Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-36

118 Az országgyűlés képviselőházának ságos és nagyon szép lehet — ez az összeg elég nagy arra, hogy ennek ellenében legalább bizo­nyos gesztust és pedig kezdeti gesztust elvár­hassunk a magyar film felé és annak megindí­tása érdekében. (Úgy van! Ügy van! a jobbolda­lon és a középen.) Hogy a magyar filmgyártás kérdéséről bő­vebben nem beszélek, annak az az oka, hogy ez a kérdés sokkal ismertebb. Végeredményben jó szcenáriumot kell írni, ez a magyar írók fel­adata; azt jól le kell játszani, ez a magyar mű­vészek feladata; jól kell rendezni és jól kell technikailag kivinni. Erre megvannak a lehe­tőségek. E tekintetben semmiféle újítást nem tartalmaz ez a törvényjavaslat. A szinkronizációról kell most bővebben be­szélnem, mert ez már kevésbbé ismert kérdés és mert Andaházi-iKasnya Béla igen t. kép­viselőtársamat — egy megjegyzésével kapcso­latban — fel kell világosítanom arról, hogy ez nem egy cégnek, a Magyar Filmirodának az érdeke. »Wie der Schelm ist, so denkt er«, ahogy a német mondja. Tudniillik a Magyar Film­iroda ez esetben egy fiatal magyar mérnök, aki 60 pengős éhbérért dolgozott valahol, s aki a legtehetségesebb magyar szakemberek egyike a filmteehnika-szakmában. Tudomást szereztem róla, kivettem őt onnan, adtam neki állást és azt mondottam, hogy minden találmánya az övé, munkaalkalmat és lehetőséget akarok neki adni és nem akarjuk kizsarolni, hanem találjon fel továbbra is, amit akar. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon.) ö ta­lálta fel a magyar szinkron-eljárást, amely jobb, mint bármely más európai nemzeté. Ezt tavaly bemutatták Olaszországban s ott elfogad­tatásra és a legnagyobb érdeklődésre talált. Ez az eljárás pedig abban rejlik, hogy nem for­dításokat eszközöl, mert hiszen, ha egy idegen nyelven azt mondja valaki, hogy például yes, oui vagy ja, ezt nem lehet magyarul igennel fordítani, hanem egészen egyszerűen az az alapgondolata ennek az eljárásnak, hogy a be­szédnek modulációja van, beszéd közben a száj az egyes betűcsoportok szerint szabályosan nyí­lik. Egy elektromos-vonallal lerajzolódik az egész beszéd először idegen nyelven és most en­nek az idegen nyelv szerint előállott elektro­mos vonalnak a mentén és azzal párhuzamosan kell a magyar szöveget hozzáadni, nem szó sze­rint fordítva, hanem ugyanolyan moduláció, ugyanazon hullámvonal szerint összeírva kell az értelmet magyarul megadni. Ez a szinkroni­záció. Ennek következtében, ha e metódus nél­kül Olaszország meg tudott lenni igen magas kultúra mellett 100%-os szinkronizációval, ak­kor ne méltóztassék e mögött cégek érdekeit keresni, eltekintve attól, hogy ez a metódus mindenkinek rendelkezésére áll, eltekintve attól is, hogy ezt a metódust a magyar állam — az előző kormányok által a Hunnia filmgyárban berendezett lehetőségek között — bárkinek ren­delkezésére bocsátja, nem azért, hogy ott üzlet történjék, hanem azért, hogy az illető filmet gyártson, hanem mert a magyar film gyártói­nak nem állnak rendelkezésre azok az eszközök, amelyekkel filmet gyárthatnak. Itt rendelke­zésre állnak az eszközök, használják ki azokat. Ennek kétségtelenül utána kell nézni és ezt meg is fogja csinálni a kormány, ellenőrizni fogja, hogy azok a feltételek, amelyek a ma­gángyártásnak ott rendelkezésre bocsáttatnak, ne 'bocsáttassanak rendelkezésre elérhetetlen