Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-60

112 Az országgyűlés képviselőházának 6 amikor a termelői borkiméréseket megengedték, az volt a célja, hogy a termelőtől közvetlenül a fogyasztóhoz kerüljön a bor, az azonban nem állhat ki az utcára, nem is engedélyezik neki, hogy szekérrel felhozza a hordót, ott az utcán csapra verje és eladja borát. Kellett tehát egy üzlet és mihelyt az üzlet megvolt, az adóhatóság rögtön ráfeküdt, adóalapnak minősítette, újabb kereseti adóval sújtotta és ezáltal ismét az a helyzet áll elő, hogy a bor bizonyos mértékben drágult, vagy ha a gazda nem adta drágábban borát, akkor ugyanannyit kapott érte, mint azelőtt. A hortermelői kimérési és italmérési engedélyeket könnyebben kellene kiadni, ezzel emelni lehetne a borfogyasztást. Amilyen nehéz termelői borkimérési engedélyt kapni valakinek, éppen olyan nehéz italmérési engedélyt kapni. A pénzügyi hatóságok nagy skrupulózitással vizsgálják ezeket a kérdéseket, bizonyítványokat követelnek a dédapáról s mindenféle előírásokat, tesznek. Ezt az üzletet nem szabad másként kezelni, mint más üzletet. Aki ma kocsmát akar nyitni és a lehetősége megvan rá, méltóztassák annak megadni az engedélyt. Ha nem fizet vagy bort hamisít, még mindig megvannak a büntető szankciók, de olyan helyen, ahol szükség van rá, adják meg az italmérési engedélyt. Kérem a pénzügyi hatóságokat, tegyenek le arról a borzalmas bürokráciáról, amelyben ma élnek, amikor 30—40 hatóságon megy keresztül egy ilyen italmérési engedély ügye. Hasonló a helyzet a borexportnál is. Az előbb már említettem, nagyon sok külföldi borexportőrrel beszéltem és magam is szem- és fültanuja voltam, sőt itt a Házban is elmondtam, hogy miféle vexatúrával jár, ha egy külföldi borkereskedő magyar bort akar kivinni. Példákra tudok hivatkozni. Örkény vidékéről van szó — nem tartozik a kerületemhez, nem hazabeszélek. — A gráciák szeretik ezt az Örkényi bort már a békeesztendőkből s amikor vége volt a háborúnak, jöttek a kereskedők és örömmel vitték vagóntételben a bort. Amikor azután a borexport kérdését organizáltuk. — egyszer magam is ott voltam és láttam — 10—12 hivatalos közeg volt ott kint azt a bort vizsgálni, berakni. ' lepecsételni, idemérni, odameérni, — valószínűleg a napidíjak is szerepet játszhattak ebben, nem tudom másra magyarázni — mire a kereskedő maga mondotta: többet pedig innen bort nem fogok venni, sőt a. barátaimat is le fogom beszélni róla — s azóta onnan nem is vesznek egyetlen liter bort sem. Ezek mind olyan dolgok, amikhez nem kellenek falrengető intézkedések. Méltóztassék végre rájönni arra, hogy a borexport kérdése üzlet, ahol a jó üzletszerző gondosságával kell megfogni a vevőt, kínálni neki a bort és ha idejön, megkönnyíteni a dolgát, hogy ki is vihesse azt a bort. Ami a magyar borok propagálását illeti, nem akarok a külföldi borházak kérdésére visszatérni, hogy mennyit ártottak ezek a magyar bor hírnevének, csak egy tényre akarok rámutatni a bécsi 'borházzal kapcsolatban, amelyet egy magyar ember kezel. Többször voltam ott, de másoktól is hallottam, hogy ez a bécsi borház milyen jól működik. Éppen ezért magyarok kezébe kell adni a lehetőséget, hogy a magyar bornak propagandát csináljanak, mert méltóztassék elhinni, hogy ezek az adminisztrált és különböző alapokon felépített