Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-36

Az országgyűlés képviselőházának 36. ülése 1935 június 19-én, szerdán. 129 Kürzarbeit-ot iE, amely abból áll, hogy kevés munka esetén — nem akarván csökkenteni a létszámot — úgy hidalják át a kérdést, hogy nem 8—10, hanem csak 3--Í óráig dolgoztatják felváltva valamennyi munkást, úgyhogy tulajdonképpen a munkásoknak csak fele áll egyszerre munkában. Erről a statisztika teljesen tájékozatlan, különösen a bányaiparban, ahol fele műszakot dolgoznak. Erről a hivatalos köröknek sejtelmük sincs, mert úgy veszik azt a munkást, aki fél- vagy harmadnapot dolgozik, mintha teljes munkaidőt dolgozna, az ilyen munkás tehát a munkanélküli statisztikából kiesik és à munkanélküliség mérlegelésénél nem esik latba. Nincs munakbér-statisztikáhk. Erre is van egy fejezet, amely foglalkozni kivan ezzel, de én itt is felhívom a miniszter úr figyelmét arra, hogy erre is nagy súlyt helyezzen. Itt is be kell kapcsolni valamennyi termelési ágat, magát a mezőgazdaságot is. A munkabérstatisztikának rendkívül nagy volna a fontossága. Tudnunk kell egyszer végre, hogy milyenek Magyarországon a kereseti viszonyok. Ha a frazeológia hangszerén játszunk ezzel a kérdéssel és beszélünk alacsony és magas keresetekről és a (kettőt szembeállítjuk, csak a sötétben tapogatózunk és a munkások és alkalmazottak csak empirikus alapon tudják, hogy helyzetük rossz, hogy nyomorognak. Ez kevés. A hivatalos világ erről nem vesz tudomást, nem tudja, milyenek ma a magyar munkabérek, nem tudja, milyen a szellemi, ipari és mezőgazdasági munka értékelése. A hivatalos világ nem hajlandó tudomást venni arról, hogy ezen a téren válósággal katasztrofális a helyzet. A hivatalos világ nem szerez; tudomást arról a hallatlan nagy diszparitásról, amely a különböző foglalkozási ágakban a csúcsok és a 'mélységek között van. Beszélünk a jövedelem egyenlőtlen elosztásáról. Joggal, mert soha ilyen egyenlőtlen a jövedelemmegoszlás nem volt, mint napjainkban. (Ügy van!' Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Soha olyan nagy eltérés nem volt a bérek és a fizetések és az úgynevezett intelligencia-bérek között, fizetések vagy jövedelmek között, mint amilyen ma van nálunk. Ezt is meg kellene egyszer vizsgálnunk, ha komolyan foglalkozni akarunk a jövedelem arányosabb és igazságosabb megoszlásának kérdésével. Akkor pedig elsősorban szükségünk van erre a statisztikai kimutatásra. Amennyire én az ügyet úgy a részstatisztikából és a házilag felvett adatokból, mint magából az életből ismerem, azt kell mondanom, hogy a munkáslétszám kereseti viszonyai és a gyárvezetőség, a gyárigazgatóság jövedelme között, továbbá a szellemi munkát végző, a ranglétra alacsonyabb fokán álló szellemi munka^ és a csúcson állók jövedelme között olyan óriási az ellentét, mint amilyen mondjuk, a Gaurizankar csúcsa és az óceán feneke között van. Ezt érdemes megvizsgálni, ezzel érdemes foglalkozni, mert ha errenézve nem kapunk adatokat, akkor, ha mi ezt az óriási különbséget gyakorlati tapasztalataiink alapján felhozzuk, azt mondják: kérem, ez frázis, kérem, ez nem így van. De nem mondhatják ezt, ha van megbízható statisztikai adat, amely azt bizonyítja, hogy egyes vállalkozási vagy egyes termelési kategóriák vezérkara hét számjeggyel jegyzi a maga évi jövedelmét, míg a munkások és alkalmazottak fizetését fillérekkel kalkulálják és logarléccel dolgoznak akkor, amikor a dolgozó és a termeiő népesség jövedelmét kell megállapítani. Tehát igenis kell ezzel a kérdéssel foglalkozni. Szerintem foglalkozni kellene — ez szintén nincs felvéve a munkatervbe.— a korstatisztikával, a termelésben dolgozó mindenféle kate^ góriabeli emberek korstatisztikájával. E héten

