Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-63

Az országgyűlés képviselőházának 63. ülése, 1935 november 22-én, pénteken. 215 lottkémi állást? Nem lehetne itt orvosokat al- . kalmaznil Természetesen nem állandó foglalkozásképpen értem, mert a halottkémlés nem tölt ki egy munkakört, de nem lehetne orvosokat alkalmazni, akik megnyugtatóan, a szív utólagos átszúrása nélkül is konstatálni tudnák a halált ós így indítanák el az illetőt a túlvilágra? így van ez az egész vonalon. Nem lehet ilyen körülmények között orvosi túitengésről beszéni. Beszélni kell azonban az orvosnyomo; rúságról. (Halljuk! a szélsőbaloldálon.) Szó esett erről, de nem kellő mértékben, Tóth Pál képviselőtársam mint valami egészen furcsa dolgot említette fel, hogy 50 évvel ezelőtt, amikor az első kamarai javaslatot tárgyalták, kifogásolták, hogy évi 400 forintos díjazással kerestek egy orvost. Hány olyan orvos van ma Magyarországon, aki megnyalná mind a tíz ujját, ha évi 800 pengővel díjazott fix állásba tudna jutni! Pedig 50 esztendő telt el azóta! Dr. Melly József nagy tanulmányt írt erről a kérdésről és tanulmányában megállapítja az orvosnyomorúság okait. Ezeket az okokat gazdasági okokra vezeti vissza. Azt mondja, hogy a magyar nép nem jókedvéből mellőzi az orvosi kezelést, az orvosi ellátást, hanem azért, mert nines rá pénze, így nem tud orvost hívni. Nagyon jól tudjuk, — vidéken ez évtizedes praxis — hogy sokan, akik félnek a hatóságoktól, egy későbbi hatósági beavatkozás kellemetlenségeitől, csak már a haldoklás pillanatában, vagy éppen már a halál után, hamar szaladnak orvosért, hogy állítson ki bizonyítványt a beteg kezeléséről, hogy az elhalt hozzátartozóit ne citálják utólag a hatóságokhoz, amikor magát a beteget nem is látta az orvos. Ebben állapítja meg Melly József az orvosnyomorúság egyik okát. Az orvosok álláshalmozásáról igen érdekesen azt mondja, (Halljuk! a szélsőbaloldálon.) nagy baj az, hogy csak egy csomó, zsugorian díjazott állás teszi lehetővé, hogy egy-egy orvos nagynehezen eltengődjék. Ingyen kívánják az orvost igénybe venni. Azt panaszolja ebben a tanulmányában Melly József, hogy a privátpáciensek legnagyobb része még ma is köszönöm-mel fizeti ki az orvost. Említi, hogy már Hippokrates is panaszkodott, hogy ha a beteg meggyógyult, a hozzátartozói azt mondták: Jó az Isten, segített. Ha pedig a beteg meghalt, azt mondták: Rossz az orvos és elkezelte a beteget. Ma is ezt mondja dr. Melly József a tanulmányában és messzemenő javaslatokat tesz. Valóban igen sok tekintetben — ha nem is mindenben — igazat adhatok neki. Szociálpolitikai szempontból, egészségvédelmi szempontból, szervezeti és szerkezeti szempontból sok mindenben igaza van. T. Ház! Azt mondják, sok az orvos. Kérdem, hol vagyunk még attól, hogy megfelelő mennyiségű kórházunk legyen? Méltóztatnak-e tudni, hogy Pest vármegyének, az ország vezető vármegyéjének, amely az ország 1

