Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-32

14 Az országgyűlés képviselőházának 3í a parlamenttől, ezenfelől a parlamentnek semmi értelme sincsen. Nem is értem, hogy most már, 1935-ben minek ez a felhatalmazási javaslat. Hiszen megszavazta a t. többség a költségvetést a kormánynak, felhatalmazta a többség költségvetés végrehajtására a t. kormányt éppen a mai napon. A költségvetésben minden szükségletről gondoskodott a t. kormány és minden szükséglet fedezetét megszerezte. Nem tudom, hogy ezen túlmenően mit akar még. A saját maga által megszavaztatott költségvetés nem ér semmit, ahhoz nem akar alkalmazkodni, azt a költségvetést túl akarja lépni? Mert hiszen csak ez az értelme lehet ennek a felhatalmazási javaslatnak, amelyről itt szó van. Nem tudom semmi magyarázatát, célszerűségét találni ennek a felhatalmazási javaslatnak, amely a kormánynak megengedi, hogy a magánjogi eljárást tetszés szerint szabályozhassa, félretehesse és ezen túlmenően is minden intézkedést rendeletileg megtehessen, akár az ország kiadásainak apasztására, akár a bevételek fokozására. Ebben a teljes diktatúra ibenne van. Akkor tehát miért szavazzuk meg egyáltalában a költségvetést? Jönnek bennünket ámitani — nem akarom ezt sértő értelemben használni, mert egyúttal önmagukat is ámítják ott a t. túloldalon — azzal, hogy szükség van erre a javaslatra a pengő vásárlóerejének, a magyar valutának a megmentésére, esetleges támadások kivédésére. De, t. többség, nein tudom elképzelni, mire való akkor a Magyar Nemzeti Bank, mire való az, hogy a Nemzeti Banknak megvan a maga által szabályozott forgalma, ami odáig vezetett végül, hogy a Nemzeti Bank elég hatalmas volt arra, hogy ezt a nagy deflációt előidézte. A pénz vásárlóerejét nem az támadja meg, hogy jönnek-e spekulánsok, vagy nem jönnek; erre itt vannak a fizetési eszközökkel való visszaélés ellen hozott szigorú büntetőtörvények, — sőt drákói törvények — amelyek alapján sok évi fegyházra lehet ítélni azokat, akik a maguk vagyonával, a maguk tulajdonával nem is spekulációs célból élnek. Nem tudom megértem, amikor látjuk azt, hogy a bank maga szabályozza a bankjegyforgalom volumenjét, hogy akkor mi szükség van itt még további pengővédelemre. Hiszen éppen abban van az egyik betegségünk^ hogy a Nemzeti Bank hogyan szabályozza a bankjegyforgalmat, hogyan idézi elő deflációval a pengő vásárlóerejének emelkedését és az áruk és termények értékének zuhanását. Méltóztassék csak nézni, hogy 1931-iben a bank ércfedezete 125,160.000 pengő volt aranybán és akkor a bankjegyforgalom 500,781.000 pengő volt. A magángazdasági életben nem volt baj az árak meglehetősen normálisan alakultak, mert elegendő pénzmennyiség volt a forgalom lebonyolítására. Ma ezzel szemben mi a helyzet? Az a helyzet, hogy a május 15-i kimutatás szerint, noha 114,395.618 pengő aranyércfedezetünk van, tehát alig tízmillióval kevesebb, mint 1931-ben, mégis az egész bankjegyforgalom csak 325 milliót tesz ki. Bocsánatot kérek, amikor ilyen szörnyű módon, 175 millióval lecsökkentik a bankjegyforgalmat, hogyan lehessen szó itt egészséges helyzetről. Es ha a banknak ez a hatalma^ megvan, hogy az ércfedezettel szemben aránytalanul csökkenti a bankjegymennyiséget, akkor nem tudom, micsoda naivitás előjönni itt azzal, hogy a kormánynak