Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.
Ülésnapok - 1935-42
Az országgyűlés képviselőházának 42. ülése 1935. évi július hó 5-én, pénteken, Sztranyavszky Sándor elnöklete alatt. Tárgyai : Elnöki előterjesztések. - Elnök bemutatta a Felsőház elnökének átiratát, amely szerint a Felsőház tizenhárom törvényjavaslatot és a kormány több jelentését, valamint az 1933/34. évi zárszámadást és a Legfőbb Állami Számvevőszéknek erre vonatkozó jelentését letárgyalta s azokat változtatás nélkül magáévá tette. Bemutatta a Felsőház elnökének egy további átiratát, amelyben tudatja, hogy a Felsőház a 33-as Országos Bizottságba a maga részéről kiküldendő tizenegy tagot megválasztotta. — Bemutatta a közigazgatási bíróság ítéletét és ennek alapján Megay Meissner Károlyt végleg igazolt képviselőnek jelentette ki. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. (Az ülés kezdődik délben 12 óra 7 vérekor.) (Az elnöki széket Sztranyavszky Sándor foglalja el.) Elnök: A t. Ház ülését megnyitom. (Zaj és mozgás.) Csendet kérek, képviselő urak! Méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Az ülés jegyzőkönyvének vezetésére Veres Zoltán jegyző urat kérem fel. Bemutatom a t. Háznak a Felsőház elnökének átiratát, amelyben tudatja, hogy a Felsőház: a mozgófényképek előadásában a magyar nyelv érvényesülésének biztosításáról, a növényvédelem tárgyában Rómában 1929. évi április hó 16-án kelt nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről, az oktatójellegű filmek nemzetközi forgalmának megkönnyítése céljából Genfben 1933. évi október hó 11-én kelt nemzetközi egyezmény 'becikkelyezéséről, a Rómában 1935. évi február hó 16. napján kelt magyar-olasz kulturális egyezmény becikkelyezéséről, a szellemi együttműködés tárgyában Varsóban 1934. évi október hó 21. napján kelt magyar-lengyel egyezmény beeiikkelyezésérői, a szellemi együttműködés tárgyában BÓCST ben 1935. évi március hó 4. napján kelt magyarosztrák egyezmény becikkelyezéséről, a nemzetközi légifuvarozásra vonatkozó 1929. évi varsói nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről, a légijáróművekkel a föld színén okozott károkra vonatkozó 1933. évi római nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről, a légi járóművek biztosítási lefoglalására vonatkozó 1933. évi római nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről, a kiadatás és a bírósági bűnügyi jogsegély tárgyában Tallinban 1934. évi augusztus hó 8-án kelt magyar-észt legyezmény becikkelyezéséről, a nagykorú nőkkel űzött kereskedés elnyomására vonatkozó nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről, a II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékét megörökítő kétpengős ezüst érmék veréséről és végül KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ III. a légvédelemről szóló törvényjavaslatokat a Képviselőház szövegezésében változtatás nélkül magáévá tette. A bejelentést a Ház tudomásulveszi s az ilymódon létrejött törvényeket pedig további alkotmányos eljárás céljából a miniszterelnök úrhoz fogom áttenni. Bemutatom a t. Háznak a Felsőház elnökének átiratát, amelyben tudatja, hogy az 1933—34. évi állami költségvetés és az azt kiegészítő különi törvények alapján engedélyezett hitelekkel szemben az ezen számadási évben előfordult túlkiadásokat, előirányzatnélküli kiadásokat, kevesebb bevételeket, kölcsönöket, hitelműveleteket, egyéb eltéréseket, valamint az idevonatkozó hiteleltérési kimutatásokat és a M. Kir. Legfőbb Állami Számvevőszék által a magyar állam háztartásának az 1933/34. költségvetési évről összeállított zárszámadását és az erre vonatkozó jelentést a Felsőház tudomásul vettem a kormánynak a felmentvényt megadta és a Képviselőháznak .e tárgyban hozott határozatát országos határozat erejére emelte. A bejelentést a Ház tudomásulveszi, a hozott országos határozatról pedig a miniszterelnök urat értesíteni fogom. Bemutatom a Felsőház elnökének átiratát, amelyben tudatja, hogy a m. kir. miniszterelnöknek az 1935/36. évi hivatalos statisztikai munkaterv tárgyában beterjesztett jelentését a Felsőház elfogadta s a Képviselőháznak e tárgyban hozott határozatát országos határozat erejére emelte. A bejelentést a Ház tudomásul veszi s a hozott országos határozatról a miniszterelnök urat értesíteni fogom. Bemutatom a Felsőház elnökének egy további átiratát, amelyben tudatja, hogy a Felsőház a 33-as országos bizottságba Chorin Ferenc, Imrédy Béla, Jankovich Béla, Juhász Andor, Ko ós Zoltán, Korányi Frigyes báró, Mutschenbacher Emil, vitéz Purgly. Emil, Somßsich László gróf, Teleszki János és Wekerle Sándor felsőházi tagokat választotta meg. A bejelentést a Ház tudomásul veszi. Bemutatom a t. Háznak a közigazgatási bí38