Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-44

Az országgyűlés képviselőházának UU. i szó teljes értelmében külön tudomány. (Mózes Sándor: Olyan, mint a gazdavédelmi rendelet!) A reformgondolatnak, amely — állítása szerint — a kormányt áthatja, meg: kellene nyilatkoznia a törvényalkotásoknál is, mégpedig- olyan formában, hogy ne részlettörvényeket alkossunk, ne szaporítsuk azoknak a törvényeknek számát, amelyek mind jobban és jobban megnehezítik az eligazodást, hanem a hasonló joganyagot teljesen összefoglalva egy egységes, áttekinthető és könnyen használható kódexbe tömörítsük. (Mózes Sándor: Meg kellett volna csinálni! — Lázár Andor igazságügyminiszter: Mint például ez a törvényjavaslat!) Ezzel fezemben az előadó úrnak azt méltóztatott mondani, hogy ez a törvényjavaslat a vonatkozó szabályokat mind tartalmazza, más olyan jogszabályok azonban, amelyek ai korábbi törvényekben vannak lefektetve, de természetüknél fogva nem simulnak szorosan a bírói fegyelmi felelősség kérdéséhez, az illető törvényekben meghagyattak. Ugyanekkor azonban ebbe a törvényjavaslatba mégis felvétetett az 58., 59. és 60. §. Ezek pedig nem sínmin ak és nem tartoznak a bírói fegyelmi kérdéshez, mert hiszen attól egészen függetlenül a bírónak a fegyelmi eljáráson kívül való áthelyezését ós nyugdíjazását tartalmazzák. T. Képviselőház! Kétségtelen, hogyha ezt az egész meglehetősen széleskörű és szétszórt joganyagot egységes törvénykönyvbe kívánnák összefoglalni, ez igen alapos és igen hosszadalmas előkészítést igényelne. Szerény véleményem szerint ezt az időt nem szabad sajnálni, annál kevésbbé, mert — ïamint azt bátor voltam említeni — semmi olyan okot nem látunk, amely ennek a javaslatnak gyorsan, sürgősen való tető alá hozását megkívánná. Ami magának a törvényjavaslatnak egyes rendelkezéseit illeti, azokat a szakaszokat, amelyeik különösen kritika tárgyát képezhetik, a következőkben jelölöm meg. A törvényjavaslat 6. §-a szakít az 1871. évi VIII. t.-cikkel, nevezetesen a büntetési tételek számát négyről háromra szállítja le. Az első büntetési tétel a feddés. Ez a feddés azonban, amilyen ártatlannak látszik így^ mint fegyelmi 'büntetés, éppen olyan komolynak és éppen olyan szigorúnak mutatkozik, ha a mellékbüntetéseket is megnézzük. Itt ugyanis kiderül, hogy a feddés, mint legelső fegyelmi büntetés, az előléptetésben való kétesztendős megakasztást jelent. Kétesztendei szolgálat az előléptetésnél nem számítható be. Ez persze .meglehetősen súlyos összeget jelent és így az elsőfokú büntetés, lényegében pénzbüntetés, ami a mai nehéz gazdasági viszonyok között katasztrofálisan jelentkezhetik. Elképzelhető, hogy a bíró, vagy ügyész egészen jelentéktelen fegyelmi vétséget követ el, amely semmi körülmények között sem teszi szükségessé, hogy kétévi fizetéstöbblet, elvesztésével sujtassék, már pedig az ítélőbíróság ebben az esetben abba a helyzetbe^ kerül, hogy akarva, nem akarva a legkisebb és legjelentéktelenebb fegyelmi vétség miatt is a feddés mellékbüntetéseként, kénytelen hatalmas pénzbüntetéssel sújtani a vádlottat, (Antal István: Most is így van ! — Lázár Andor igazságügyminiszter: Szóval a, fegyelmi vétséget elkövető bírák előlépjenek?) Kifogásolom továbbá a törvényjavaslat 15. §-át. Ez a szakasz az 1912:

