Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.
Ülésnapok - 1935-22
72 Az 1 országgyűlés képviselőházának 22. illése 1935 május 28-án, kedden. is, ahol a szociáldemokraták a parlamenti és közéletben szerepelnek, tiltakozunk a fegyverkezés őrülete ellen és igyekszünk a népek békés megegyezését szolgálni, ezzel erkölcsileg kényszerítjük a többi országot, amelyek esetleg nem akarnak így eljárni, arra, hogy a fegyverkezéssel alábbhagyjanak. Mi legjobb meggyőződésünk szerint ezen az úton szolgáljuk leginkább a magyar nép érdekeit, főleg amikor — hangsúlyozom — arra törekszünk, hogy a népek között a békés megegyezést szolgáljuk. Ezzel kapcsolatban meg kell mondanom, hogy mi valamennyien tudjuk, hogy a fegyverkezési hajszában, a háborús hangulat fejlesztésében, ,a 'folytonos fegyverkezésben az imperialista mohósággal rablott vagy véletlenül ölbe pottyant birtok megtartásán felül döntő szerepe van a magánkézben levő hadiiparnak is. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A magánkézben levő hadiipar, amely milliókkal rendelkezik, nemcsak sajtókat tart fenn, nemcsak hírszolgálati irodákat tart fenn, hanem közéleti férfiak is állanak szolgálatában. Ez a félelmetes hatalom, amely bizony Európában is meglehetős nagy súllyal nehezedik az egész közvéleményre, onnan kapja erejét, hogy folytonos ingeriékenyaégben tartja a népeket, folytonosan újabb fegyverkezésre kényszeríti a kormányokat és ezzel természetesen profitja is óriási módon megnő. Mi tehát nemcsak Magyarországon, mindenütt, ahol szavunk van, a leszerelés és béke egyik igen hatékony biztosítékát abban látjuk, ha a hadianyaggyártás állami monopóliummá válik és kikerül a magántőke kezéből. Magyarországon is arra kell törekedni, hogy a fegyvergyártás ne legyen magánkapitalista kézben, azt teljesen állami monopóliummá kell tenni. Ma, a technika fejlettsége mellett, s a felügyelet hatékonysága mellett merem állítani, hogy így az állam sokkal jobban járna és sokkal olcsóbban tudna a hadiszerekhez jutni, mintha azt a kapitalista magángyár szolgáltatja, amely azonfelül, hogy hihetetlen drágán szállít, még a közvéleményt is korrumpálja azokkal az eszközökkel, amelyeket a hadiszergyártással szerzett. Magához a tárgyalás alatt álló tárcának a költségvetéséhez csak néhány rövid megjegyzésem van. Nagyon szép dolog a takarékosság, és nem tagadhatjuk, hogy egy idő óta a honvédelmi tárcánál is érvényesül a takarékosság. Helyes volna, ha ez a takarékosság abban jutna kifejezésre, hogy magasabb parancsnokságokat megszüntetnek, amelyeknek niagy része ma meggyőződésem szerint felesleges, mert úgy festenek a honvédelem testén, mint a pesti modern bérházakon a gipszből csinált kariatidák, amelyek úgy állnak ott, mintha tartanák az egész épületet, pedig csak gipszből készültek. Mondom, ilyen gipszeifraság a honvédelem testén is meglehetősen sok van. Ha ezeket eltörölnék, megszüntetnék, mi ennek csak örülni tudnánk; ha a. takarékosság abban nyilvánulna meg, hogy felesleges katonai hivatalokat megszüntetnek, mi ennek is örülni tudnánk, mert hiszen éppen elég van belőlük. Nem tartom azonban helyénvalónak a ta karékosságot a felszerelés és a legénység élelmezése tekintetében. Ma fokozott kötelesség a hadsereg legénységének jó ellátására törekedni, már pedig állítom, hogy a takarékosság ezen a téren pár év óta nagyon erősen érezteti hatását. Túlzás nélkül mondom, hogy három év óta lassan-lassan, de