Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-39

202 Az országgyűlés képviselőházának fel a (kérdést, — így nem is foghatom fel — mert hiszen akkor a t. kormány tagjai közül, vagy a t. túloldal tagjai közül is igen sokan azelőtt a kötelesség előtt állnának, hogy idegen hangzású nevüket változtassák meg, mert ha ez tkitüntetésszám'ba megy, akkor ez köteles­ség- (Mózes Sándor: Jó példával kellene elöl­járni!) Mindenkinek: joga van hozzá, — az egyéni ízlés kérdése ez — hogy régi névéhez tradícióból is ragaszkodjék, de viszont mások­nak, akik hajlandók erről a tradícióról lemon­dani, engedtessék meg az, hogy a magyar kö­zösséghez való tartozás dokumentálására nevü­ket megváltoztassák. Végre is annak, hogy ki­nek mi a neve, semmi köze ahhoz, hogy érde­mes-e az illető, vagy nem; hiszen tudjuk, hogy ékesnevű magyar emberek is tömegével esnek bűnbe, tehát akkor az lenne a helyes, hogy valahányszor a büntetőbíróságok elítélnek ékes, régi történelmi névvel bíró bűmbeesett magyarokat, fosszák, meg őket attól a névtől­Hiszen úgy sem biztosíték az, hogyha meg is érdemli valaki, hogy magyar neve legyen, ké­sőbb nem esik-e valami olyan hibába, amelybe ha előbb esett volna, nem engedték volna meg neki a magyar név használatát. Ezt a szempon­tot nem lehet elfogadni. Kérem tehát a belügyminiszter urat, mél­tóztassék ezeket a kérdéseket jóindulattal ke­zelni. Azok a kérelmezők becsületes tiszta szán­dékkal jönnek hozzá! Ha pedig arról van szó, hogy az illetőket egyénileg is értékelje: hiszen egyetlenegy sem vállalkozik arra, hogy a bel­ügyminiszter úrhoz menjen a nélkül, hogy egy­úttal ne vigye magával a hatósági bizonyítvá­nyokat is arról, hogy a haza ellen, a hazafias érzések ellen nem vétett és hogy ellene erkölcsi kifogás nem emelhető. Tisztára a jóakaratnak kérdése ez, tisztára annak a kérdése, hogy ahogyan a magyar közélet nagy szellemei az előző időkben ezt a kérdést kezelték, hozzájuk méltóan kezelje a mai kormány is. Legyen meg Kozma belügyminiszter úrban csakugyan az az emelkedettség és nagy szellem, amely emelkedettség és nagy szellem után egy vérbeli elődjét mindig a tisztelet hangján említjük, aki éppen azért, mert kivételes egyéniségnek, kiváló embernek bizonyult, örökítő dött meg a magyar történelem lapjain is. Kérem tehát a 'belügyminiszter urat, hogy ezt a kérdést juttassa végre dűlőre és nyugtassa meg az országot felvilágosításaival. Elnök: A belügyminiszter úr kíván szólni. vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: T. Kén­víselőház! (Hátijuk! Halljuk!) A magam részé­ről mint belügyminiszter, de a kormány nevé­ben is nyugodtan jelentem ki, hogy a névma­gyar osítási kérdésben elfoglalt álláspont olyan értelemben nincs, hogy akár a belügyminiszter, akár a kormány ebben a kérdésben bárkire is ingerenciát akarna gyakorolni. Ezt különösen hangsúlyozni kívánom azért, mert Magyaror­szág ellen a külföldön számos esetben igaztalan vád merült fel olyan irányban, hogy itt kor­mánynyomás alatt embereket névmagyarosi­tásra kényszerítenek. Ilyenről szó nincs, f nem volt és nem is lesz. Ezzel ellentétben máshol, más vonatkozásban és a magyar nevek meg­változtatását illetőleg határozott tendenciákat lehet észrevenni, amilyenek nálunk soha nem érvényesültek. Ezt általánosságban jelentem ki és a magam részéről hozzáteszem azt is, hogy semmiféle névelemzésnek és hasonló, a név megváltoztatására vonatkozó nyomásnak nem­csak, hogy