Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-63

Az országgyűlés képviselőházának 63. ülése, 1935 november 22-én, pénteken. 197 tunk, akivel azutáií a kormánynak nincs sok baja. Igaz, ugyan, hogy az Országos Orvosszövetség is helyesli ezt a belügyminiszteri megerősítést, sőt nemcsak, hogy helyesli, hanem még továbbmegy, mert az Országos Orvosi Kamara elnökének a megválasztásához a kormányzó úr szentesítését, jóváhagyását kívánja. Megvallom, ebben több logika van, mint az előttünk fekvő törvényjavaslatban, mert ha már a kerületi kamarák elnökeinek megválasztását meg kell erősíteni és azokat a belügyminiszter úr erősíti meg, akkor már nem lenne rangos dolog, hogy az Országos Orvosi Kamara elnökének megválasztását szintén a belügyminiszter úr erősítse meg. Ha már van hierarchia, akkor tartsunk hierarchiát a megerősítésben is, és ezért azt tartom, igaza van az Országos Orvosszövetségnek abban, hogy az Országos Orvosi Kamara elnökét állásában a kormányzó úr őfőméltósága erősítse meg. De meg vagyok győződve arról is, hogy miként a belügyminiszter úr, a kormányzó úr sem ambicionálja azt, hogy ilyen önkormányzati elnököket állásukban megerősítsen. Végre is nem akarnak egy ilyen megrendszabályozott társadalom főnökeivé válni, nincs tehát semmi értelme annak, hogy a törvényjavaslatnak ezt a rendszerét elfogadjuk és egy ilyen kormánymegerősítéstűi» kormányjóváhagyástól függő autonómiát adjunk az orvosi karnak. Gyenge fizetség volna ez, mint ahogy gyenge fizetség ez az egész javaslat az orvosok érdemeivel szemben. Mindnyájan meghatódva és teljes elismeréssel adózva hallgattuk itt végig Cseh-Szombathy László t. képviselőtársam felszólalását, aki élénk színekkel, de igazán igazságosan — mert a tények maguk olyanok, hogy az orvosok ezeknek elmondásával adorálhatók — adorálta az orvostársadalmat, méltatta annak tudományos, nemzeti és társadalmi nagy érdemeit. De mi is mindnyájan úgy vagyunk, hogy egyéni hálára vagyunk kötelezve, hiszen mindnyájunk életében voltak a megpróbáltatásnak olyan órái, amikor kétségbeesve, szinte könyörögve, reménykedve néztünk arra az orvosra, aki akár bennünket, akár valamely szerettünket visszahozta a másvilág kapujából. Mindnyájan örök időkre le vagyunk valamely orvosnak kötelezve mindnyájunk szemében kedves, rokonszenves alak szobrává fejlődött az orvos, és csak sajnálni tudom, hogy egy ilyen nagyszerű emberekből álló társadalmi osztályt, réteget, vagy rendet — amint a javaslat nevezi — csak ilyen ajándékban részesítjük, hogy — mint már voltambátor említeni — még annyi jogot sem adunk meg nekik, annyira sem bízunk bennük, ahogy megbízunk az ügyvédekben vagy a mérnökökben. T. Ház! Nemhogy sújtani kellene őket ilyen javaslattal, amely rájuk nézve nagy szociális terhet is jelent, hanem mentesítenünk kellene őket ezektől az intézkedésektől, a quieta non movere álláspontjára kellene helyezkednünk, nehogy mostani nehéz helyzetükben még jobban elessenek. Az orvosi kar nyugalmát pedig nem látom ebben a javaslatban, mert már előre a fenyegetések felhőjét hajtja az orvosi kar feje fölé. (Rajniss Ferenc: Ege fölé!) Nagyon egyedülálló véleménye lehet t. képviselőtársamnak, hogy azt állítja, hogy megérdemlik. (vitéz Benárd Ágoston: Nem azt mondta! Segít magyarul beszélni! Azt mondotta, hogy az ormosoknak nem a feje, hanem az ege fölé!) T. Ház! A törvényjavaslat a 15. §-ában azzal kezdi, hogy