gyengült a legénység élelmezése, pedig éppen ma nem volna szabad a legénység élelmezését rosszabbítani, (Fábián Béla: Bár mi olyant kaptunk volna a békében!) hiszen a súlyos gazdasági válság minden családban érezteti hatását. A betoborzott le génység legtöbbje 20—21 éves fiatalember. Sajnos, ezek kapnak otthon a legkevesebbet enni, hiszen tudjuk, hogy úgy van a falusi embereknél, hogy nem sokat törődnek az ilyen surbankó legényekkel, (vitéz Shvoy Kálmán: Odahaza soha nem élt olyan jól mint a*hadseregnél!) Ha arról van szó, hogy odahaza nem étkezett olyan rendszeresen, akkor ebben a képviselő iirnak teljesen igaza van, mert hiszen otthon akkor evett, ha volt mit. Én arról beszélek, hogy ha az a betoborzott legény bekerül a katonasághoz, ott fel kell élelmezni egy kissé, hogy erőhöz jusson és erőben maradjon. (Fábián Béla: Feltáplálják!) Én tehát nem azt mondom, hogy rossz a táplálkozás, — ilyent nem lehet mondani — hanem csak azt mondom, hogy három év óta kissé gyengült. Ennek nem szabad megtörténnie, mert ezen a téren a takarékosság egyáltalán nem helyénvaló. Szükségesnek tartjuk a tényleges állományba nem tartozók érempótdíjainak további fejlesztését. A miniszterelnök úr elment ezen a téren egészen az arany vitézségi éremig és a kétszeres nagy ezüstig. Ez 120.000 pengőt tesz ki egy évben a nem tényleges állományúaknál, a tényleares állományú akra pedig 16.700 pengő jut. Ennek továbbfejlesztését tartom szükségesnek, nem azért, mintha az az ember, aki ezt a pénzt kapja, erre talán minden esetben rá volna utalva, de tudjuk nagyon jól, hogy rengetegen vannak ezek között, akik még arra a pár fillérre is rá vannak utalva, amit az éremrend után kapnak. Szerintem egyébként a vitézségnek nem minden esetben az volt a kritériuma, hogy arany vitézségi érmet kapott-e , valaki vagy sem, mert ha az a katona véletlenül '•• BöhmErmolli hadtestében szolgált és ott az ő kitüntetése felett Bardolf ezredes döntött, ott a magyar katona arany vagy ezüst vitézségi érmet soha nem kapott, mert ez a Bardolf ezredes mindennap 50 magyar embert megevett volna, noha a magyar katona szerezte meg neki a Mária Terézia-rendjelet. Az összes csapatparancsnokok és vezérkari főnökök között egy sem volt, aki olyan gyűlöletes gonoszsággal bánt volna a magyar katonával, mint Bardolf ezredes. Nem minden esetben érdem dolga volt tehát az. hogy ki milyen vitézségi érmet kapott. Ha, mondom, Böhm-Ermolli hadtestében Bardolf ezredes döntött, hogy az a katona mit kapjon, egészen bizonyos, hogy bronz vitézségi érmet kapott, még akkor is, ha azért a cselekedetéért más hadtestnél arany vitézségi érmet kapott volna. Azt mondom tehát, hogy a jogegyenlőség érdekében is szükséges ezeknek az érempótdíjaknak a továbbfejlesztése. A hadirokkantak, a hadiözvegyek és árvák ügyeinek intézése dolgában végre rendet teremtett a miniszterelnök úr. El kell ismernem, rend az van, csak a pénz kevés. A dzsungel megszűnt, megtaláltuk azokat az adatokat, amelyek szükségesek annak megállapításához, hogy ki milyen százalékban rokkant. E tekintetben rend van, csak a pénz egy kicsit kevés. Nagyon kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy a jövőben törekedjék arra, hogy nagyobb összeget kapjon a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák támogatására. Különösen rendkívül rigorózsusan jár el a honvédelmi .minisztérium akkor, amikor egyegy iparosnak a kölcsönéről van szó. Méltóz-