áron. Elő kell segíteni a gyártást, hogy ez az intézmény szolgálja a magyar filmgyártást. Ez 36. ülése 1935 június «V'szerdán. olyan egyszerű kérdés, amelyről kár is be­szélni. Ezek volnának a szinkronizálás techni­kai vonatkozásai. Most rátérek a szakma szempontjaira. Mint ahogyan itt a Képviselőházban egyetlenegy hang nem szólalt fel ez ellen a gondolat ellen, ép úgy tudomásom van arról, hogy a sajtó ha­sábjain történtek próbálkozások és egy-két kri­tika hangzott el, kvázi a szakma nevében. Nézzük meg, mi az a szakma. A szakma elsősorban a mozgóképszínház-tulajdonosok. A mozgóképszínház állami jogosítvány, amely hasznot hoz és ha tőlük a magyar nyelv érde­kében áldozat követeltetik meg, — egyébként ennek nagyságára vagy kicsiségére ki fogok térni — akkor e jogosítvány ellenében ezt az áldozatot igenis, meg kell hozni. (Müller Antal: Joggal lehet megkövetelni!) Nem beszélve az írókról és a művészekről, akik a szakmából él­nek, hozzátartozik a szakmához egész sereg em­ber. Idetartozik a technikai személyzet és más mindenki, aki ott alkalmazáshoz jut. Ez igen sok embert jelent. Ide tartoznak a laboratóriu­mok és ide tartoznak ezenkívül a filmkölcsön­zők. Akik azt vélik, hogy ez a cipő őket eset­leg jobban fogja szorítani, mint ahogyan ed­dig szorította, azok — azt hiszem — a filmköl­csönzőik. A filmkölcsönzők ugyanis azok, akik a külföldön gyártott filmeket importálják, vagyis akik eddig lebonyolították azt az üzle­tet, amelynek én a kifelé áramló kiadását évente 3,780.000 pengőre teszem. Mi itt a helyzet? Ha valaki olyan nagy le­hetőséget kap, mint amilyen lehetőséget kap­nak azok a külföldi nagy cégek és gyárak az­által, hogy filmjeiket behozhatják, akkor saját jól felfogott érdekükben áll, hogy ne ellenez­zék — nem is ellenezték — ezt a javaslatot, mert hiszen végre gyarmata mégsem vagyunk sen­kinek. (Elénk helyeslés.) Másodszor pedig azt hiszem és azt állítom, hogy ez a törvényjavas­lat megfelelő keresztülvitel esetén neíkik is hasz­nukra lesz, még pedig azért, mert ez a törvény aktiválni fog egy csomó beteg, ma felvevőkép­telen vidéki mozgóképszínházat, amelyeknek azután lehetőségük lesz résztvenni a külföldi gyártmányok felvételében is. Ezek eddig nem vettek fel semmit, mert egyszerűen nem volt meg a létalapjuk. Természetes, hogy ennek a törvényjavaslat­nak keresztülvitelénél gondoskodás fog tör­ténni arról is, hogy akiket egy magasabb cél és szempont érdekében terhelünk bizonyos ter­hekkel, azoknak a másik vonalon kell adni bi­zonyos könnyítéseiket. Ezért kétségtelen, hogy például a szinkronizált filmeknél a cenzúra kérdésében és mindenféle egyéb anyagi vonat­kozású kérdésben is könnyítéseket kell tenni. Ezeket a könnyítéseket meg is fogják kapni. En egy 'kerettörvényt hoztam ide, ennek következtében nem tartottam szükségesnek a kerettörvény benyújtása előtt a szakmával érintkezésbe lépni. De egy olyan kérdésben, amely nemcsak népművelési, hanem mindenféle egyéb vonatkozású is, ahol munkásokról, mun­káról, közgazdasági vonatkozásokról van szó, egészen természetes, hogy mielőtt az ember végleges, fix számszerű megállapításokat esz­közöl, az érdekelt felekkel érintkezésbe lép. (He­lyeslés bálfelöl.) Egészen természetes, hogy a szakma képviselői meg fogják kapni a meghí­vót ezekre a tárgyalásokra s meg vagyok győ­! ződve, hogy a legjobb belátás alapján együtt

Next

/
Oldalképek
Tartalom