önkormányzati tagsági jogait, alkotmányos jogait nem gyakorolhatja az az orvos, aki a kamarai tagdíjat abban az évben nem fizeti meg, a következő évben pedig már az orvosi lajstromból is törölhető. Ebből látszik, hogy ennek a javaslatnak nem az a fontos, hogy az orvosokat éltesse és védelmezze, hogy nehéz heylzetükben segítse őket, hanem talán a legjobbakat ki akarja szelektálni az orvosi társadalomból. Ez a rendelkezés ugyanis alkalmas arra, hogy a szerények, tudósok, akik nem érnek rá könyökölni, akik nem elég élelmesek, csak tudnak, nagyszerű képességeik vannak, elveszítsék az orvosi gyakorlathoz való jogukat. Az orvosi társadalomban is éppen úgy van ugyanis, mint másutt, hogy az összeköttetések, a reklám és az élelmesség segít, és így megtörténhetik, hogy a legkiválóbbak, a legtudósabbak esnek ki az önkormányzatból, ha pedig a második esztendőben sem fizetik meg a tagdíjat, akkor elveszítik a jogukat arra, hogy orvosi gyakorlatot folytassanak. Ez a teremtés óta velünk született jognak a megtagadása. Ilyen messze semmiféle törvénnyel elmenni nem szabad, mert világszerte, a világ civilizációjának normái szerint, ha egyszer valahol meg vannak a feltételek arra, hogy egy ember a maga kenyerét megkereshesse, akkor ezt engedni kell. Ha az orvos a feltételeknek eleget tett és megtanulta azt, amit meg kellett tanulnia és megszerezte a gyakorlatot ahhoz, hogy tudományát szakszerűen értékesíthesse, akkor kegyetlen embertelenség azt, — hogy egyrészt magának, másrészt a társadalomnak használhasson, — hogy a másnapi kenyerét megkereshesse, attól függővé tenni, hogy ennek a felesleges cirádás épületnek költségeit tudja-e fizetni. Ez kegyetlenség, ez ellentétben van azzal a céllal, amelyet szolgálni óhajt a javaslat, hogy t. i. az orvosi kar érdekeit előmozdítsa. T. Ház! Egyébként is csupa fenyegető kéz nyúl ki ebből a javaslatból az orvosi kar felé. Valósággal a himnusz sorsa jut az ember eszébe: »Bujt az üldözött s felé kard nyúlt barlangjába«. Mindenütt fenyegetés irányul az orvosok ellen. Elő van írva, hogy egyáltalán kik vehetők fel tagokul és kik nem vehetők fel. Azok között, akik nem vehetők fel tagokul, lehetnek olyan orvosok, akik képesek arra, hogy feladatukat elvégezzék, sőt esetleg képesebbek erre, mint más ezer orvos. Kerülhet ezek közé a kitaszítottak közé két-három-tíz orvos, aki többet ér, mint annak a más ezernek a, tudománya. Mert mitől függ ez? Esetleg a rossz akarattól függ az, hogy az illető orvos bajba keveredjék és ne lehessen az orvosi kamara tagja. Ha nézem ezt a veszedelmes 22. §-t, akkor azt látom, hogy ahhoz, hogy valakit az orvosi kamarába ne lehessen tagul felvenni, már elég az, hogy ellene büntetőbírósági eljárás van folyamatban. Mi jogászok tudjuk a, legjobban, hogy milyen sok alaptalan, hamis, rágalmazó feljelentést tesznek az orvosok ellen és tudjuk azt, hogy az orvosok ellen tett feljelentéseknek a tíz százaléka sem. igaz. A végén kénytelen megszüntetni az eljárást a vizsgálóbíró, a vádtanács, de már nagyon sokszor a kir. ügyészség is.. Általában nagyon tisztázatlan fogalommal operál, dolgozik ez a szakasz, mert nem tudom biztosan, hogy büntetőbírósági eljárás alatt mit ért. Mert hiszen ezalatt tulajdonképpen nem csupán a bűnvádi eljárás megindítását kell érteni, amikor az ügyészség beleavatkozik a dolgokba és esetleg a bíróságig is elmegy, mondjuk előzetes letartóztatási és vizsgálati