Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-35

Az országgyűlés képviselőházának «í örül és valószínűleg ez a gondolat vezethette a reformok ifjú nemzedékét is abha az irányba, amelyben összetalálkozik a jogtiprás alkalmazott módszereivel és eszközeivel s azonosítja magát ezekkel a módszerekkel és eszközökkel. A demokrácia életformája sohasem örvendezhetett annak a túláradó szimpátiának, amelynek ma örvend az erőszak módszere és életformája. Soha még azt az érdeklődést sem ajándékozták neki, amelyet a demokrácia és a demokratikus életformák a maguk munkássága és alkotásai révén még ellenfeleiktől és ellenségeiktől is jogosan megkövetelhetnek. Amikor az előadó úr azt mondja, hogy ez a törvényjavaslat egy történelmi dokumentum, ezt mi kiegészítjük azzal, hogy történelmi dokumentuma annak is, hogy nem találtunk módot és lehetőséget arra, hogy Ausztriával és Olaszországgal akkor vegyük fel ezeket a kapcsolatokat, amikor ezek az alkalmazott fasiszta módszerek és erőszakos eszközök ott még nem voltak életbeléptetve. (Raj« niss Ferenc: Jobb későn, mint soha!) Le kell szögeznem azt, hogy, mint az elvakított szerelmes, aki ideáljának fogyatkozásait nem képes meglátni, úgy nálunk is az egyéni és osztálydiktátorok minden ténykedését egy különös torzító, jobban mondva egy különös szépítőtükörben látják és ezt természetesen erősen elősegíti az, a sajtó, amely kifelé a számok és a tények meghamisításával idealizálja a fasizmus állapotait, amely az eltaposott rétegek jaj gátasát és panaszait nem juttatja nyilvánossághoz. Ezt a módszert azután kiegészíti az eltussolásnak az a módja, amely a szimpatizáló államokban történik, ahol a rendelkezési alapokból táplálkozó sajtó a maguk hasonló törekvéseinek ilyenformán akarnak megfelelő közvéleményt előkészíteni. Ennek ellenére is az áthatolhatatlanná és átláthatatlanná készített falakon keresztül is szivárog a hír, azoknak az eltaposott rétegeknek a Save our souk jelszója kifelé külföldre is. Amikor például az utolsó hetekben az abesszíniai hadszintérre hurcolt olasz katonák szüleinek nagyszerű magatartásáról adott hírt az olasz sajtó, akkor azt mondották, hogy ezek az anyák örömmel és lelkesedéssel kisérték ki gyermekeiket. Akkor azonban mi is megkaptuk a hírt onnan arról, hogy igenis, az olasz anya is sír a gyermekéért, az olasz szülő is kétségbe van esve^ és a bevagonirozáskor olyan szörnyű dolgok játszódtak le, amelyeknek fegyveres eszközökkel vetettek véget. (Zaj. — Reisinger Ferenc: Még el sem indultak, már 5000 a halott! — Gr. Festetics Domonkos: Ez nem ide tartozik! — Farkas Elemér: Hogyan halhattak volna meg ennyien, hiszen még nincs is háború! — Reisinger Ferenc: Megeszik őket a szúnyogok! — Zaj!) A fasiszta rendszerek tehát nem a szellemnek és nem a kultúrának ápolását jelentik sehol, ahol uralmon vannak, hanem a kapitalizmus tehetetlenségének, az elosztó szervezet tökéletlenségének és anarchiájának a leplezői s az erőszak nem egyéb, mint egy kulissza, amely mögött ennek a rothadófélben lévő társadalmi rendszernek a regenerálódását készítik elő. Előkészítik az új hadjáratot és a kizsákmányolás folytatását ennek a rendnek az újjáalkotására és újjáépítésére. A fasizmusok a belső bizonytalanság és az egyre erősebbé váló belső felelősségrevonó szándékok elöl ezért kénytelenek ultima ratioként külső kalandokba bocsátkozni és diplomáciai művészkedéssel és kardcsörtetéssel pótolni és szemfényveszteni a hiányzó kenyeret saját országukban. Senki sem tagadhatja, hogy a fasiszta államokban nem a kultúra és nem a szellemiség 5. ülése 1935 június 18-án, kedden. 