Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.
Ülésnapok - 1935-64
230 Az országgyűlés képviselőházának 64,. ülése 1935 november 26-án, kedden. takarékoskodjanak, persze megint nem az orvos munkájával és a betegek idegeivel, hanem takarékoskodjanak elsősorban a pénzzel: gyakornok-orvosi állásokat akarnak létesíteni, megint ilyen 100—110 pengős fizetésű kezdő orvosokkal akarják ezeket a pozíciókat betölteni, megint olyan állásokat kreálnak, amelyek mellett az a szerencsétlen fiatal orvos nem tudja a maga exisztenciáját megalapítani. '.Azért volnék bátor ajánlani az igen t. belügyminiszter úr figyelmébe, méltóztassék egyszer bekérni az orvosok lajstromát, hogy hányan vannak, mennyit dolgoznak és milyen fizetés 'mellett teszik azt, akkor majd meg méltóztatik'* látni, hogy ezek a fiatal orvosok rendkívül felelősségteljes munkát végeznek nagyon csekély anyagi ellenszolgáltatásért. Minden elismerés és megbecsülés megilleti ezeket a fiatal orvosokat, akik emellett a mai nyomorúságos helyzet mellett is megtartották hitüket a maguk hivatásával szemben. Igén t. Ház! En az orvosi kamarát körülbelüj- ügy képzelem el, .ahogyan az iparkamara niükbdéset lehet most a gyakorlatban látni. j^z iparkamara nemcsak saját tagjai anyagi, erkölósl " es egyéb vonatkozású problémáival foglalkozik, hanem a mindennapi élettel való állandó kapcsolata révén gyakorlati útmutatásokat is dolgoz ki és gyakorlati javaslatokat is tesz, az ipari és kereskedelmi kormányzatnak, így gondolom én az orvosi kamarát is, amely mintegy külső látó és halló szerve volna a központi kormányzatnak. Ügy érzem azonban, szükséges volna, hogy a kiépítettsége is olyan legyen, mint a kereskedelmi és iparkamaráé. En úgy látom, hogy a kamarai szervezet tulajdonképpen két részből állana: volna a központi kamarai szerv s volnának a körzeti kamarák s a törvény értelmében majd a belügyminiszter úr fogja meghatározni ezeknek a területét és azt, hogy hány orvos tartozik egy-egy kamara körzetéhez. Nem látom azonban tisztán még a törvényjavaslatból, vájjon a központi orvosi kamarán kívül lesz-e még egy budapesti orvosi kamara is? (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Igen!) Itt van nálam egy memorandum, amely ebben a kérdésben még nem lát tisztán. Ügy tudom, hogy van egy budapesti iparkamara és vannak vidéki iparkamarák, azonban a kamaráknál hiányzik a centrális, a központi szerv, mert ők közvetlenül érintkeznek a központi hatóságokkal. En úgy érzem, igen t. belügyminiszter- úr, hogy helyesebb volna talán az orvosi kamaránál is ezt a rendszert meghonosítani, hogy maguk a külső kamarák is minden szűrő nélkül tudjanak érintkezni a belügyi kormányzattal. (Eber Antal: Ez a jobb!) Eber igen t. képviselőtársam az iparkamarának az elnöke, ő bizonyosan tapasztalatból tudja, hogy jobb volna, ha az iparkamaráknak egy centrális szervezete lenne; én ebben nem ismerem ki magam annyira, de a belügyminiszter úr megnyugtatott abban a tekintetben, hogy a budapesti orvosoknak is lesz egy külön körzeti kamarájuk s e fölé fog azután kerülni az orvosi kamara. Ezt megnyugvással tudomásul veszem. Nunc venio ad fortissimum, én is a fogtechnik'uskérdésről óhajtanék néhány szót szólani; Erről a kérdésről Eber igen t. képviselőtársam már részletesen tájékoztatta a t. Házat, én még csak néhány ecsetvonással szeretnék hozzájárulni a