Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-29

478 Az országgyűlés képviselőházának egyenlőség- — testvériség eszméit. jelenti a i gazdasági liberalizmusra való berendezkedést politikai értölemben, ma pedig az, egész; világ be akar rendezkedni e mellett a politikai demo kratizmus mellett a gazdasági demokratizmusra iß. (Buehinger Manó: Elsősorban a szocializmus akarja ezt!) Ez a rendszer tehát, amelyet ma parlamentarizmusnak (nevezünk, az egész világon a politika (híres tudósainak pergőtüzében áll: bírált, lekritizált rendszer, amelyet természetesen M agyarországon is mindenkinek joga van a méltányosság és az alkotmányosság keretein belül támadni és megreformálf sara bármit ajánlani. A parlame itárizmus rendszeréneik kétségtelenül igen súlyos hibái vannak és hangoztatni óhajtom, hogy a parlamentarizmus nem jelent ezeréves alkotmányosságot. Az ezeréves alkotmány védelmében is túlságosan sok beszéd hangzik el anélkül, hogy a magam részéről egyetlen az ezeréves alkotmány ellen irányuló támadásnak a valószínűségét láttam volna ebben a parlamentben. Az ezeréves alkotmányról azonban nem mondották meg azoik, akik védték, hogy egészen pontosan mit értenek alatta. A parlamentarizmus és az ezeréves alkotmány összekevert védelmében benne van a régi törvények védelme JS. Szerettem volna megkérdezni . hogy az ötvenéves részvénytársasági jog megtámadása vájjon az alkotmányosságba ütközik-e (Horváth Zoltán: Nem!) és hol végződik az alkotmányosság és hol kezdődik a régi, rossz, korszerűtlen törvények lebontása, amire az országnak feltétlenül szüksége van. Eckhardt Tibor t. képviselőtársunk beszédében volt néhány igen érdekes kultúrpolitikai vonatkozás. A szelekcióról b esz ált, amely kétségtelenül az egész magyar politikának legalább is a jövendő szempontjából legfontosabb kérdése. Amikor kultúrpolitikáról 'beszélünk, akkor kell elsősorban elismernünk a szabadság jogát, amelyet Eckhardt Tibor hangoztatott, mert tényleg a legnagyobb szabadságra a magyar kultúrpolitikának irányítása kérdésében van Magyarországon sízükség. Az után az új közoktatásügyi igazgatási törvény után, amelyet Hóman kultuszminiszter úr elénk terjesztett és amelyet a Ház elfogadott, feltétlenül szükség van mélyebbre ható, szellemi reformokat jelentő törvényekre is, mert ezeken a törvényeken és nem szólásokon fog eldőlni az, hogy Magyarországot a jövőben diktatúra, vagy igazi és megnemesedett parlamentarizmus fogja-e vezetni. Nálunk, sajnos, megmaradt az a rendszer, hogy komoly pedagógusok állítása szerint Eötvös József népnevelési törvénye még ma is jó, halott az idők hallatlan változása, a társadalom struktúrájának óriási változása és az új kulturális követelmények miatt ilyen régi népnevelési törvény a logika szbályai szerint sem lehet már jó. Nálunk új és modern tanügyi gondolatok érvényesítése érdekében jónéhány esztendővel ezelőtt ímegirendezték a harmadik magyar tanügyi kongresszust, ennek anyaga azonban — töméntelen sok száz oldalon — mind a mai napig feldolgozatlan maradt. Egyelőre nem látjuk a nemzeti munkaterv kultúrpolitikai fejezete alá tartozó tételek érvényesítését sem a magyar kultúrpolitikában. Az van ebben a nemzeti munkatervben, hogy meg kell valósítanunk a magyar faji sajátosságokon felépülő nemzeti kultúrpolitikát. Ugyanakkor azonban Magyarországnak nincs néplélektani intézete. Építettünk akkor, amikor pénzünk volt, halbiológiai intézetet, az emberre