Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.
Ülésnapok - 1935-63
Az országgyűlés képviselőházának 6$. Í engedi a praxisba azt, akit öt vagy három évig eltiltottak a praxis folytatásától: veszedelmes a közre. Veszedelmesnek tartom a közre azt, hogy az illetőt öt, illetőleg három évi eltiltás után a praxisba csak úgy egyszerűen, a törvény alapján, vissza kell venni. Ha fenntartja a miniszter úr ezt az elvet, akkor kérem, méltóztassék formulát találni arra, hogy fegyelmi úton lehessen visszavenni a kamarába azt, aki a jogerős szabadság vesztésbüntetést kitöltötte. Ebben az esetben a fegyelmi bíróság még külön is elbírálja az esetet. Ha úgy találja, hogy az illető visszaengedhető a praxisba, akkor rögtön visszaengedi, ha pedig úgy találja, hogy az illetőét nem lehet visszavenni, akkor nem veszi vissza. Ez az eljárás már sokkal megnyugtatóbb, mert két fórum is kivizsgálja az esetet, nem pedig törvény mondja ki, hogy ha kiállta a büntetést, akkor praktizálhat. Lehet olyan eset, hogy öt év múlva sem szabad megengedni, hogy praktizálhasson, lehet eset, hogy rögtön vissza lehet a praxisba venni, a közre, a közegészségügyre való veszedelem nélkül. A lefolytatott fegyelmi szerény véleményem szerint erre módot ad. A javaslat egyik nagy fejezete éppen a fegyelmi szabályokat tárgyalja. Képviselőtársaim már rámutattak arra, hogy ez indokolja a legjobban a kamara felállítását. Szerintem a közegészségügy, az orvosok általános érdekei, de egyéni fontos érdekei is megkívánják a fegyelmi bíráskodást. Már 50 évvel ezelőtt is azért foglaltak pro vagy kontra állást a kamara kérdésében az egyes irányadó körök, mert a fegyelmet sürgették. De külön fontosságot kell tulajdonítanunk a fegyelmi bíróságnak azért, mert ennek a fegyelmi ibíróságnak pallosjogot ad a törvény. Eddig csak a magyar királyi bíróság ítélete foszthatta meg diplomájától az orvost. Ez a jog most a fegyelmi bíróságra is rászáll. (Mozgás a középen.) Nem kifogásolom elvben ezt a pallosjogot, mert adódhatik eset, amikor szükség lehet rá, de azt szeretném, hogy a törvény szakaszai ne legyenek olyan lazák, hogy ártatlan embert rántsanak romlásba^ és zaklatásoknak adjanak helyet. Szerény véleményem szerint különben a fegyelmi bíráskodás, a fegyelmi büntetés nincs összhangban egyéb büntetőtörvénykönyveink szellemével. Ez túlszigorú ahhoz képest, amihez szokva vagyunk a bíráskodásban. A 41. § szól a fegyelmi kérdéseknek kritériumáról és azt mondja, hogy az orvost fegyelmi eljárás alá kell vonni, ha hivatali kötelességét szándékosan vagy gondatlanságból megszegi, Ez ellen nincs egy szó kifogásom sem. Helyes fogalmazás, szükség y an rá. A másik pont azonban, »ha életmódjával vagy eljárásával az orvosi hivatás vagy az orvosi kar tekintélyét sérti«, már tág fogalmazású, alkalmas arra, hogy ártatlanul hurcoljanak meg orvosokat. (Zaj.) Mert vájjon hol végződik a határ, amikor még nem sérti az orvosi kar tekintélyét az eljárás vagy életmód és hol kezdődik, amikor már sérti. {Egy hang a jobboldalon: Ez kognició dolga!) Nemcsak tágkörü az a fogalmazás, de zaklatásokra is adhat alkalmat. Személy szerint is distingválni lehet. Félő, hogy nemcsak maga a vétség lesz a kritérium, hanem az is, hogy ki lesz a személy. akit perbe fognak. (Ügy van! Ügy van! — Surgóth Gyula: A fegyelmi bíróság garancia arra nézve, hogy nem történik injuria. — Ügy van!) Ha például »Doktor Névtelen a múltban csak pársoros reklámhirdetést tett közzéanapiése, 19$5 november 22-én, pénteken. 