Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.
Ülésnapok - 1935-55
578 Az országgyűlés képviselőházának 55. sét biztosítják. A segédek száma kereken 1000, azonkívül van vagy 1500 olyan segéd, aki jelenleg más szakmában nyer elhelyezést, a konjunkturális években azonban bőséges munkát talált a fémjelzési ipar körében. Nem nagyítok tehát, amikor azt állítom, hogy a nemesfémipar és kereskedelem 2000 önálló egzisztenciának és 10—12.000 léleknek ad megélhetést. Minthogy a nemzeti munkaterv az önálló egzisztenciák életfeltételeit kívánja biztosítani, az előttünk fekvő törvényjavaslatról is megállapíthatjuk, hogy a nemzeti munkaterv eme elvének megfelel. De nézzük a nemesfémipar jelentőségét a termelés szempontjából. Etekintetben nagyon sok pontos adat áll rendelkezésünkre a fő fémjelző és fémbeváltó hivatal feljegyzéseiből, Itt elsősorban a nemesfémipar útján forgalombahozott áruk darabszámának statisztikáját kell tekintenem. A legutolsó normális, vagyis békeévben, 1913-ban 751.699 darab aranyárut és 552.116 darab ezüstárut mutattak be fémjelzésre, vagyis Nagymagyarország egész területéről 1913-ban 1.303.815 darab arany- és ezüstárut mutattak be fémjelzésre. A háborús évek folyamán ez a forgalom lényegesen csökkent. A mélypontot az ezüstnél 1920-ban, az aranynál pedig 1924-ben érte el a nemesfémipar, amikor az aranyáru az utolsó békeévvel szemben 60%-os, az ezüstáru pedig 70%-os visszaesést mutatott. A darabszámtermelés ezután azonban fokozatosan emelkedik és 1926-ban 1.433.866 darabbal meghaladja Nagymagyarország 1913. évi nemesfémtermelését, 1928-ban pedig eléri a legjobb békeévek mértékét is. A darabszám-statisztika rávilágít ugyan a nemesfémipar életképességére és értékére, tiszta képet azonban mégsem ad, mert a háborút követő gazdasági leromlás idején r lényegesen változott a nemesfémipari áruk súlya. A nemesfémipar ugyanis a közönség csökkenő vásárlóerejének megfelelően a nehezebb minőségű fémipari áruk helyett rátért a könnyebb minőségű fémipari áruk termelésére. Ezt a statisztika is kiválóan bizonyítja. 1912-ben kereken 881.000 darab aranyáru súlya 3340 kilogramm volt, az 1926-ban termelt közel ugyanennyi darab aranyáru súlya pedig már csak 1847 kilogrammot tett ki, ami végeredményben 40%-os visszaesésnek felel meg. így a darabszám már nem fejezi ki teljes hűséggel az ipari termelés jelentőségét. % » , , Ha a nemesfémipari termelés jelentőseget bírálni akarom, akkor figyelembe kell vennem a feldolgozott nyersanyag mennyiségét. Ez is eléggé kedvező képet mutat. Míg az utolsó békeévben, 1913-ban 2774 kilogvamm arany nyert feldolgozást, addig a háború utáni évek legmagasabb teljesítménye 1928 ban 2592 kilogrammal jelentkezett. Az ezüstáru feldolgozásánál ez a kép még kedvezőbb, mert míg az 1913. évben 18.417 kilogrammot dolgozott fel a nemesfémipar, az 1929. évben 33.266 kilogrammot, tehát majdnem kétszer annyit dolgozott fel, mint Nagy-Magyarország uío'só békeévében. A nemesfémipar életképességét bizonyítja még az a körülmény is, hogy bár folytonos nyersanyaghiánnyal küzdött, mégis bizonyos exportlehetőségekre is szert tett. Az export tekintetében csak a súly szerinti adatokra mutatok rá és itt jeleznem kell azt, hogy az aranykivitel természetszerűen egészen jelentéktelen adatokat tud felmutatni, ellenbon ezüstiparunk fejlődésére az is élénk fényt vet, hogy míg 1930-ban 84.800 