Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-60

Az országgyűlés képviselőházának 60. ülése 1985 november 19-én, kedden. 121 nál egész bizonyosan nem fizetnének rá, mert azok a vidékek szőlőéhesek, és ha jó a szőlő, szívesen megveszik. (Ügy van! Ügy van!) Ezeknek a szőlőakcióknak megteremtése tehát, amelyek a modern gazdasági életben ma már bevezetett és más országokban már ismert jelenségek, talán nagyobb reményre jogosít bennünket abban a tekintetben, hogy a csemegeszőlő termesztésében is előbbre fogunk menni. Én a nagykanizsai járás kiskomáromi kerületének vagyok a képviselője. Az én kerületem népe szőlőtermelő nép, jóformán minden gazdának, minden embernek van valami kis szőlője. A szegény zsellérnek 100 négyszögöl, a jobbmódúnak 200—300 négyszögöl, a gazdáknak meg 1—2—3—4 hold szőlőjük van. Anynyira szőlőtermelő vidék, hogy például ezt az aszályos, fagyos esztendőt, amelyet átélni voltunk kénytelenek, valahogyan éppen a szőlőjük miatt ússzák meg ezek a kisgazdák, mert annak ellenére, hogy a szőlő is első virágzásánál lefagyott, valahogyan úgy helyrejött, az idén oly hálásan ontották a tőkék a szőlőt, hogy az én kerületem népe közt nincs olyan nagy inség, mint amilyen inség az ország más vidékén van. A termést, amelyet a mező nem adott meg kalászosokban, valahogyan pótolták a szőlőhegyek és olyan bő szüret volt ott, hogy bizony a hordók száma majdnem kevésnek mutatkozott. De ez a vidék roppant fél attól, hogy a Noha-szőlőkre kimondották a halálos ítéletet. A jobb gazdák, akiknek nagyobb szőlőbirtokuk van, nem félnek ettől, mert azoknak nincs is Noha-szőlőjük, nines is direkttermő szőlőjük, legfeljebb itt-ott akad egy-egy tőke a többi közt, jelentős mennyiségű azonban nincs. Ha ellenben a kisebb egzisztenciákat nézzük, azokat a zselléreket, akiknek kicsi házuk van és egy kis krumpliföldjük, meg azután egy kis szőlősföldjük, akkor bizony megállapíthatjuk, hogy az a kicsi, 200-— 300 négyszögöles parcella a legtöbbször direkttermő szőlővel, mégpedig Nohával beültetett terület. Nagyon helyeslem, hogy a 15. § a bizottsági tárgyalások során módosíttatott olyanformán, hogy a határozott intézkedést megváltoztatták úgy, hogy az intézkedés a földmívelésügyi miniszternek lesz joga, ő fogja kiadni a Noha-szőlők bortermésének forgalomban ozatalára vonatkozó szabályzatot. Hiszem azonban, hogy ebben az intézkedésben a földművelésügyi miniszter úr nem fog elfeledkezni vármegyéjének kistermelő szőlősgazdáiról, nem fog elfeledkezni azokról, akiknek nevében szerkesztették azt a szomorú ós keserves memorandumot, amelyet, azt hiszem, több képviselőtársam megkapott, a zalai képviselők azonban okvetlenül megkaptak. Ennek az idézésétől el fogok állni, hiszen a tartalma, a lényege az, hogy a maguk számára követelik meglevő Noha-területüknek épségbentartását, követelik azt, hogy ezeket a szőlőket legalábbis saját használatukra addig termelhessék, amíg ezeket át nem olthatják, vagy amíg ezek ki nem pusztulnak. Arra ne számítsunk, hogy a kistermelők, a 300—400 négyszögöl területtel bírók csemegeszőlőt fognak valamikor is termeszteni eladásra, vagy a maguk számára. Nekik az a fontos, hogy sok teremjen, sok boruk legyen. Miért ne legyen télen munkaközben egy kis italuk és ha már ez a szokás, igyák ezt az olcsó bort. Az is egyik kívánságuk, hogy a törkölybor