207 lapokban, akkor az orvos szövetség rögtön készen volt EL dorgatóriummal, ha azonban »Doktor Arrivé« orvos úr jólsikerült orvosi ténykedésével, egész asszisztenciájával képes ábrázolásban jelenik meg a napilap hasábjain, akkor az orvosszövetség nem csinál semmit, az orvosi etika is alszik. (Eckhardt Tibor: De van 50 pengőt kereső orvos, éppen a kezdő orvos. Hogyan éljen az? Mezítláb jár). Es hogy milyen életmódot folytasson az az orvos. (Eckhardt Tibor: Mezitláb jár! — Zaj a középen.) Ezzel kapcsolatosan nem foglalkozom bővebben Eajniss igen t. képviselőtársam a közbeszólásával, de osztozom vele abban a nézetben, hogy a vegetáriánus életmódra nem vonatkozhatok ez, de a lakásra '• talán vonatkozhatok. Olvasok statisztikát arról, hogy orvosok orvosokhoz nem méltó lakásokban laknak és rendelnek, vagyis ez is tekinthető olyan életmódnak, amely az orvosi kar tekintélyét sérti. (Eckhardt Tibor: Vagy ha mezitláh jár!) A statisztika szerint az orvosoknak csak 7%-a lakik az orvosi hivatáshoz méltó lakásban — az orvosok megállapítása szerint. Más megállapítás szerint kapásból talán rá lehetne mondani, hogy^ 50% a határ. Hol itt a kritérium az ítélkezésben, hogy megnyugtatóan tudjon ítélkezni a fegyelmi bíróság? Még az orvosszövetség vezetősége is, amely inkább hajlik a szigorú intézkedésre, kéri, hogy ezt a paragrafust módosítsuk, úgyhogy fegyelmi eljárás elrendelésének van helye, ha az orvos az orvosig hivatást, vagy az orvosi kar tekintélyét sértő, megbotránkoztató életmódot folytat. (Elénk helyeslés balfelöl.) Ez talán precízebben fejezi ki a dolgot. Mélyen t. Képviselőház! Az orvostudomány nem matematika. Talán inkább művészet, mint tudomány. Itt nem az a fontos, hogy helyes-e az összeadás, vagy jó-e a szorzás, nem a forma dönt, hanem a lényeg. Ha a beteg meggyógyult, akkor a gyógykezelés jó volt, ha a beteg meghalt, akkor a leggyönyörűbben végrehajtott operáció értéke is a nullával egyenlő, hacsak nem tekintjük külön értéknek az operáció honoráriumát, a tiszteletdíjat, ha van. Ezért aggályosnak tartom a 36. §-t, amely az 1876:XIV. te. 47. §-át helyezi hatályon kívül és az orvost gyógyító tevékenységében megköti és alárendeli a törvényen kívül még az orvosi gyakorlatra vonatkozólag később megfogalmazandó szabályoknak. Az 1876 :XIV. te. 47. §-a szerint a gyakorló orvost eddig a gyógymód meghatározásában vagy a gyógyító eszközök alkalmazásában csak az orvosi lelkiismeret és a büntető törvény szabályai irányították. Az orvosnak a törvények szerint joga volt a gyógyítás szabadsága. Éppen ezért érthetetlen előttem, hogy ennek a jognak megvédésében sem a bizottsági tárgyalások során, sem eddig sehol illetékes hivatalos orvosi körök részéről egy szót sem emelt fel senki. Amennyiben ez a szakasz változatlan fogalmazásban kerülne törvénytárunkba, annak sajnálatos esetleges következményeire megpróbálok szerény elgondolásom szerint reámutatni. Hippokrates, az orvostudomány atyja, Krisztus születése előtt körülbelül 400 esztendővel élt. Az ő idejében a papi hivatal és az orvosi ismeretek apáról fiúra szállták. Ö maga Asklepios, ahogy később a rómaiak nevezték, Aesculapius istentől származtatta magát, Asklepidáknak nevezték az egész családot. Hippokrates jött a maga újszerű tanaival, nagy tudásával és attól kezdve lett általánosabb az orvosi praxis, megalkotta a mai gyó-