Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-38

Az országgyűlés képviselőházénak 38. ülése 1935 június 25-én, kedden. 175 Azzal a hínárral szemben, mely ma sok vonatkozásban a politikai életet is bizonyos sekélyesedésbe viszi, keresnünk kell a kivezető fonalat a mai útvesztőből, amely a gazdasági és a pénzügyi élet terén jelentkezik, az eszményibb világ felé való törekvésben. Keresnünk kell azt, ami minden magyar embert pártkülönbség nélkül és minden pártok felett összeköt. Keresnünk kell az önzetlenséget, az egyéni érdekekről való lemondást és keresnünk kell a nemzet közös céljainak munkálása révén a közhaszon munkálását és annak elérését. Nem elég csak lelki szemeink elé idézni II. Rákóczi Ferenc alakját, hanem hívnunk kell az ő szellemét, az egyéni önzetlenségnek felülmúlhatatlan példáját kell az ő alakjában sugároztatnunk az egész mai közéletre és gazdasági életre, aki 1,200.000 hold földjét adta oda, őseitől örökölt magántulajdon birtokát odaengedte a jogfosztó császári hatalom zsákmányául, mert a nemzet alkotmányos szabadságáról, a szenvedő és nyomrgó nép jogairól lemondani nem akart, mert a lemondást egynek tartotta volna II. Rákóczi Ferenc az árulással, saját nagy magyar lelkületének, nagy magyar lelkes énjének és egyéniségének rabszolgasorba való süllyesztésével, és a nemzet jogainak, a nemzet jövendőjének vásári portéka gyanánt áruba való bocsátásával. Ne politizáljunk e kérdés körül e törvényjavaslat tárgyalásánál, mert éppen most nem hozzánk illő és méltó, de viszont nemzetpolitikai tanulságok levonására kötelezettek vagyunk, nemzetpolitikai igazságok megállapítása elől nem zárkózhatunk el, mert ez szintén méltatlan volna éppen Rákóczi Ferenc emlékezetéhez és példájához. (Halljuk! Halljuk!) Túl vagyunk azon az időn, amikor a hatalmas birtokokkal rendelkező földesuraknak, az arisztokráciának pár évtizeddel, vagy csak jó pár esztendővel ezelőtt is nagy jómódban élő tagjai II. Rákóczi Ferenc példáján felbuzdulva, kisemberek nagy tömegeinek bizonyos birtokrészeket altruisztikus módon odabocsáthattak volna telepítés vagy parcellázás céljaira, (Drózdy Győző: Ma is megtehetnék!) hogy azokon a kisemberek saját egyéni boldogulásukért dolgozva, kellő munkával és szorgalommal a nekik juttatott földecskék hasznosításával, kis tőkével, annak fokonkénti gyarapításával, erősebb egyedei lehessenek a magyar életnek és jobban tudják bírni azt az életiramot, amelyet a sors, a mindennapi sors rájuk diktál. (Gr. Festetics Domonkos: Mi adjuk a földet, csak adja Weisz Fülöp a pénzt! Rendben van? Nem rajtunk múlik!) ' Az államkormányzat gyámoltalanságát is meg kell állapítanunk a múlt esztendőkre viszszamenőleg. Ma már a nagybirtokosok is kevés kivétellel abban a helyzetben vannak, hogy ha akarnának is becsületes parcellázással, vagy az altruizmus eszméjének a gyakorlatba való becsületes átültetésével segítségére sietni szenvedő magyar testvéreiknek, a földnélkülieknek, vagy pedig az örökösödés folytán mind elaprózódottabb földön élő szegény magyar testvéreiknek, ezt képtelenek megtenni, mert a gazdasági bajok sokasága, sajnos, nemcsak a kisgazdák, nemcsak a középbirtokos, hanem a nagybirtokosok feje felett is kevés kivétellel megsokasodott és megsokszorozódott és nem rendelkeznek szabad akarattal saját földjük felett. Van azonban még ebben az országban valami, és vannak valakik, akik nagyobb terheket képesek és kötelezettek