gramm ezüstárut exportáltunk, addig ezzel szemben 1933 ban ) 'ilése 1935 november 8-án, pénteken: 290.502 grammot és 1934-ben 396.940 grammot exportáltunk. Mélyen tisztelt Ház! Az az ipar, amely élelmességéről ennyi bizonyságot tudott tenni, hogy az ország kétharmadrészének elvesztése ellenére és annak ellenére, hogy folytonosan nyersanyaghiánnyal küzdött, ilyen eredményeket tud felmutatni, bizonyságot tett-életképességéről és jogot szerzett magának ahhoz, hogy a kormány és a törvényhozás méltányolja érdekeit, ami az előttünk fekvő törvényjavaslatban meg is történik. Az igazságnak teszünk eleget, ha megemlítjük, hogy az iparnak ezt a hallatlan fellendülését az ezüst árának esése lényegesen, igen kedvezően befolyásolta. Az ezüst ara 168 r <-től 1782-ig nem változott. Az ezüst árát az arany árához kell viszonyítani. Az arany ára 1687-től 1782-ig 15-ször, 1783-ban pedig 16-szor volt nagyobb az ezüst áránál, tehát 100 év alatt úgyszólván változatlan ez az arány, stabil az ezüst ára. Az ezüsttermelésnek a 70-es években bekövetkezett nagy fellendülése azonban az ezüst árának folytonos visszaeséséhez vezetett. így 1874-ben a szorzószám az arany javára 16-6, 1915-ben 4044, 1929-ben 38-78, 1931-ben 71-25-re ugrott, ezzel jelezve az ezüst árának hallatlan visszaesését. A legmélyebb arányt a 74-es szorzószám jelezte. Az ezüst ára csak a folyó évben javult, amikor ez a szorzószám 53-ra szállott alá. Természetesén az ezüst árának csökkenéséhez egyéb tényezők is járultak, így elsősorban a valutapolitika. Hiszen mondottuk már, hogy a 70-es években indult meg az ezüst árának leromlása, éppen akkor, amikor 1873ban Németország áttért az aranyalapra. Hozzájárult azonkívül az ezüstérmék nemesfémtartalmának csökkenése is, ami természetszerű következménye volt a modern pénzrendszernek, amikor már nem érték-érméről, hanem váltópénzről van szó és amikor az érmék fémértéke alárendelt jelentőségű a névértékkel szemben. Ugyancsak nagy befolyást gyakorolt^ a,z ezüst árának visszaesésére az indiai és kínai ezüst beszivárgása is. Mindezek ellenére megállapíthatjuk, hogy még ma is rengeteg ezüstöt köt le az érme, az ezüstpénz, így a brit-indiai ezüstérmék 139 9 millió, a^ kínai ezüstpénzek 77"7 millió, a világ többi pénzérméi 31'1 millió kilogramm ezüstöt kötnek le. Csonka országunk ezzel szemben 314.000 kgr. ezüstöt reprezentál ezüstérmekészletével, ami a brit-indiai és kínai ezüstvolumen figyelmen kívül hagyásával a világ érmekészletében rejlő ezüst 1%-át teszi ki. Ezek után érthető, hogy az ezüst árának zuha.nása a legnagyobb mértékben befolyásolta az ezüstvalutájú országok — elsősorban Kína — vásárlóképességét. Éppen ezért érthetjük meg azt, hogy Eszakamerika időközönként miért kívánja az ezüst árának emelését, miért tesz erre kísérleteket. Azért» mert elsőrangú gazdasági érdeke Kína vásárlóképességének emelése. Annyi bizonyos, hogy az ezüstárának csökkenésével szemben igen nagy segítséget jelent az ezüstipax fejlődésé. Az ezüstipar hajdan kézművesipar volt, amikor a cizellálás, a domborítás kézzel történt és amikor ez a mesterség a művészet határain mozgott. Ekkor az ezüstáru és használata csak a gazdagok kiváltsága és kincse volt. Az ipar, a gép eltüntette az ötvösművészetet, olcsóbb termelésénél fogva azonban módot nyújtott arra, hogy a legszélesebb körökben és a legkülönbözőbb társadalmi osztályokban is az ezüst