91 , emelkedett, hanem a munkásság élettartásának a leszállításával iparkodnak fenntartani a munkás és a munkáltató közötti állítólagos harmóniát. (Gr. Festetics Domonkos: De azért már például Olaszországban megszüntették a karteleket! — Malasits Géza: Bekötik a munkásság száját, összekötik kezét-lábát és megvan a harmónia!) Egy 30%-os bérredukció útján teremtették meg ezt a harmóniát. (Gr. Festetics Domonkos: Tessék kimenni és megnézni, mi van ott: csodálkozni fog, hogy mi történik ott! — Zaj. — Elnök csenget.) E hivatalos számadattal szemben én nem vagyok kényszerítve arra, hogy a képviselő úr feltevését fogadjam el igazságnak. (Gr. Festetics Domonkos: Tessék elmenni és megnézni! — Zaj.) Nem nézek meg Potemkin-falvakat, inkább ezeket a megbízható adatokat fogadom el, amelyeket onnan juttatnak el hozzánk és a szocialista pártokhoz, akik ezeket a dolgokat nem a Potemkin-falvak kulisszáin keresztül, hanem közvetlen közelről tapasztalják és látják. A diktatúrák nem a nemzeti vagy népi egység gondolatát szolgálják, hanem felfelé a középosztály forradalmát, lefelé a középosztály ellenforradalmát jelentik, a háború alatt és a háború után megingott társadalmi egyensúly visszaállítására egy másik síkon, mint ahogy ez eddig volt, egy másik területen, mint ahogy ez eddig volt, de változatlanul és kegyetlenül a kapitalizmus szolgálatában. A kegyetlenségük és irgalmatlanságuk miatt, amely nem szellem és nem kultúra, még akkor sem tapsolhatnánk nekik, ha ők valóban rendet tudnának teremteni a munkások és a munkáltatók között, ha ők valóban meg tudnák szüntetni az osztályharcot, azt az osztályharcot, amelynek a munkásság nem provokálója, hanem szenvedő részese csupán, ha meg tudnák szüntetni ezeket a harcokat azzal, hogy brutálisan bele

: nyúlnak az ember jogaiba. De az ezekre való törekvés csak álom, és csak a naiv embereket lehet megtéveszteni azzal a látszólagos nyugalommal, a Sipka-szoros csendjével, ami mögött ott vannak a látszólag megsemmisített osztályerők, ami mögött ott vannak azok a történelmi és gazdasági erők, amelyek még akkor is hatnak, akkor is dolgoznak, ha az iskoláskönyyékben és a kormány sajtójában napról-napra újra eltemetik ezt a gondolatot. T. Képviselőház! A háború és az utána következői szörnyű esztendők néhány évtizedet valóban és keservesen kiszakítottak a fejlődés folyamatából és türelmetlenné, idegessé tettek néhány generációt, amely generációk az érvényesülésnek gyorsabb és egyenesebb útját vélik megtalálni akkor, amikor az erőszak világát dicsőítik, vagy azt megteremteni segítenek, írnak cikkeket, amelyekben a parlamentarizmust és a politikai pártokat a 'haladás kerékkötőiként jelzik és jellemzik, fecsegő testületeknek bélyegzik a népképviseleteket és nem gondolnak arra, hogy nincsen olyan egyes ember, akinek akaratának eredménye pótolhatná az érvelések során kialakuló közakaratot és nem veszik tudomásul azt sem, hogy soha annyi fecsegés demokratikus testületekben nem hangzott el, mint amennyiben a diktátorok részéről van manapság részünk. (Gr- Festetics Domonkos: Azért tettek is valamit.) Beszéltem a tettekről, az olasz diktatúra eredményeiről, a munkásság élettartásának leszorításáról; az osztrák diktatúra szelleme és kultúrája sem különb, és az sem indokolja a vele való szoros kapcsolat felvételének szükségét. Most szülték meg véglegesen — mint egy 14*