híve nem vagyok, hanem azt a leg­9. ülése 1935 június 26-á/n, szerdán. nagyobb mértékben perhorreszkálom is. (Rupert Rezső: Nem is állítottam!) Úgyszintén perhorreszkálom azt is, és en­nek kifejezést is adtam már, nem itt, hanem ko­rábban, hogy csoportos névmagyarosítási kér­vényeket terjesszenek a belügyminiszter elé, mert ha a valóságban nincs is így, mégis azt a látszatot keltheti, mintha bizonyos közhenső hatóságok a maguk részéről nyomást gyakorol­nának az alkalmazottakra. Aki nevét meg akarja magyarosítani, annak megvan erre a módja s tegye ezt egyenkint, saját elhatározá­sából. (Helyeslés halj elől.) Általánosságb an 6Z clZ £12* álláspont, amelyet elfoglalok és amelyet kifejezni kívántam. Konkrété az interpellációra vonatkozólag azt mondhatom: több ízben — nem egy ízben, hanem igen sok esetben — én magam intézked­tem izraelita vallású magyar állampolgárok ne­vének megmagyarosítása ügyében. Azt mondani tehát, hogy izraelita vallású magyar állampol­gároknak nincs módjuk nevüket megmagyarosí­tani, nem lehet. Bizonyos szabályok, bizonyos formák a névmagyarosítás körül igenis fenn­áll anak. Ilyen például a név kiválasztásának kérdése. Történelmi nevek, a nézetem szerint tel­jesen fölösleges y-ok, a teljesen felesleges h be­tűk és egyéb ilyenek, nem engedélyezéséről, to­vábbá túlgyakran használt nevek szaporítása elleni intézkedésekről igenis tudok. A most folyó gyakorlatot azonban, ha ez csak részben is meg­felelne annak, amit Rupert Rezső képviselő úr interpellációjában hangsúlyozott, nem ismerem; bevallom, talán azért, mert nem volt vele mó­domban részletesen foglalkozni. A magam ré­széről azonban rövid időn belül meg fogom is­merni és. akkor erről a tendenciáról is bővebben fogok tudni, amely tendenciát azonban eddig nem tapasztaltam; mert hangsúlyozom és erre számos példát tudok mutatni, hogy a névmagya­rosítás engedélyezése igen sok esetben, amely elém került, a valláshoz kötve nem volt. Hogy ilyen eset talán előfordulhatott egy vagy kettő, nem tudom, nem hiszem, utána fogok azonban nézni. Kérem válaszomnak a tudomásulvételét, (Helyeslés,) Elnök: Az interpelláló képviselő úr kíván a viszonválasz jogával élni. Rupert Rezső: T. Ház! Nagyon megnyugtat engem a belügyminiszter úrnak az a kijelentése, hogy olyan tendenciát, amilyent én szóvátettem interpellációmban, a gyakorlati életben nem ta­pasztalt, még pedig azért, mert ezt a kérdést nem volt még módjában eléggé tanulmányozni és megismerni. Egyúttal kilátásba helyezte, hogy az ilyen tendenciát nem is fogja tűrni. Ez engem tökéletesen megnyugtat. El is hiszem, meg is vagyok győződve, hogy amennyiben ed­dig ilyenek történtek is, a belügyminiszter úr intenciói ellenére történtek. Ennélfogva az ő megnyugtató szavaiban és bíztatásában meg is találom a garanciát arra, hogy a jövőben ez a tendencia megváltozik és hasonló panaszok nem fognak előfordulni. Ami azután azt illeti, hogy a belügyminisz­ter úr nem helyesli a csoportos névmagyarosí­tást, mert az a presszió látszatát keltheti, (Mül­ler Antal: Nagyon helyes!) vagy nem helyesli az y-os vagy a »h« betűs vagy a tömegnevek fel­vételét, ezt a magam részéről is helyesnek tar­tom és megértem. Éppen ezért várva, hogy a bel­ügyminiszter úr részéről a helyes gyakorlat ebben a tekintetben érvényesülni fog, a választ tudomásul veszem. (Helyeslés.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e

Next

/
Oldalképek
Tartalom