Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-62

Az országgyűlés képviselőházának 62. ülése, 1985 november 21-én, csütörtökön. 169 sebbség! A Ház a határozati javaslatot nem fogadta el. Most pedig áttérünk -a törvényjavaslat részletes tárgyalására. Kérem, a jegyző urat, szíveskedjék a törvényjavaslat címét felol­vasni. ' Rakovszky Tibor jegyző (olvassa a tör­vényjavaslat címét). Elnök: Schandl Károly képviselő úr óhajt szólani. Schandl Károly: T. Ház! Az általános vita során a termelői borkimérések tárgyában polé­mia keletkezett köztem és Czirják Antal képvi­selőtérsam között. Meglepődtem, mert a füg­getlen kisgazdapárt igen t. ^szónoka a termelői kimérések ellen foglalván állást, kifogásolta, hogy én a bortermelők kiméréseit pártfogásba vettem. En egyszerűen megállapítottam, hogy a fővárosi vendéglősök és a termelőd kiméré­sek közti harcban egy tényt, egy igazságot le kell szögezni, hogy t. i. azóta emelkedett a fő­városban a borfogyasztás és azóta^ tűnt ej, a nagy árkülönbözet a termelői árak és az étter­mi, szállodai butélia-borárak között, amióta a termelői kimérések bevonultak a fővárosba, (Igaz! TJgy van! a középen.) szóval amióta a szőlősgazdák maguk bejöttek a fővárosba sa­ját boraikat kimérni. (Ugy van! TJgy van! jobb felől és középen.) Ezzel sízemben Czirják igen t. képviselő úr .azt mondotta, hogy én igaz­ságtalanul nekirontottam .a vendéglősöknek és hogy ő a vendéglősöket velem szemben párt­fogásába veszi. (Egy hang jobb felől: Hát ő kis­gazda, a kocsmáros okát pártfogolja!) Nagyon csodálkozom azon, hogy egy kis­gazdapárti képviselő a termelőknek ezt a jogos, harcát kifogásolja és én nem tételezem fel, hogy az egész független kisgazdapártnak ez lenne az állásfoglalása. (Rupert Rezső: Sokkal jelentősebb határozati javaslatokat leszavaz­tak!) Kétségtelenül fenntartom azonban azt ; az állításomat — kizárólag a fővárosi vendéglők­ről, éttermekről és szállodákról beszélek, — hogy volt idő, amikor a szőlősgazdák alig kap­tak 30—40 fillért egy liter borért és ugyanak­kor a, fővárosi éttermekben és szállodákban a palaekborokat tízszeres, 4—5 pengős áron áru­sították. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) — Br. Berg Miksa: Borfogyasztási adó!) Amikor 30—40 filléres termelői borárakról beszéltem, a finom, nemes borokról szóltam, mert hiszen a homoki borok még olcsóbbak voltak. Megálla­pítom, hogy három-négy esztendővel ezelőtt a somlói szőlősgazdák tényleg 30—40 fillérért ad­ták boraikat és méltóztassanak utánanézni, a legelőkelőbb hotelekben és éttermekben Buda­pesen mindenütt 4—5 pengő volt a somlai pa­lackbor ára. Ez volt az egyik állítás, amellyel foglal­kozni akartam. Most is fenntartom azt az állí­tásomat, amelyet akkor mondottam, hogy a szőlősgazdák lesznek a legboldogabbak, ha a mostani javuló tendencia tovább tart, az árkü­lönbözet csökken és újra átadhatják a főváros­ban a bor kimérését *a vendéglősip árnak, amelynek az eredeti hivatása és eltávozhatnak a fővárosból a termelői kimérésekkel. A másik állítás az, hogy én nekirontottam a vendéglősiparnak. Elnök: Kérdezem a t. képviselő urat, váj­jon a vendéglősiparnak ilyen részletes tárgya­lása a