VII. te. 9. §-át helyezi hatályon kívül, illetőleg annak a helyébe lép. Ez a szákasz ebből a törvényjavaslatból teljesen kihagyandó lenne, mégpedig azért, mert itt is veszélyeztetve van a bírói függetlése 1935 október 15-én, kedden. 267 lenség elve. Általában, ha a bíró olyan viselkedést tanúsít, amely őt a kari tisztre alkalmatlanná teszi, a fegyelmi eljárás során megvannak az eszközök és módok, amelyekkel sújtani lehet. Legsúlyosabb esetben a karból is ki lehet rekeszteni. Magát az áthelyezést és áthelyezhetőséget azonban, teljesen mellőzendőnek tartom, (Mózes Sándor: Ez megszünteti a bírói függetlenséget!) annak a bírónak, aki az egyik helyen nem megfelelő viselkedést tanúsít, vagy bizonyos hiányosságai vannak, egészen biztos, hogy másik helyre áthelyezve, hasonló hiányosságai és hibái lesznek. Az alaki joggal kapcsolatban nehezményezem, hogy a fegyelmit megelőző vizsgálat a felügyeleti hatóságra van bízva. Helyesebb volna, ha ez a fegyelmi bírói tanács valamelyik tagjára bízatnék. A felügyeleti hatóság végeredményében a főfelügyéleti hatóságtól függ és így teljesen függetlennek nem mondható. Már pedig a törvényjavaslat szerint az egész bizonyítási anyag a vizsgálati szak alatt gyűl össze. A fegyelmi eljárás legfontosabb része tehát nem az eljáró bíróság valamelyik tagjának a kezébe, hanem a felügyeleti hatóság kezébe tétetik. (Egy hang a baloldalon: A végrehajtó hatalom, kezébe!) Nem egészen érthető pont az is, ahol a törvényjavaslat kimondja, hogy a fegyelmi eljárásban vádelejtésnek helye nincs. Először is ez a szövegezés nem teszi kétségtelenné, hogy a vádelejtés lehetetlensége csak a közvádlóra vonatkozik-e vagy pedig vonatkozik a magánfélre is. Ha mindkettőre vonatkozik, úgy ezt kétséget kizáró módon ki kellene fejezni. Lehetetlen az is, hogy a vádelejtés lehetősége a királyi ügyésztől megvonatik. A királyi ügyész a vádat képviseli, aki az eljárás folyamán meggyőződhet arról, hogy a fegyelmi vád gyanúja alapos-e vagy nem. Lehetetlen te-, hát, hogy megfosztassék attól a jogtól, hogy amikor rájött az egész eljárás hiábavalóságára, a vádat el ne ejthesse és kénytelen legyen az ügyet tovább vinni, egészen a tárgyalásig, ahol azután felmentő ítéletet indítványoz. Annak a bírónak és annak az ügyésznek abszolúte nem mindegy, hogy fegyelmi eljárás alatt áll e és abszolúte nem mindegy, hogy amikor már nyilvánvaló és kétségtelen, hogy semmi szabálytalanságot nem követett eh akkor a fegyelmi eljárást még továbbra is folytassák ellene, mert nincs rá mód, hogy a vádat a királyi ügyész elejthesse. Nem tudom megérteni, hogy miért nem engedi az igazságügyi kormányzat, hogy a királyi ügyész ebben a kérdésben diszponálhasson, hiszen a királyi ügyészség emelkedett szelleme, megbízhatósága, kényes felelősségérzete mind olyan dolgok, amelyek feltétlenül garanciái annak, hogy a királyi ügyész soha nem fogja opportunitásból a vádat elejteni, különösen nem akkor, amikor kari tisztességről és kari becsületről van szó. De nem fogja elejteni azért sem, mert az alaptalan elejtésnek súlyos fegyelmi következményei lehetnek. De még érthetetlenebb, t. Ház, hogy a magánfélnek nincs vádelejtósi jos>'a. Megtörténhetik, hogy a fél, aki sértve érzi magát és haragszik az ügyében eljárt bíróra, aki az ő elképzelése szerint szabálytalanságot követett el, a bírót följelenti. Köiziben azonban saját maga rájön a tévedésre, de nincs módjában a vádat elejteni és az eljárást megszüntettetni. Tehát ebben az esetben is, amikor a magánfél már egészen bizonyos, hogy tévedett és rosszul jelentette fel a bírót, folytatni kell