Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-34

66 Az országgyűlés képviselőházának talán szinte többet segített volna rajtunk, mint egy külső tanyai iskola. Hirtelenében, ilyen bajok között, amilyenek között vagyunk, amikor termeivényeinket nem tudjuk behozni a tanyáról, vagy a község külső részéről a szörnyű utak miatt, egy jó út szinte talán többet jelent, mint egy állami iskola. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Kétmillió pengő megy bekötő utakra ebből!) Ezt a kétmillió pengőt,, igen t. pénzügyminiszter úr, nagy türelmetlenséggel várjuk» mert erre a pénzre tényleg igen nagy szükségünk van., Kétmillió pengő és azonfelül ebből a kölcsönből is megfelelő összeg megfelelő útépítésre és sorbaállunk, úgy várunk a főispánok előszobáiban erre a (kis pénzre. Mindenesetre a földmunka az, amely a legáltalánosabb munka és amelyben a legtöbb ember vehet részt. Gondolok magára a tönkrement kisiparosságra ás. Kerületemben nagyon sok szegény kisiparos favágással próbálta létét fenntartani tavaly ősszel és télen. Az a kisember, kisiparos is, ma minden munkát elvállal. Ha lehetőséget adunk neki,, hogy a földmunkákban résztvegyen, ezzel tulaj donképen mindennapi kenyeret adunk neki mégpedig olyan kenyeret, amely mégsem inségkenyér,, mégsem segély, hanem becsületes munkáért való ellenszolgáltatás. Arra kérem tehát az igen t. pénzügyminiszter urat, hogy ebből a 15 millió pengőből, ha csak lehet,, minél többet juttasson elsősorban útépítésre, (Pabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Kétmillió pengő!) mert a földmunkák révén nagyon sok munkaalkalmat kapnak a mezőgazdasági munkások és napszámosok és egyéb falusi munkanélküliek. Két millió pengő kevés! Az sem vitás,, amit Propper képviselő úr mondott, hogy nagyon szerény kis összeg ez a 15 millió pengő. Az adott helyzetben azonhan én ezt mégis bőkezű cselekedetnek tartom a pénzügyminiszter úr részéről, ismervén az államháztartás nehéz helyzetét és meg vagyok győződve arról» hogy ez a 15 milliós államkölcsön a kormány egyéb politikájával együtt talán mégis alkalmas lesz gazdasági életünk megerősítésére, a munkanélküliség enyhítésére és sürgős bajaink leküzdésére. Ha hozzáveszem a kormánynak azt a programmját, amelynek beváltását sürgetjük és kérjük,, hogy a földmívelő magyar nép adóterhei megfelelő módon enyhíttessenek, arányosíttassanak és igazságossá tétessenek, (Horváth Zoltán: Most ne árverezzenek! Nincs miből fizetni!) ha hozzáveszem azt,, hogy főleg a mezőgazdasági munkához szükséges iparcikkek árai lehetőleg szállíttassanak le, ha azt kérem, hogy a gazdaadosságok minél előbb megfelelő bölcseséggel és igazságossággal rendeztessenek, (Helyeslés jobbfelöl. — Felkiáltások a baloldalon: Mikor? Mikor?) és a hitelélet helyreállíttassék, mert mindaddig, amíg a gazdaadósságok ránehezednek a mezőgazdaságra, újonnan megindult gazdasági életről nem lehet beszélni,, ha tehát à hitelélet is talpraállíttatik: mindezek együttvéve kétségtelenül alkalmasak lesznek arra, hogy a gazdasági élet megerősödése meginduljon és különösen a munkanélküliség nagy problémája a megoldáshoz közelebb jusson, vagy a munkanélküliség enyhíttessék. Még egy kérésem van. A pénzügyminiszter úrhoz ugyan felesleges ezt a kérést intéznem, mert nagyon jól ismerem a gondolkozását. Óvakodnunk kell minden olyan állami kiadástól, amelyet a közvélemény szinte egyhangu3U. ülése 1935 június 17-én, hétfon. lag elítél. {Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Dinnyés Lajos: A 15.000 pengős kegy díjat mégis megszavazták! — Zaj a jobboldalon. — Dinnyés Lajos: Megszavazták! Mi nem szavaztuk meg!) Hiába, ha mi egyetlen hibát követünk el ezen a téren, ha egyetlen olyan kiadást teszünk, mit a közvélemény nem helyesel, ha a nép azt látja, hogy mi az állam pénzével nem takarékoskodunk, ez az egyetlen hiba sokkal többet árt, mint amennyit használ a pénzügyminiszter úr minden egyéb bölcs intézkedése. Előrelátó, óvatos, észszerű, takarékos kiadással megnyerjük vagy megtartjuk a nép bizalmát. A népnek éreznie és látnia kell, hogy egyetlen fillér fölösleges kiadást nem teszünk. A nép reménységgel néz a pénzügyminiszter úr működése felé s várja helyzetének javulását. Hi" szem, hogy ez a kölcsön elsősorban a föld s a föld népe érdekében^ fog fölhasználtatni s hogy ez a törvényjavaslat a gazdasági élet megerősödését és a munkanélküliség csökkenését eredményezi. A törvényjavaslatot a pénzügyminiszter személye iránt való bizalomból elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? vitéz Miskolczy Hugó jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Ház! Előttem szólott igen t. képviselőtársam azt mondja, hogy szegények vagyunk. Teljesen egyetértek ^ele abban, hogy igenis szegények vagyunk, de ezt a szegénységet nem a mennybeli hatalmasságok okozták, hanem az előző kormányok rossz pénzügyi politikája. Állítom, ha itt tíz éven át nem pazaroltak volna, ha tíz éven át nem lett volna úri-muri Magyarország, nem lett volna pénzügyi farsang, akkor ma nem volna a hitelválság akkora, mint amekkora. A mai állapot egy előző cselekmény következményei s az, hogy ma szegények vagyunk, nem tisztán tőlünk, nem tisztán gazdasági válságtól függ, hanem az előző kormánynak esztelen^ pazarló pénzügyi politikájától származik. Azt mondja továbbá ' Váry t. képviselőtársam, hogy ahol nincs pénz, ott megáll a tudomány. Nem mondom, hogy valami bőségesen van Magyarországon pénz, de majd bizonyítani fogom beszédem további folyamán, hogy lenne itt sokkal több pénz beruházásokra, mint amennyi kerül, ha egy sereg felesleges kiadást kemény kézzel kitörölnének. T. Ház! Az előttünk fekvő javaslat valahogy hasonlít a mostani időjáráshoz. Napok óta tartó rettenetes szárazság, déli szaharai számumszerű szél után villámlás, mennydörgés, egy kis felhőzés és néhány csepp esooske. Ez a javaslat, amely előttünk fekszik, ugyanezt mutatja. Éveken át gazdasági pangás számumja száguldott végig az országon. Ennek szerencsétlen áldozatai a munkanélküliek, a kisiparosok, a kiskereskedők, akik az állam helyett tartották a munkanélkülieket a vízen felül. Ezek a legrettenetesebb kétségbeesésben élnek. Magántisztviselők lerongyolódva, titokban, kapuk alatt árulják a tűzkövet és a hamisított szaharint, hogy valahogy meg tudjanak élni. Olyan kereseti ágak keletkeztek, hogy az ember bámulja a leleményességüket és szeretné szabadalmaztatni azt, amiből ezek megélnek. Ezek mind azt várták, (Horváth Zoltán: A kiadós esőt!) hogy egy kiadós beruházási kölcsönt fog a kormány felvenni, amelynek nyo-