címet fedi közvetlenül? Schandl Károly: Kérem, eddig is szokás volt mindenesetre, hogy az általános vita so­rán elhangzottakra a címnél reflektálhasson a képviselő, ha azonban méltóztatik megengedni, akkor félreértett szavaim helyreigazítása cí­mén kérek szót. Elnök: A megfelelő szakasznál méltóztas­sék felszólalni, ahol erről szó van. Schandl Károly: Kérem. Elnök: A címnél a címhez lehet hozzászól­ni. (Buchinger Manó: Végre egy reform! — Gr. Festetics Domonkos: Örül Buchinger, örül a Manó!) Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a címet elfogadni? (Igen!) A Ház a címet elfygadja. Kérem a jegyző urat, méltóztassék felolvas­ni az 1. §-t (Rupert Rezső: Mindig el lehetett mondani általános dolgokat és egyebet a cím­nél!) Rakovszky Tibor jegyző (olvassa a tör­vényjavaslat 1—5. §-ait, amelyeket a Ház hoz­zászólás nélkül elfogad. Olvassa a törvényja­vaslat 6. §-át.) Elnök: Az előadó úr kíván szólni. Máriássy Mihály előadó: T. Ház! A vita során elhangzott észrevétel, hogy az ecet­gyártáshoz nem indokolt az abszolút 92 fokos szesz alkalmazása, mert hiszen erre a, célra megtelel a 70 térfogatszázalék szesztartalom­mal bíró szesznek a keverése is. Hogy ez a kí­vánalom beilleszkedjék a törvényjavaslatba, tisztelettel kérem a t. Házat, méltóztassék elfo­gadni azt a módosításomat, hogy ennek a sza­kasznak (2) bekezdésében »1—5« számok helyett »1—3 és 5» számok írandók, a »6« szám elé pe­dig a következők veendők fel »4 és«. — Ennek a módosításnak keresztülvezetése után a bor­ecet gyártására szolgáló bor előállításához is elegendő lesz a 70 térfogatszázalékos tiszta szeszt tartalmazó szesz használata. Kérem en­nek a módosításomnak elfogadását. (Helyes­lés a, jobboldalon.) Elnök: Kíván még valaki a 6. §-hoz hozzá­szólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. A 6- § ere­deti szövegével szemben az előadó úr módosító indítványt nyújtott be. Amennyiben az eredeti szöveget méltóztatnának elfogadni, az előadó úr módosító indítványa elesik. Kérdem tehát, méltóztatnak-e az eredeti szöveget elfogadni, szemben az előadó úr indít­ványával, igen, vagy nem? (Nem!) A 6. §-t te­hát a t. Ház az előadó úr által javasolt módo­sítással fogadta el. Következik a 7. §. Kérem annak felolva­sását. Rakovszky Tibor jegyző (olvassa a tör­vényjavaslat 7—16. §-ait, amelyeket a Ház hoz­zászólás nélkül elfogad. Olvassa a 17. §-t.) Elnök: Az előadó úr kíván szólni. Máriássy Mihály előadó: T. Képviselőház! Az általános vita, során majdnem minden fel­szólalt képviselőtársam kifogásolta a 17. §-nak azt a rendelkezését, hogy csak a termelőnek szabad a seprőt kisajtolni és az így nyert bort forgalomba hozni és kifogás tárgya volt az, hogy a,^termelő meg volna, fosztva annak lehe­tőségétől, hogy mustot, vagy seprőjéről le nem fejtett bort adjon el, ha a vevőt, jelen esetben a vendéglőst, vagy pedig a kereskedőt, nem jogosítanók fel, hogy az így vásárolt bor seprőjéből sajtolás útján bort állíthasson elő és azt forgalomba hozhassa. Ennek az általá­nosan elhangzott óhajnak honorálása végett van szerencsém beterjeszteni azt a módosítást, hogy a 17. §-ba egy új, 2. bekezdést iktassunk 24*

Next

/
Oldalképek
Tartalom