Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.
Ülésnapok - 1935-35
98 Az országgyűlés képviselőházának 35. ülése 1935 június 18-án, kedden. ban, az ősi magyar eredetmondában szereplő ősanyáról, Emeséről, oly megjegyzéseket tegyenek a képviselő urak, mint amilyeneket tettek. (Ügy wan! Ügy van! m jobboldalon és a középen. — Mozgás a baloldalon.) Sajnálom, hogy erről szólnom kell, de nem én hoztam először ide ezt a témát. Esztergomban kiástak, mint méltóztatnak tudni, régi köveket, faiakat és előkerült az árpádházi királyoknak ősi palotája, a magyar kultúrtörténetnek — mai megítélésünk szerint — egyik legnevezetesebb emléke. Ez a rom nemsokára felépül, mert a meglévő részekből felépíthető. Ezt a romot említette a (miniszterelnök úr, mint a régi hagyomány szimbólumát. En mint a régi magyar és külföldi kultúrérintkezések f szimbólumát emíltem itt most a Képviselőház előtt, mert e romnak az első időkben épült szobáiban, termeiben látjuk a francia és a magyar építőművészet érintkezésének emlékét, a falakon pedig ott látjuk Giotto és Filippo Lippi iskolájának festményeit. Tehát a miagyar, francia és olasz kultúrérintkezéseknek emlékét tisztelhetjük ebben az ősi palotában. Ennek a palotának helyén egy régebbi palota állt, amely a XII. század végén leégett és amelynek helyébe emezt III. Béla királyunk felépíttette. Az a palota még Géza fejedelem korában épült, a mellette lévő székesegyház Géza és Szent István korában jött létre és azokon ismét más nemzetekkel, a dalmát, olasz és a német nemzettel való érintkezés nyomai voltak láthatók. Szabad tehát mondanom, hogy az a körülmény, hogy ez a palota, amely most így romjaiból előkerült és maradékaiból nemsokára újra felépül, mintegy szimbólumává lesz annak az, évszázados kultúrérintkezésnek, amelyben a magyar nemzet sok századdal a liberalizmus korszaka előtt — amiről Fábián képviselőtársam méltóztatott szólni — Európa művelt népeivel állott. {Ügy van! Ügy van!) Ez az épület, ez a szimbólum is bizonyítja, hogy a mi európai történetünk első napjaitól kezdve állandó és folytonos a kulturális érintkezés, a szellemi együttműködés Nyugat-Európa népeivel. A magyar nemzeti kultúrának egyik jellemző vonása, hogy az ősi magyar elemek mellett, amelyeket a mi művelődésünk meg tudott őrizni, telve van asszimilált, idegen kuitúrelemekkel. Méltóztatnak tudni, hogy a modern nemzeti kultúráknak általában jellemző vonása, hogy autochton hazai és külföldről kölcsönzött kultúrelemeknek összetételéből állanak elő. A magyar kultúra egészséges fejlődésének, nagyraemelkedésének és folytonosságának is éppen abban látom a titkát, hogy míg egyfelől teljesen meg tudta őriznt a maga eredeti magyar, tehát nemzeti, faji jellegét, másfelől fel tudta szívni magába, asszimilálni tudta az idegen művelődésekből, külföldi nemzetektől kölcsönzött elemeket; azokat a magyarság áthasonította, a maga kultúrájának részévé tudta tenni. A legerősebb volt természetesen ez az érintkezés, az idegen kultúrelemek kölcsönzése és a magyar kulturális elemeknek külföldre való kivitele, azokkal a nemzetekkel szemben, amelyekkel történeti és földrajzi adottságuk következtében közeli viszonyban álltunk. Kéthly Anna igen t. képviselőtársam a földrajzi szomszédsággal való érintkezés felvételét követelte; igen helyesen! A földrajzi szomszédság miatt a legszorosabb érintkezésben voltunk Ausztriával. Olaszországgal, Németországgal