vonatkozó lélek29. ülése 1935 június 11-én, kedden. tani kutatásoknak azonban modern, igazi otthonát Magyarországon ebben a dicsőséges kultúrperiódusban nem teremtették meg (Horváth Zoltán: Ez igaz!) és nem valósították meg ugyanebben a kultúrperiódusban az egyetlen teljesen jogos kultúrpolitikai követelményt sem, a/melyet úgy nevezhetnénk, hogy indulási demokrácia minden tehetséges ember számára. Amikor Eckhardt Tibor a szelekció fontosságáról beszélt, akkor kultúrpolitikailag csak azt mondhatjuk, hogy törvényben kifejezetten ez nem jelenthet mást, mint hogy minden szegény fiúnak joga van a legeldugottabb magyar tanyákon is tehetsége szerint kulturálisan az úgynevezett magyar középosztályba felvinni, a középosztály munkás tömegébe beiktatni önmagát indulási egyenlőséggel. A tehetségyizsgálatnak ma már egész Európában s az egész világon elfogadott rendszerét Magyarországon a dicsőséges kultúrpolitikai korszak alatt nem honosították meg és nem honosították meg azt a rendszert sem, hogy az elemi iskolák végeztével szelektáljanak állami ösztöndíjasokat az egész országból a felsőbb iskolákra. Általában Magyarországon egy egészen csodálatosan hamis erkölcsi elv alapján túlkeveset gondoltunk kultúrpolitikailag az erősek védelmére. Nem óhajtom támadni azt, hogy a gyengéket védjük, hogy a nyomorékoknak, süketeknek, bénáknak töméntelen, százezrekbe, sőt milliókba kerülő intézményeik vannak, csak azt mondom, hogy egy nemzetnek tudnia kell, hogy — valamilyen egészséges egyensúlyban — a nyomorúság és szegénység miatt proletárlakásokban, kint a mezőkön és az itteni munkásnegyedekben elpusztuló végtelenül tehetséges fiatalságnak kellene megkeresni azt a kenyértöbbletet, amelyből nyomorékjainkat a jövőben el tudjuk tartani. Az osztálypolitika jelei mutatkoztak egész külföldi ösztöndíjpolitikánkban Magyarországon egy évtizeden át. Annakidején, emlékszem, boldogult Klebelsiberg Kunó miniszter úr azt igérte volt ebben a parlamentben, amikor középosztály-ösztöndíjakat létesített, hogy ez az első lépés. Mi magyar pedagógusok támadtuk abban az időben ezt a javaslatot azért, mert azt mondottuk, hogy ha lehet külön kulturális segítséget nyújtani a középosztálynak, akkor a munkásoknak is joguk van a saját maguk számára osztálypolitikát hirdetni és csinálni. Sem nekünk, sem a munkásságnak külön osztálypolitikára a magyar kultúra szolgálataiban szükségünk nincsen. Ösztöndíjakat külföldi egyetemekre és belföldi tanulásra nem a középosztálynak, hanem a magyar nemzet tagjainak kell adni a törvény szerint. A kultúrpolitikában nagyon sokan jogosan támadták egy évtizeden keresztül a Collegium Hungaricumokat. A Collegium Hungaricumok voltak kint külföldön azok a kultúrcentrumok, ahol a magyar ifjak összejöttek magyarul beszélgetni, nehogy jól megtanulhassák az idegen nemzetek nyelvét, amiért mi őket az ország pénzén külföldre küldtük; a Collegium Hungaricumok voltak jók arra, hogy a mi fiaink ne tudják elsajátítani az erős színeit azoknak a kultúráknak, amelyeknek tanulmányozására őket Kiküldtük; és a Collegium Hungaricumok voltak jók, sajnos, nagyon sokszor, arra, hogy igen magas fizetésű urak fiai jussanak külföldi ösztöndíjhoz a tehetségesek helyett. (Ügy van! Üoy van! a bál- és a szélsőbáloddalon.) A magyar kultúrpolitikában minden pedagógus, aki ennek az időnek a szellemével volt megtöltve, egy évtizeden keresztül követelte az elemi iskoláktól kezdve az egyetemekig a tan-