1 itt egyik beszédemben apercuként mondottam, hogy a reformif jak úgy jönnek ide, hogy majdnem partedlivel jönnek a Képviselőházba az ő 40 évükkel, de ha a gyárkapu elé állanának, akkor már kiselejteznék őket, azt mondanák, hogy öregek már, nem lehet őket használni, jöjjenek a fiatalabbak, a 25—30 esztendősök. Ezen a téren óriási bajok vannak. Valóban az a helyzet, hogyha rossz a konjunktúra, akkor 40 éves embereket már kiselejteznek a munkából, már úgy kezelik őket, mint ahogyan a piacon a kofa kosarába az almát, amely kicsit ütődött, visszadobja a vásárló, nem hajlandó azt megvenni. De másrészről, megfordítva, apró, csenevész gyermekeket foglalkoztatnak, noha törvényünk yan arra, hogy mi a foglalkoztatás minimális korhatára. Ezt azonban figyelmen kívül hagyják, ezt eltagadják, az iparfelügyelő erről sohasem szerezhet tudomást, mert ha kiszáll az iparfelügyelő, a gyermekeket vagy eltüntetik, vagy kioktatják őket, hogy mondják, hogy 14 vagy 15 évesek; hát a gyermekek egészen rosszul néznek ki, véznák, vékonyak, sápadtak, de ki tehet róla, sem a gyártulajdonos, sem az iparfelügyelő, tehát hagyják a dolgokat továbbmenni. (Az elnöki széket Sztranyavszky Sándor fog* lalja el.) Végre egyszer tudnunk kellene, hogy az. egyes korcsoportok milyen mértékben vesznek részt a termelés munkájában, milyen mértékben helyezkedhetnek el és hol van valójában az a bizonyos probléma, amelyet egyesek a 20 évesek, mások a 30 évesek problémájaként jelölnek meg. Ezen a téren azonban nem tudunk továbbmenni, mert hiszen errevonatkozó adataink nincsenek. Lehet, hogy a kapott kép az adatfelvételek után torzkép volna, torzát mutatna, de igaz volna és bár az igazsággal való szembenézéshez bátorság kell, mégis mindenesetre hasznos is volna ez az adatfelvétel. Kitűnnék az a fonák helyzet, hogy a kiskorúak nagy tömegének foglalkoztatása mellett a munkára érett és alkalmas emberek tízezrei maradnak munka nélkül, ami természetesen nemcsak szociális, hanem gazdasági visszahatást is gyakorol az életre. Fel kellene venni az én felfogásom szerint a munkatervbe a kisipar és a kiskereskedelem helyzetét is. Erről is sokat beszélünk, a reformgondolatok között is helyet foglal a kisipar, a kiskereskedelem és a többi, de nincsen ma ember, aki meg tudná mondani, hogy a kisipar és a kiskereskedelem terén mi a helyzet és hogyan fest, hogyan és miből él az a körülbelül 300.000 családot jelentő foglalkozási réteg, amelyről sokat beszélnek, amellyel azonban nagyon keveset törődnek. Érdemes volna ide is benyúlni, érdemes volna a kisipar és a kiskereskedelem mélységeit és titkait is feltárni, hogy azután erről a kérdésről necsak a frazeológia szempontjából, hanem a megsegítés szempontjából is komolyán beszélhessünk. Foglalkozni kellene a hadikárosultak problémájával, a hadiözvegyek, hadiárvák és hadirokkantak kérdésével is. A rokkauttör-