Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-32

Az országgyűlés képviselőházának 32. mányjogi aggodalmát. (Rupert Rezső: Ez rabulisztika!) Most, amikor ezt a törvényjavaslatot a kormány elénk terjesztette, csak az a kérdés, vájjon fennforognak-e mindazok az okok, amelyek az 1931:XXVI. te. megalkotását szükségessé tették, igen, vagy nem, vagyis a gazdasági és hitelélet rendjének biztosítása céljából szükséges-e a kormánynak rendkívüli felhatalmazást adni. Ha szükséges, meg kell adni a felhatalmazást és ha megadjuk ezt a felhatalmazást, akkor egészen természetes dolog, hogy mindazokat az alkotmányjogi biztosítékokat, amelyeket az 1931:

XXVI. te. megadott, továbbra is fenn kell tartani. T, Képviselőház! Kern kell fejtegetnem, köztudomású dolog, hogy a gazdasági és hitelélet rendjét ma talán még fokozottabb mértékben fenyegetik ugyanazok a veszélyek, mint amelyek 1931-ben fennforogtak. En már hat évvel ezelőtt felhívtam, már nem tudom képviselőházi beszédemben-e, vagy hírlapi cikkben, a figyelmet arra, hogy kezembe került egy könyv, amelyben valaki megírta, hogy egy nemzetközi szervezet végig fogja rabolni egész Európát, meg fogja ingatni minden egyes állam valutáris egyensúlyát. Érdekes dolog, hogy amit én akkor abban a cikkben olvastam és amire felhívtam a nyilvánosság előtt is a figyelmet, az mind szórói-szóra bekövetkezett. Mindig beszélünk arról, hogy gazdasági válság van, hogy az arany szökik, röpül, egyik országból a másikba. Az arany nem röpül, hanem röpítik, az arany nem hajókázik, hanem behajózzák és kihajózzák. Amikor az arany New-Yorkból Párizsba repült, vagy hajózott, akkor ide-oda vitték azok, akik az arannyal rendelkeztek és rendelkeznek. Es amikor azt látjuk, hogy sorban, hol az Eszakamerikai Egyesült Államok, hol Anglia, hol Belgium, hol Csehszlovákia és most Franciaország valutáját próbálják megingatni, — különösen érdekes ez Franciaországnál, mert azt képzeltük, hogy szilárdabb valuta a franknál nincs, hiszen majdnem százszázalékos aranyfedezete van, — akkor látom, hogy az ilyen valutaingadozásokból a spekulánsoknak elsőrangú hasznuk van, (Ügy van! jobbfelöl.) mert hiszen nem kell mást csinálniok, mint megragadni azt az időpontot, amikor vagy megrendül valamely állam^ valutája, vagy pedig helyreáll annak a valutának az értéke. Amikor megrendül a valuta, egészen egyszerűen azt teszi a legokosabban az értékekkel bíró egyén, hogy a valuta megrendülése előtt óvatosan értékpapírokat és más értékeket vásárol. Jön a valuta megrendülése, akkor a pénzzel bírók igyekeznek szabadulni a pénzüktől, jön az úgynevezett vásárlási kedv, a befektetési kedv, a hausse, — emlékszünk rá, nálunk is így volt azokban a bizonyos régi tőzsdei időkben — és akkor az emberek megvásárolnak minden olyan értéket, amelyet azelőtt exótáknak, értéktelen dolgoknak tartottak. Aki a megelőző időkben ilyen értékekkel teletömte a trezorját, az most piacra dobja az értékeket, összeszedi magának a pénzt. Bekövetkezik a valuta stabilitásának helyreállása, akkor azután ezeket az értékeket megint szépen, olcsón visszavásárolja és a nyereséget elkönyveli magának, mint tiszta hasznot. Nem kell hozzá mást tudnia, csak azt, hogy mikor következik be a valuta ingadozása és mikor következik be a valutaingadozás megszűnése. Ezt pedig senki sem tudhatja jobban, mint az, aki maga ingatta meg azt a valutát és maga állította helyre a valuta stabilitását, ülése 1935 június lk-ên, pénteken. 