viselni, mintsem azt cselekszik: a nagy tőkealakulatok, (Gr. Festetics Domonkos: Ez így van!) az ingó nagytőke különböző alakulatai. Földhatalmasságok, kevés kivétellel, nincsenek ebben az országban, de igenis, vannak feles számmal pénzhatalmasságok, tőkehatalmasságok, amelyeknek adóalapja nincsen kellően kimunkálva, akik éppen II. Rákóczi Ferenc és nagy Bercsényi Miklós szellemében és példája gyanánt nagy mértékben lennének kötelezve arra, hogy azt, ami tőlük dukál, csakugyan leróják a kötelességteljesítés mezején és csakugyan megcselekedjek. (Gr. Festetics Domonkos: Mondd ezt a kar teli vezéreknek!) T .Képviselőház! Ennek a törvényjavaslatnak tárgyalása, ennek a törvényjavaslatnak elfogadása egy kötelező ígéret kell, hogy legyen at pénzügyi kormányzat és a t. pénzügyminiszter úr részéről. Nem elég arra hivatkozni, hogy II. Rákóczi Ferenc és nagy Bercsényi Miklós emlékének áldozunk. II. Rákóczi Ferenc, 1,200.000 hold földjét áldozta fel, na"-" Béresé- ' nyi Miklós, Hódmezővásárhely földesura, 240.000 hold földjét adta oda, hagyta el, csak azért, hogy a nemzeti szabadságot el re árulja és annak a szegény népnek továbbra is apostola maradhasson számkivetésóben is, amely szegény népnek a soraiból regrutálódott a kuruc regimentek dicsőséges sorozata. (Mózes Sándor: Szép példákkal jártak elől! Tanulhatunk tőlük!) Tartozik levonni a kormányzat, a t. pénzügyi kormányzat, az államhatalom és a t. pénzügyminiszter úr ebben a vonatkozásban ennek a törvényjavaslatnak elfogadása után azt a tanulságot, hogy mindent, de mindent elsősorban a közérdekért! Ám boldoguljon az, egyén, amint szorgalma, amint a jogos magántulajdon őt arra képesíti, de amikor a dolgozó, küzködő, vergődő kisembereknek irtózatosan nagy megadóztatásával állunk szemben, akkor éppen II. Rákóczi Ferenc és nagy Bercsényi Mikiós szellemében kell arra törekednünk, kell azt munkálnunk, a nemzet színe előtt, kell a mi munkánknak azt eredményeznie, hogy minél nagyobb vagyonnal, nagyobb tőkével rendelkezik valaki ebben az országban, annál többet áldozzon a mostani nyomorúságos szomorú magyar időkben a köznek javára! (Helyeslés.) És most röviden más térre térek át. Amikor éppen ezt a törvényjavaslatot tárgyaljuk, olvasom, hogy az autonóm tót pártnak parlamenti csoportja, a tót néppárt a cseh parlamentben és azoknak vezetője, Szidor, a Szlovák című tót napilap főszerkesztője kijelentette, hogy nem viseltetik bizalommal az új cseh kormány iránt és nem szavazza meg a felhatalmazási törvényjavaslatot. Azt a követelést szegezi szembe a cseh kormánnyal, hogy ne korlátozzák természetes fejlődésében a tót népet. Itt álljunk meg egy pillanatra éppen ennek a törvényjavaslatnak tárgyalásakor. Tudnunk kell, hogy II. Rákóczi Ferencnek és nagy Bercsényi Miklósnak kuruc regimentjei felsőmagyarországi vonatkozást tekintve, a becsületes, hűséges tót nemzetiségű harcfiakból is regrutálódtak. (Ügy van! TJgy van! — Mózes Sándor: Azokból is!) Tudnunk kell, hogy a tótok mindig kitartottak a magyar testvériség ápolása mellett, egy és ugyanazon állameszmének voltak hűséges vallói és követői, amelynek mi vagyunk jelenleg. (Felkiáltások: A rutének is!) Amit én most mondok, az sem a tótok, sem a rutének irányában nem idecsalogatás. Nem batáskeresés. Csak egy történelmi igazságnak a megállapítása, hogy évszázados lelki kötelék fűzött bennünket egybe a tótokkal és a ruténekkel, akikből II. Rákóczi Ferencnek legbátrabb 27*