/«-át teszi ki, nincsen kórháza? Pest vármegye néhányszáz községéből a beteg, ha kórházi ápolásra szorul, feljön Budapestre és itt próbál elhelyezkedni. Budapest azonban egy más közigazgatási terület és nem hajlandó korházaiba a vidéki betegeket felvenni, vagy ha felveszi, benyújtja a számlát. Ezért a községek, hogy ne terhelje őket a beteggyógyítási költség, nem utalják be a betegeket kórházba. Nekem, mint pestvármegyei törvényhatósági bizottsági tagnak, sok bajom és dolgom van azzal, hogy a levelek tömegét küdik hozzám a pestmegyei falvakból és városokból, amely levelekben azt írják, hogy nem tudják betegeiket elhelyezni, hiába mennek a hivatalokba, ott nem törődnék a dologgal, és ezért kérnek, hogy tegyek valamit Nagy utánjárással lehet néha egy-egy beteget elhelyezni, de — és erre felhívom a belügyminiszter úr figyelmét — ha az ilyen betegnek vagy felmenő vagy lemenő hozzátartozójának van &gy kis viskója, .amelyet egy életen keresztül spórolt össze magának és vonta el a szájától a falatot, hogy mint a fecske a fészkét, építsen

f egy kis saját otthont, akkor kivetik rá a kórházi ápolási költséget és olyan végrehajtási vexaturáknak van kitéve az illető, ami egészen példátlan, és ami hihetetlen volna, ha az ember nem tudná, hogy így van. T: Ház. Pedig ha megcsinálnák a mezőgazdasági munkások betegség és baleset elleni, valamint aggkori és rokkantsági biztosítását, hány orvos kellene hozzá. Ha felépítenék a hiányzó kórházakat ési szanatóriumokat, a diszpanzereket, az anya- és csecsemővédőintézeteket, hány orvos tudna elhelyezkedni. Amit eddig elmondtam, az csak a terápiára vonatkozik. Hol van még a prevenció és a profilaxis, amelyet a modern orvostudomány és szociárhigiénia előír, szükségesnek mond .és kötelességévé tesz a közületeknek. Mondom, ez csak maga a gyógyítás. Nincs tehát orvosfelesleg. Helytelen tehát a kiindulási pont. Nem szabad abból kiindulni, hogy sok orvosunk van, ennélfogva egy kénysizertársulással oda kell törekednünk, hogy az orvosok siaámát ritkítsuk,^ hogy még kevesebb orvos legyen, hogy tehát a közegészségügy még rosszabbá váljék. Mert ennek csak ez lehet a következménye. T. Ház! Ezek a problémák szerény felfogásom szerint szorosan összefüggnek az orvoskérdéssel és az orvoskérdés minden vonatkozásával. Én az orvosi tudományt és magát az orvosi kart, még hibái ellenére is, nagyon tudom tisztelni, becsülni és szeretni, mert azt a munkát, amelyet az orvosok végeznek, t. i. az emberi fizikai szenvedések enyhítését, gyógyítását, megszüntetését csak becsülni lehet. Ez a legemberibb foglalkozás. Én nagyon sokat érintkeztem orvosokkal munkásbiztosító pénztári praxisomban és mondhatom, hogy csak becsülni tudom őket. Ezt én mondom, aki életemben nem voltam komolyan beteg. De láttam betegeket, láttam családokat, amelyekben betegek sínylődnek, láttam, hogy amikor az orvos megjelenik a betegnél, milyen megkönynyebbülés vesz erőt a lelkeken, és hogy a féltett betegért minden felelősség áthárul az orvosra abban a pillanatban, amikor átlépi a küszöböt és átveszi a beteg kezelését. Az orvost tehát tisztelni, becsülni és szeretni kell, s meg kell adni az orvosnak mindazt, ami neki az ő igazán nagy és emberi munkájáért a társadalomtól kijár. Nem szabad az orvosi kart olyan invektivákkal illetni, amelyek ebben a törvényjavaslatban a sorok között helyet foglalnak. Egy egész sereg olyan csapda van ebben a javaslatban, ahol az a szegény gyanútlan orvos, ha majd orvoskamara lesz, el fog bukni. EEL ezeket részletesen is szóvátettem a bizottságban, de a helyzet a törvényalkotások terén nálunk ma az, hogyha a magas bürokrácia a maga elefántcsont tornyában kitervez 'és kitermel valamit, ezt hatalmi szóval akarja oktrojálni, hatalmi kérdést csinál belőle és