Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-22

66 Az országgyűlés képviselőházának hogy Zrinyi Miklós szavával és lelkével háromszoros fegyvert kiáltsunk. Nekünk volna legtöbb okunk rá, hogy a fegyverek és csakis a fegyverek döntésével keressük a magunk igazát és feltámadását. Senkit a 'béke ürügye és jogcíme alatt úgy meg nem aláztak, úgy be nemi csaptak, úgy le nem tiportak, mint bennünket. Senkinek annyi ártatlan sebe és szenvedése nem kíván orvoslást, mint a magyar nemzet szenvedése és mégsincs senkinek olyan szüksége a béke gyarapító és erősítő áldásaira és a nyugodt nemzeti fejlődés biztonságára, mint nekünk. Mindkettőtől megfosztottak bennünket. Meg vagyunk fosztva a nyugodt fejlődés biztonságától és meg vagyunk fosztva a nyugodt fejlődés biztonságától és meg vagyunk fosztva ebben a pillanatban egy helytállás lehetőségétől is minden külső veszedelemlmel szemben. A magyar nép a történelem ködébe vesző időktől kezdve katonáskodott. Büszkék vagyunk a mi katonai erényeinkre és — bocsánatot kérek, egy mondattal térek csak rá — igaza van Martsekényi igen t. barátomnak, aki legutolsó költségvetési felszólalása alkalmával azt mondotta, hogy ezeket az ezeréves magyar katonai erényeket ápolnunk kell és meg kell tartanunk azon komponensek között, amelyek alkalmasak a nemzet fenntartására. Büszkék vagyunk nemcsak ezekre a katonai erényeinkre, hanem a mi jellemünkre, a mi bátorságunkra, a mi erkölcsi felfogásunkra és íbüszkék vagyunk mindazokra, akikben ezek a jellemvonások kemény acélossággal testesülnek meg: a miagyar katonákra. {Ügy vem! Ügy van!) Ez a magyar katona nemcsak testtel és izommal, nemcsak Manlicher-puskával és géppuskával, nemcsak gázmaszkkal és ágyúval, hanem ésszel és szívvel is katona. És, hogy ilyenné formálódhatott és hogy a magyar hadsereg minden tagja ennyire bele tudott férkőzni minden magyar ember szívébe, az a mi nagyszerűen képzett és kiváló tisztikarunk érdemén felül, elsősorban annak a szellemnek következménye, amely altiszti karunkat is áthatja. (Ügy van! Úgy van!) Ez a honvédség a béke hadserege. A magyar békéé elsősorban, de az európai békéé is. Azé a békéé, amelynek el kell jönnie Európában, ha azt akarják, hogy a valódi megbékélés szelleme hassa át a lelkeket. Azé a békéé, amelyet tíz körmünkkel akarunk kiásni abból a sírboltból, amelybe Európa nagy sírásói 15 évvel ezelőtt eltemették ezt a békét. Ez a honvédség biztosítéka annak, hogy ebben az országban a rend, a fegyelem, a nyugalom, a nyugodt fejlődés biztonsága megvan. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.) Biztosítéka annak, hogy ebben a trianoni korszakban nyugodtan, de elszántan és erős akarattal dolgozhatik mindenki — államférfi, diplomata, politikus, publicista s éppúgy az iparosok, kereskedők, földmívesek és munkások — azért a Nagy-Magyarországért, amelynek ideálját soha, sem ennek a generációnak, sem a rákövetkezőnek lelkéből kiirtani nem fogják. (Ügy van! Ügy van! — Taps.) T. Képviselőház! Ne méltóztassék elfelejteni, hogy soha sincs egyedül az, akinek szövetségese a világtörténelem legnagyobb szövetségese, az igazság. Most is a nemzetközi biztonságra alapított béke, a politikánk és az igazság a fegyverünk. Béke az igazságért és igazság a békéért! Ezeknek a gondolatoknak a jegyében kérem az igen t. Képviselőházat mély tisztelettel, hogy a honvédelmi tárca költségvetését által áÏ. ülése 1935 május 28-án, kedden. nosságban és részleteiben elfogadni méltóztassék. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps.) Elnök: Rakovszky Tibor képviselő urat ü leti a szó. Rakovszky Tibor: Igen t. Képviselőház! Innen az ellenzéki oldalról is teljesen egyetértek az igen t. előadó úrral két kérdésben. Az egyik az, hogy erős hadsereg nélkül tulajdonképpen nincs biztos béke. Akármilyen furcsán hangzik is, a lefegyverzett nemzetek a legnagyobb akadályai a biztos, állandó békének, mert a felfegyverzett nemzeteket állandóan arra csábítják, hogy a hatalom, a fegyver erejével még egyszer megalázzák és még egyszer megkisebbítsék a már legyőzött nemzeteket. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Éppen ezért az ellenzéki oldalról is követelnünk kell, hogy ott Genfben a nemzetek fegyverkezési egyenjogúságát végre a mi kis nemzetünkre is kiterjesszék. (Helyeslés.) Teljesen egyetértek az előadó úrral abban is, hogy a magyar nemzetnek, a magyar népnek szemefénye az a kicsiny honvédség, amely az ő szellemében teljesen magyar és lelkében egy népi hadsereg magvát tartalmazza. Ezekután azonban méltóztassék megengedni, hogy kitérjek arra is, hogy egy nemzet hadereje necsak fegyvereiben, tisztjeiben és legénységében legyen erős, hanem erős legyen azokban az erkölcsi alapokban is, amelyek minden nemzetnek igazi alapjai. Arra gondolok, hogy mindazok a szenvedések és hátrányok, amely a nemzetet a háború miatt érték, elsősorban azok vállain nyugszanak, akik ott künn, fegyverrel kezükben védték ezt az országot. Éppen a honvédelmi költségvetés keretében kellene gondoskodni arról, hogy azokkal szemben, akik fegyverrel kezükben védték a hazát, a nemzet mindenkor lerója becsületbeli tartozását és háláját. Volt egy igen t- pénzügyminiszter úr még a múlt kormányok egyikében, aki a nemzet (becsületét a pengőhöz kötötte. En a nemzet 'becsületét valahogy nem tudom ilyen anyagias dologhoz hozzákötni. A nemzet becsülete sokkal inkább kötve van ahhoz, hogyan viselkedünk azokkal szemben, akik ott kün a frontokon életük feláldozásával, vérük hullásával teljesítették kötelességüket. (Ügy van! Ügy van!) Éppen azért, bármennyire is örömmel szeretném elfogadni ezt a költségvetést abban a szellemben, amelyről az*előbb voltam) bátor szólni, mégsem tudok teljesen egyetérteni ennek a költségvetésnek szellemével. Ha takarékoskodni kötelessége valamelyik nemzetnek, valamelyik kormányzatnak, elsősorban a magyarnak kötelessége ez. De ha valahol nem, szabad krajcároskodni, akkor a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák kérdésében nem szabad. Nem mondom, hogy a legutóbbi rokkant-törvény életbeléptetése óta nincs javulás ebben a kérdésben, mi képviselők azonban, akik naponta száz meg száz, hadirokkanttal, hadiözveggyel és hadiárvával érintkezünk, tudjuk, hogy mennyi hiányossága van még ennek a törvénynek. Különösen a hadiözvegyek kérdésében voltunk kissé szűkke'blűek akkor, amikor havi 5 és 10 pengőkben állapítottuk meg e nyomJorult asszonyoknak számára azt a bizonyos segítséget, amelyben őket a magyar nemzet részesíti. Méltóztatnak emlékezni arra, hogy amikor a hadiözvegyek járadékait megállapították, a szerint szabták meg a járadék nagyságát, hogy az illető »férje milyen rangot viselt a hadseregben, másodszor pedig, hogy mint polgári al-