7 Egy ilyen nemzetközi társaság, amely a világ aranykészletével rendelkezik, végigcsinálja ugyanezt a manővert egész Európában. Hála Istennek, hogy eddig még hozzánk nem tették be a lábukat; valószínűleg az üzlet nem látszott elég jónak és nagynak, ellenben látjuk, hogy Franciaországban pár hét előtt megkezdték ezt a manővert és mindaddig, amíg bizonyos érdekkörök tele nem szívták magukat megfelelő haszonnal, Franciaországban nem mult el a kormányválság. Mihelyt teleszívták magukat az egyes bankérdekeltségek, rögtön megengedték, hogy a francia kormányválság megszűnjék. Ez a haszon pedig, amelyet az ilyen valutaingadozással el lehet érni, nem csekély, mert ha a valutát mondjuk csak 20%"kai rendítik is meg, a természetes pszichológiai momentumok folytán az emberek nem 20%, hanem 40% erejéig ijednek meg. 40% erejéig száll le vagy emelkedik fel mindennek az értéke és aki még csak 20%-ra is spekulált, 40%-os hasznot könyvelhet el. Egészen nyilvánvaló, hogy amikor pánikra számítanak, akkor a pánikra való számítás elsőrangú üzletnek bizonyul. Mindehhez nem kell semmi más, — amint említettem — csak azt tudni, hogy mikor áll be a valuta romlása, mikor javul meg a valuta és aki mindezt csinálja, az ezt a legjobban tudja és lefölezi a hasznot. Ezért nincs ma nagy haszna a valutaingadozásból a nagyközönségnek, ezért nincs hiszna a nagyközönségnek a devalvációból sem, hanem mindig csak egynéhány zsiványnak, egynéhány nemzetközi betörőnek, akik ellen nem lehet elég szigorú büntetést kiszabni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) Arravonatkozólag, hogy ezt kik csinálják, hivatkozom az Üj Nemzedék folyó évi június 13-iki számában megjelent cikkre, amely sze^ rint a nevezett lap párizsi tudósítója a párizsi politikai élet egyik jobboldali tagjától a következő információt kapta (olvassa): »Az egész krízis a bankárok és a szabadkőművesek műve volt. Előbbiek azért ítélték halálra Bouissont, mert Caillauxban örök ellenséget látnak és attól tartottak, a »pénzügyi zseni« szigorúan megrendszabályozza őket s lenyesi szárnyukat. Utóbbiak azért, mert veszélyeztetve látták hatalmukat s meg akarták leckéztetni a szocialista pártból kivált »renegát« Bouissont. Ezenkívül a spekuláció ellen hirdetett és kilátásba helyezett kíméletlen harc megijesztette Horace Fi

: nalyt, az egyik párizsi nagybank vezérét, aki egyúttal a radikális párt választási kasszájának legbőkezűbb adakozója.« Tehát t Gaston Martin képviselő útján összehívatta és ellenállásra szólította fel a Nagy Oriens »éberségî bizottságát« (Comité de Vigilance-t). A képviselők testvéri csoportja, amely 176 tagot számlál, ülést tartott Perrin képviselő és főmester elnöklésével. A csoport elítélte Frossard képviselőt, aki a szocialista pártból kilépett, hogy a Bouisson-kormány közmunkaminisztere legyen. Egyúttal fegyelmi kérdéssé tette valamennyi tagja számára azt, hogy^ a Bouisson-kormány ellen szavazzon. Ez az^ állásfoglalás magyarázza azokat a tüntetéseket, amelyek a »Nagy Oriens« szabadkőművescsoport székháza ellen irányultak.« Ha, tisztelt képviselőtársam, a franciaországi viszonyokra méltóztatik célozni, akkor erre kellett volna célozaiia, rámutatnia, hogy mely körök azok, amelyek: Franciaországban a pénzügyi válságot előidézték és melyek azok, amelyek sorban buktatták az újabb és újabb kinevezett francia miniszterelnököket mindaddig,