és Lengyelországgal, vagyis mindazokkal az államokkal, amelyekkel a földrajzi helyzet következtében érintkeznünk kellett. Hasonlóképpen közeli viszonyba kerültünk azonban olyan népekkel is, amelyekkel más történeti adottságok teszik szükségessé érintkezésünket, távolabb lakó rokonnemzetekkel, így az itt előbb barátságtalanul említett török nemzettel, (Mozgás a baloldalon.) a finnekkel, az észtekkel, bolgárokkal és más rokonnépekkel. Ezek az érintkezések természetesen ez oldalon voltak a legerőteljesebbek, de kiterjeszkedtek sokkal távolabbi vidékekre, más nemzetekhez is. Szoros és igen gyümölcsöző érintkezéseink voltak — mint tudjuk — Franciaországgal és Angliával, e két nagy nyugati nemzet kultúrájával, sőt más kisebb nemzetekkel is, amelyek között talán Hollandiát, Spanyolországot említem. E népekkel az érintkezés állandó, de ennek az érintkezésnek az intenzitása változik. Változik pedig ahhoz képest, hogy az európai életben a materiális, vagy a spirituális áramlatok kerülnek-e túlsúlyba? Történeti megállapításaim alapján — azt hiszem — bátran állíthatom, hogy a legerősebb, a leggyümölcsözőbb kultúrhatásokat azokban a korokban látjuk érvényesülni, amely korokban a spirituális felfogás, a nagy szellemi áramlatok érvényesülnek. Az első nagy nyugati kultúrhatás Magyarországon a keresztény uni verzál izmus, a X— XI. századbeli egyházi és vallási renaissance korszakára esik, tehát egy nagy spirituális áramlat idejére. A másik igen erőteljes érintkezés egy nagy szellemi áramlat, a renaissance idejében észlelhető. Ismét felismerhető a reformáció és az ellenreformáció korszakában. ' És ha ezek a kulturális érintkezések ma ismét erősbödni kezdenek, ezt én a mi korunk fejlődő spirituális felfogásának következményeként fogom fel. Én az olasz-magyar egyezmény megkötésekor kifejtettem abbeli nézetemet, hogy a spiritualizmus előretörésének következménye az a szellemi együttműködésre való törekvés, amely Európában már a háború előtt egy-két évtizeddel mind erőteljesebbé vált. Ez a törekvés azonban nem vezetett teljes eredményre, mert egyformán ölelte fel az összes népeket és nemzeteket. Ez a tágabb értelemben vett nemzetközi egyezségi rendszer azonban nem illet bele a mi korunkban a külpolitikában alkalmazott egyezmény- és szövetségrendszerbe. Ma a külpolitikában nevezetesen regionális szerződések vannak szokásban és mint Rajniss t. képviselőtársam igen helyesen emelte itt, ki, a kulturális egyezmények terén is ilyen regionális szerződések szüksége állt elő azok között a nemzetek között, amelyek barátságban vannak egymással. Éppen ezért van az, hogy ha meg méltóztatnak engedni, ezt a pár sort szó szerint felolvasom az olasz sajtónak annakidején tett nyilatkozataiból (olvassa): ... a kulturális egyezményeknek egy új rendszere van kibontakozóban. Ezek az eredmények az egymással történeti viszonyban élő, vagy újabban szorosan összeköttetésbe került nemzetek szellemi életének közös tényezőit igyekeznek erősbíteni, kultúrjavaik kölcsönös kicserélését igyekeznek elősegíteni. Ez a jelenség kétségtelenül szorosan összefügg korunk spirituális életszemléletével, illetve szemlélet egyre határozottabb térhódításával. A gazdasági tényezőket, mindenekfelett értékelő múlt század materialisztikus életfelfogásával szemben« — és ebben azt hiszem, Kéthly t. képviselőtársamnak már a választ is megadtam az ő felfogásával szögesen ellentétes po-