kivételes hatalom kell azért, hogy a pénz vásárlóerejét, a magyar valutát '. ülése 1935 június lU-én, pénteken. megvédelmezze, amikor látjuk azt, hogy a banknak saját hatáskörében megvan erre a végzetes hatalma és ezzel végzetes módon él is. Mert igen végzetes az a teória, amely éveken át hangzik, hogy nem kell infláció és nem kell defláció. Abból, hogy nem kell infláció, látjuk, az van, hogy defláció lesz, pedig a helyes pénzügyi és közgazdasági elv csak az lehet, ami száz esztendővel ezelőtt is helyes volt: elegendő pénzmennyiség, nem: sok és nem kevés, hanem annyi, amennyi a nemzeti termelés forgalmának lebonyolítására szükséges. Ahogy Kossuth Lajos mondotta annak idején: kell annyi cédulának lennie, amennyi cédula a mezők harmatából, a dolgozó kéztől, az alkotó agytól a nemzeti termelést az evő szájig, a meztelen testig és a szomjas lélekig elviszi. De nincs annyi bankjegyünk, amennyi erre elegendő lenne, mert látjuk, hogy a Nemzeti Bank deflációs politikát folytat. Innen vannak a mizériák, innen vannak a bajok, innen van az, hogy nincs fizetőképesség, hogy adósságokkal küszködünk és az adósságokat nem tudjuk kifizetni. Ismétlem, azon a határon belül és azon a területen van itt erről szó, hogy pengőnk értéke, illetőleg valutánk biztonsága nincs megtámadva, mert hiszen 1931-ben sem volt megtámadva. 1931-ben normális állapot volt, amennyiben az elegendő bankjegy, az az 500 millió rendelkezésünkre állott. Ez normális rend volt. Hát most attól félünk és azt akarjuk megakadályozni, hogy ilyen normális rend visszatérjen, hogy a bankjegyforgalom megint felemeltessék körülbelül az akkori arányhoz képest 150 millióvalf Ez tisztán a Nemzeti Banktól függ. Ha csak ez hiányzik a magyar gazdasági életből és ez tisztán a bank hatáskörében lehetséges, a bank miért nem teszi meg ezt? (Âz elnöki széket Sztranyavszky Sándor foglalja el.) A másik oldalon teljesen igazuk van mindazoknak, akik azt mondják: 1931-ben, de különösen 1929-ben a pengő vásárlóereje talán negyedrésze vagy harmadrésze volt a mainak. Állítom, hogy a pengő akkori vásárlóereje a negyedrésze volt a mainak, mert hiszen a föld, a ház és majdnem minden áru négyszer annyit ért akkor pengőértékben, mint ma. Bocsánatot kérek, ha megint százados elvre hivatkozom, arra a Kossuth Lajos által hangoztatott elvre, hogy a pénz nem lehet útonálló, nem lehet arra való, hogy a valódi életjavakat értéktartalmuktól megfossza. Bocsánatot kérek, ilyen körülmények között hogyan lehetett megengedni, hogy a, pénz mesterséges deflációjával megfosztották a valódi életjavakat, a földet, a házat és a munkát értéktartalmuktól és most sírnak és azon tanakodnak, hogyan lehetne befolyni a terményértékesítés módjába, hogyan lehetne a terményárakat emelni és hogyan lehetne a gazdaadósságokat rendezni. Idevágják büszkén, hogy az adós fizessen. Hát igen, az adós fizessen, ez a helyes, hiszen másképpen nem képzelhető el sem államrend, sem társadalmi rend. ahogyan azonban a magánember életében bekövetkezik a gazdasági lehetetlenülés helyzete, ennél szörnyűbb és inkább figyelembe veendő az a gazdasági lehetetlenülés, amely egy nemzet életében a rossz kormányzás folytán szakad rá a milliók vállára. T. Képviselőház! Ha úgy van, hogy azok a • szegény emberek — és pedig kivétel nélkül min-