borházak, amelyek Mayer igen t. képviselőtársunk ani'. ülése 1935 november 19-én, kedden. nisztersége idejéből származtak, gondoljunk akár a londoni, akár a svájci borházakra, a magyar bornak rengeteget ártottak. Magyar embereket, privát embereket, nem pedig adminisztratív embereket kell megnyerni arra, hogy a magyar bornak propagandát csináljanak. (Zaj a jobboldalon.) Nem lehet ezeket a borházakat védeni t. képviselőtársaim, örömmel láttam, hogy az utóbbi esztendőkben különösen a külföldön élő önzetlen kereskedő és szállodás magyarok voltak azok, akik ezt a kérdést kezükbe vették. Kérem a t. miniszter urat, hogy ezen az úton méltóztassék továbbmenni és a borpropagandát továbbfolytatni, annál is inkább, mert a magyar bort szeretik a külföldön. Méltóztassék megtenni minden lehetőt arra, hogy ezek a külföldi kereskedők, akik vinnék innen a bort, kedvet kapjanak a vásárlásra, hogyha idejönnek, ne tíz-tizenöt adminisztrációs hivatalnok lógjon a nyakukon és fontoskodjék ott mérővel, és különböző pecsétekkel. Tessék elhinni, ezek elveszik a kereskedők kedvét, a magyar bor exportjának ezzel csak ártunk. Meg kell itt emlékeznem arról, hogy e helyről a múlt ciklusban Lázár Miklós volt képviselőtársam milyen nagy propagandát fejtett ki a tokaji bor érdekében, ö megmutatta, hogy hittel, adminisztráció nélkül is milyen propagandát lehet a tokaji bornak csinálni. Ezen az úton kell továbbhaladni, hogy a magyar borfelesleget el tudjuk helyezni a külföldön. A magyar bor propagandáját a szállodák és a kereskedők útján lehet a legjobban intézni, oda kell tehát hatni, hogy ez a propaganda minél erőteljesebb legyen. Tudom, hogy a külföldi tárgyalások során nehézségek merültek fel a magyar bor kérdésében, azonban mindent meg kell próbálni. Remélem és bízom abban, hogyha a földmívelésügyi miniszter úr nem adminisztrációs úton, hanem magánúton és a sajtóban, ahol okos és céltudatos propagandát lehet kifejteni, fogja a magyar bor értékesítésének lehetőségeit keresni, különböző bornapokkal, kiállításokkal és más reklámokkal, akkor a borkérdés ha nem is oldódik meg teljesen, de eredményre fog jutni. Nagyon helyeslem a javaslat 21. §-ának azt a rendelkezését, amely szerimit (olvassa): »Mindazok a pincészetek, amelyeknek átlagos évi borforgalma a 4000 hektolitert eléri, kötelesek boraiknak szakszerű kezelésére szőlészeti és borászati szakiskolát végzett pincemestert alkalmazni.« Ez az a kérdés, amely a gazdatiszt)' törvénnyel kapcsolatban van, legyen szabad azonban azt mondanom, hoary ennek a jeleit nem látom. Ha ilyen esetekben meghatározzuk, hogy bizonyos kvantumnál kötelesek ezek a vállalatok szakembert alkalmazni, ebből a gazdatiszti törvény fog kiindulni, kialakulni. Hasonlóképpen ennek a szakasznak második bekezdését is mindenképpen helyesnek tartom szociális szempontból. f Ez tudniillik azokra vonatkozik, akik már régebben pincemesteri munkakört láttak el és három évig egyhuzamban egy pincészetben voltak, hogy tudniillik azok is szintén az előbbi kategóriába tartozó pincemestereknek tekinthetők. Itt van a 24. §-nak egy rendelkezése, amelyet a magam részéről aggályosnak tartok s amely magyarázatra szorul. Ez arról szól, hogy a földmívelésügyi miniszter a felesleges borkészletet a törvényhozásnak való utólagos bejelentés kötelezettsége mellett zár alá vétet-