készítését ne olyan szigorúan szabályozzuk, ahogy azt a javaslat mondja, hanem itt is bizonyos enyhítést hozzunk be a gyakorlati életbe. Ez pedig az volna, hogy saját használatára mindenki annyi törkölybort készíthessen, amennyire szüksége van. Az erős borokat nem fogyaszthatják részint azért, mert drágák, részint azért, mert ezek a csigerek, törkölyborok munkaközben fogyasztott hűsítő italokként nagyon beváltak. Nem kellene tehát a törkölybor készítését hozzákötni sem a földterülethez, sem a bor mennyiségéhez, hanem azt kellene kimondani, hogy saját használatára mindenki annyi törkölybort készíthessen, amennyit akar. Senki sem készítene többet, mint amennyi saját magának kell, mert azt eladni úgy sem lehet. Ezért nincs semmiféle akadálya annak, hogy ezt így vigyük keresztül. Különösen fontos az ezen amerikai direkt termő szőlőknek való megkegyelmezés, már csak azért is, mert ezek között van az Othello, amely nemcsak hogy bőven termő szőlő és bírja a rossz időt, kevés rézgálic szükséges hozzá, hanem még olyan jó csemegeszőlőnek is mutatkozik, hogy bizony az őszi piacokon nagyon kelendő cikk, mert a szegényebb emberek nem is tudnak másfajta csemegeszőlőt vásárolni. Amíg nincsen olcsóbb csemegeszőlő, addig ezt a direkt termő Othellót fogják vásárolni. A Delaware-szőlőnek a borát egyes vidékeken annyira szeretik, hogy ehhez a szőlőfajtához hozzá sem nyúlnak addig, amíg az élet nem kényszeríti őket arra, hogy szőlőjüket átoltsák vagy újabb telepítéseknél nemesebb szőlőfajtákat telepítsenek. A folyékony gyümölcs kultuszáról is szeretnék egyet-mást mondani külföldi tapasztalataim alapján, bár meg vagyok róla győződve, hogy ez az ital nem a mi italunk és hogy a magyar piacon ez a folyékony gyümölcs sohasem fog annyira elterjedni, mint a külföldön. Ha az ember egy-egy amerikai országúton halad az autójával, lépten-nyomon, mondhatnám az út minden mérföldjén hatalmas állványokra, némely helyen házmagasságú állványokra akad az ember, amelyek 40—50 literes üvegekkel vannak megrakva. Az üvegek különféle színűek, az egyik bordó, a másik zöld, a harmadik narancssárga és ez mind folyékony gyümölccsel van megtöltve. Ezt a folyékony gyümölcsöt az amerikai nép nagyon szereti, nagymértékben fogyasztja, különösen a szőlőnek a folyékony levét, amelyet nem engednek megérni, hanem édes állapotban árusítják az utak mentén. Ez a folyékony gyümölcs igen kelendő áru s ezt a farmerek kihasználják. A szülők gyermekeiket víz helyett eizizel itatják útközben és. nincsen olyan országút, amelyen el ne látnák bőven ilyen hűsítő itallal az utasokat és a turistákat. Magyarországon talán turisztikai szempontból lesz ennek jövője azok számára, akik a szeszesitalokat nem szeretik és ezt a folyékony gyümölcsöt fogják használni, azonban nem bízom abban, hogy mint kiviteli cikk valamikor is nagyobb jelentőségre emelkednék, mert Európában minden országnak van annyi gyümölcstermése, hogy saját szükségletét, miután az nem nagy, el tudja látni. Ezekután megint egy különösen zalai jelentőségű kérdésre vagyok kénytelen kitérni, ez pedig a központi szeszfőzdék és a kisüstök kérdése. Azért mondom, hogy ez majdnem speciálisan zalai kérdés, mert az országot járván, azt láttam, hogy seholsem sírnak és jajgatnak az emberek annyit a kisüst után, mint Zalában (Ellentmondások) — annyit nem —