Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-66

1 Az országgyűlés képviselőházának 66. ülése 1935 november 28-án, csütörtökön. 273 A 8. $-ban ismét súlyos beavatkozás van. Ez a szakasz azt mondja, hogy helyi bizottságok alakulhatnak és a kerületi kamarák a helyi bizottságokat megszüntethetik, a belügyminiszter felhívására pedig kötelesek megszüntetni. Ez megint olyan alkotmányosai játék, amikor azt mondom, hogyha akarod, megszüntetheted, de ha rád parancsolok, köteles vagy megszüntetni. Itt semmiképpen nincsen meghatározva, hogy a megszüntetésre mikor kerülhet sor és mikor lehet erre szükség:. A 12. § azt mondja, hogy az országos kamara elnökét e tisztében szintén a belügyminiszter erősíti meg. Ez az eset ugyanaz, mint amely a 7. §-ban van, erre tehát külön nem térek ki, csak rámutatok arra, hogy ez is egy újabb beavatkozási jog, amely abszolút jogot juttat a belügyminiszter úr részére. A 18. § arról intézkedik, hogy a kamarák felett a főfelügyeleti jogot a belügyminiszter úr gyakorolja. A magyar jogfejlődés azon az úton halad, hogy minden társulás felett a felügyeleti jog a mindenkori 'belügyminiszter kezében összpontosul. Európa északi államaiban azonban, mint pl. Dániában, Hollandiában, Belgiumban és más nagyobb államokban azt tapasztaljuk, hogy az ilyen társulások feletti felügyeleti jog a bíróságokra van bízva és teljesen függetlenek azok a szervek, amelyek az ilyen társulások felett rendelkezési jogot nyernek. A 19. $ valósággal zuhatagszerűen sorolja fel a beavatkozási lehetőségeket. Ezekre külön kár is volna kitérni, mert ezek főleg adminisztrációs kérdésekre vonatkoznak. A 20. §-ban kimondja a törvényjavaslat, hogy abban az esetben, ha a kerületi kamara a érvénnyel vagy más jogszabállyal nyíltan szembehelyezkedik vagy az állam érdekeit veszélyeztető magatartást tanúsít, akkor önkormányzatát a belügyminiszter felfüggesztheti és miniszteri biztost rendelhet ki. Nagyon helyes, hogy kimondja a szakasz, hogy ha a kamara a törvénnyel vagy törvényes rendelkezésekkel nyíltan szembehelyezkedik, annak igenis fel kell függeszteni az autonómiáját. Hibának tartom azonban azt, hogy vanitt egy mondat, amely csak körvonalazza a célzott szándékot, amikor azt mondja, hogy: »amennyiben az állam érdekeit veszélyeztető magatartást tanúsít«. En tudom, mi az állami érdeket veszélyeztető magatartás, azonban kérdés, hogy nem fog-e ez későbbi időpontokban félremagyarázásokra alkalmat adni, hiszen azt tapasztaltam, hogy egészen intelligens emberek, magasállású tisztviselők igen könnyen összetévesztik a kormányt az állammal. Lépten-nyomon találkoztam például a választások alkalmával azzal, hogy 'hivatalfőnökök ^behívták a beosztottakat és azt mondták: »Nézze barátom, maga nem szavazhat a kenyéradó gazdája ellen.« Ez súlyos jogi tévedés, a kormány nem kenyéradó gazdája az állami tisztviselőnek, annak a kenyéradó gazdája az állam. A kormányok jöhetnek, mehetnek, jönnek-mennek is, változhatnak, azonban a nemzet, az állam soha nem mehet el a helyéről, az mindenkor megmarad örökéletűnek. Ezért nem szabad ezt a két fogalmat összetéveszteni és vigyáznunk kell arra, hogy ne is adhassunk soha alkalmat ilyen fogalomzavarnak kialakulására. Egyébként a büntetőtörvénykönyv részletesen szabályozza az összes politikai bűncselekményeket, és egész sereg törvényünk van arra, hogy mi tekintendő