megadóztatása folyamatos tévedések következménye. Arra a megállapításra akartam kilyukadni, hogy a szeszadótörvény eredeti elképzelése az idők f folyamán a különleges viszonyok következtében elhomályosult és később az egész kérdés az egyoldalú adópolitika szemszögéből vizsgálták a kincstár részéről, ezenkívül pedig az ipari szeszgyártást túlzott támogatásban részesítették. Ezek bizonyos fokig a múlt bűnei, amelyeknek orvoslását a jelen törvényjavaslat alapján lehetne reparálni. Kénytelen vagyok utalni ezen utóbbi szempontra is azért, mert a magas adóterhe-