kép kiegészítéséhez. Egy törvényjavaslatnak áz is az egyik célja, hogy új exisztenciákat, új adófizető állampolgárokat teremtsen, új lehetőségeket nyisson meg^ az élet számára. Semmiesetre sem lehet a célja az, hogy a sok meglévő exisztenciától a kenyeret, az életlehetőséget megvonja. Ezt igen helyesen fejtette ki Éber igen t. képviselőtársam. Ennek a törvényjavaslatnak két célja van: egészségvédelem és kenyér. Kenyeret biztosítunk azoknak, akik az orvosi szervezetben jobban meg tudják védeni anyagi érdekeiket, tehát a másik oldal felé is legyünk lojálisak legalább oly mértékben, hogy a már megszerzett jogokat ne bántsuk. Igen t. Ház! Az a véleményem, hogy a fogászat két részből áll: van foggyógyászat és fogtechnika. Két különböző dolog. Az egyik az orvostudomány körébe tartozik, a másik a technikai tudományok keretébe. Amint nem követelem meg és nem is követelhetjük meg józan ésszel azt, hogy a szemészorvos, aki nekem előírja a szemüveget, a szemüveget meg is csinálja, hanem rábízza a látszerészre, amint nem kívánom, hogy az orthopéd-orvos, aki nekem előírja, hogy milyen othopéd-cipőt kell vásárolnom, maga csinálja meg nekem az orthopéd-cipőt, vagy műlábát, ugyanúgy a fogorovosoknak és a fogtechnikusoknak működése is két különböző működés. De menjünk tovább. A szülésznői foglalkozásnál, amely sokkal mélyebb és egészségvédelmi szempontból sokkal magasabb értékeket érint, mint a fogászat, rábízzuk ezt a működést egyszerűen egy vizsgát tett asszonyra. Viszont ugyanakkor szakképzett, iparigazolvánnyal bíró egyénektől, akik hosszú működést fejtettek ki, ugyanezt a lehetőséget megvonjuk a fogtechnikával kapcsolatosan. De rámutatok egy olyan szempontra, igen t. Ház, amelyet maga az orvostársadalom is meglátott, mert hiszen itt hivatkozom az orvostársadalom egyik legharciasabb, az orvosi érdekekért legönzetlenebbül dolgozó férfiúra, Csilléry Andrásra, aki önkéntelenül ugyan, de mégis a fogtechnikusok elvi álláspontja mellett tört lándzsát. Debrecenben 1925 májusában, amikor ott — a Fogorvosi Szemléből veszem ezeket az adatokat — az egye tem stomatológiai előadásainak megtartására delegáltatott és a következőket mondotta egy felolvasás során (olvassa): »Ezeknek a stomatológiai előadásoknak megtartásával teljessé vált a debreceni orvosképzés, amennyiben eddig minden stomatológiai tudás nélkül hagyták el a kollégák az egyetem falait és mivel a vidéken foghúzással, sőt konzervatív munkával is kell, hogy foglalkozzanak, a fogtechnikusoktól vettek kurzusokat« (Ügy van! Űgy van! a szélsőbaloldalon.) »és ezzel is növelték a technikusi kar harci eszközeit.« (Farkas István: Akkor is tanultak, de most is tanulhatnak tőlük!) Maga az orvosi társadalom is elismerte, hogy a, fogtechnikusoktól igenis tanulná lehet. Hosszan tartana, ha tovább menne az ember ezeknek a kérdéseknek a fejtegetésében. Azt gondolom, hogy lehetne egy áthidaló állásponttal a kérdést elintézni, mert én ezt a kérdést elsősorban nem fogorvosi és nem fcgtechnikusi, hanem közönség-szempontból nézem. Mi volna a helyes? Az én szerény véleményem szerint a fogorvos megmondja^ miire van szükség fogpótlás szempontjából és szinte egy receptet írna elő. Most rám, a, betegre bizassék az, hogy azt a receptet én hol csináltatom meg. Nekem nem írja elő az orvos, hogy melyik gyógyszertárba menjek. Oda megyek, ahova akarok. Az egyik