politikai bűncselekménynek. Ha tehát az a kamara céljától eltérőleg mégis politizálni merne, bármely lépésnél nyomban bele fog ütközni a törvénybe vagy a törvényerejű rendeletbe, tehát mód lesz arra és alkalom fog kínálkozni arra, hogy igenis a belügyminiszter úr teljesen a törvény alapján eljárhasson ezzel a kamarával szemben és autonómiáját felfüggeszthesse. A 30. §. főleg a közszolgálatban álló orvosok magánprakszisáról intézkedik. Itt a szakasz meghatározza azt, hogy az orvos csakis hivatali felsőbbségének engedélyével folytathat magángyakorlatot. Ez ismét egy olyan szakasz, amely könnyen hatalmi túlkapásokra vezethet. Nemtudom, hogy ez be fog-e következni, vagy nem, mert jóstehetség nem vagyok, de már láttam a múltban eseteket, amikor egyes köztisztviselőknek magánfoglalkozásait bizonyos befolyások hatása alatt a felsőbbség nem engedte meg. Hogy ezek a befolyások milyen oldalról fognak előkerülni, hogyan fognak érvényesülni és honnan fogják meríteni az okot egy ilyen magánprakszisengedélynek megtagadásához, azt előre megmondani nem lehet. Mindenesetre veszélyes ez a paragrafus és alkalmas arra, hogy ennek következtében hatalmi túlkapások előfordulhassanak. A 34. §. ismét a szakorvosi cím megszerzésének és használatának feltételeit a belügyminiszter úrra ruházza, aki azt rendelettel fogja szabályozni. Azt hiszem, nem volna semmiféle akadálya annak, ha a szakorvosi cím megszerzésének és használatának feltételeit rábíznák a kamarára, legyen egy kis intézkedési joga már ennek a kamarának a saját autonómiájának keretén belül. Ez már csak igazán teljesen orvosi kérdés, ahol nincs szükség például felsőbb hatósági beavatkozásra. A 44. §. ismét kifogás tárgyát képezheti, mert ez a szakasz azt mondja, hogy a közigazgatási bíróság orvosi tanácsa felerészben biró-, felerészben pedig orvostagokból áll. Az orvostagokat az országos választmány meghallgatása után a belügyminiszter úr nevezi ki. Én nem látom itt szükségét például a belügyminiszteri beavatkozásnak. Ha van egy közigazgatási bíróság, amelyet már úgy ál-iíottunk össze, hogy annak a fele bíró, szakórlő a bírói szakmában, a jogi tevékenységben, a másik fele szakértő az orvostudományokban; akkor abban az esetben, ha maga az orvosi kamara választhatná meg a bizottság tagjait, akiket kiküldene a közigazgatási bíróságba, ezzel semmiféle sérelem nem esnék, semmiféle veszély nem hárulna sem a társadalomra, sem az államhatalomra, sem semmiféle közületre. Ebből a néhány szakaszból nem tudok más következtetést levonni, mint azt, hogy az orvosi kamara törvényjavaslata nagymértékben fokozni fogja a társadalom egyes tagjainak a kormányhatalommal szemben való függőségi viszonyát. Ha az volt a cél, hogy ezt a függőséget jobban kiépítsük, ezt a feladatot a törvényjavaslat nagyszerűen megoldotta. Ha a törvényjavaslat tételes intézkedéseit nézzük, azokban is találunk kifogásolható intézkedéseket és hiányokat. A 7. ^ például arról intézkedik, hogy tiszteletdíj állapítható meg a titkár, a főtitkár, az ügyész, a pénztáros és az ellenőr részére. Szükségesnek látnám annak szabályozását, hogy ilyen fizetett állásokat ne viselhessenek olyanok, akik mk valahonnan fix-fizetést húznak. Ha már néhány állás itt rendelkezésre fog állani, akkor juttassuk ezeket azoknak az orvosoknak, akiknek sehonnan sincs fix jövedelmük. (Helyeslés a baloldalon.) 40*