Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-29

Í54 Az országgyűlés képviselőházának csak olyan helyekre fordítsa, amely helyek és önkormányzatok már eleget tettek annak a fennálló erkölcsi kötelességüknek, hogy piactereiket ilyen egészségügyi, forgalmi és kereskedelemügyi szempontból is helyesen rendezték be és építették meg. Sokszor vetik egymás szemére a gazdaközönség táborában gazdatársaink is azt, hogy nem fizeti ki magát a termelés, nincs értelme az iparkodásnak, tízzel a felfogással mindenkor szembe kell helyezkedni, mert az a munkaelem, amelyet most talán kamatozás és jövedelmezés nélkül fektetünk bele gazdaságunkba, ez a jövő biztosítéka, ez olyan testesített tőke, amelynek a jövőben minden körülmények között meg kell hoznia gyümölcsét. A jövőre való felkészülés érdekében tehát helyesen jár el a kormányzat, amikor a termesztés és a termelés érdekeit is kellően dotálja és ezért, ha nem is lehet elegendőnek tartani azt a 30.000 pengős többlettet, amelyet most a költségvetés tartalmaz az állattenyésztés tekintetében, annyit mégis meg kell belőle állapítani, hosry komoly törekvés van állattenyésztésünk fejlesztésére. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Örömmel kell üdvözölni a kormányzatnak azt a ténykedését is, hogy az öntözés kérdésének gondozására most már — úgylátszik — intézményesen vett fel bizonyos összegeket. A tavalyihoz képest csak 10.000 pengős többlet ez, arra való tekintettel azonban, hogy a mi alföldi vidékünkön a csapadék 500 és 800 miliméter között mozog évenként, feltétlenül be kell rendezkednünk olyan öntöző agrikultúrára, amely a közeli vagy távolabbi jövendőben ezeknek a természeti viszonyoknak hézagait hivatva van legalább is némileg pótolni. Lukács Béla t. képviselőtársam említést tett arról, hogy az öntözés még a telepítés kérdésével is kapcsolatba hozható, Csikvándi Ernő t. képviselőtársam pedig megállapította, hogy öntözés nélkül egyáltalában nem lehet a gyümölcstermesztést és konyhakertészeti kultúrát megvalósítani. Azt hiszem tehát, hogy nem kell erről bővebben szólanom, de ki kell emelnem, hogy a kisembereknél kis eszközökkel aránylag mégis nagy eredményeket lehet ilyen módon elérni. Csak erre a hódmezővásárhelyi öntözőtípusra hivatkozom, amelyet ott egy tanító valósított meg 21 évvel ezelőtt. Ez az ásott kutakhoz alkalmazott kerékhajtó rendszerű vízemelő szerkezet, amely félholdas parcellák öntözésére alkalmas. Talán nem is az a lényeges, hogy most a,z ilyen öntöző berendezésekből minél többet alkossunk, hanem az, hogy arra az eljövendő időre, amelyre mindannyian számítunk és amelyet áhítva várunk: a Duna-Tiszaközi csatorna megépítéséig legyen már elegendő mezőgazdasági munkaerő, aki az öntözésben jártasságot szerzett. Erre való felkészülés kútkiosztás, amelyet a mezőgazdasági kormányzat a mezőgazdasági kiállításokon már tavaly is eszközölt annyiban, hogy a kiállításon első díjak helyett ilyen kútberendezéseket adott az arravaló, kitüntetésre érdemes gazdáknak. Azokon a helyeken, ahol ez történt, ezek a gazdák versenyeznek egymással abban, hogy az öntözőberendezést hogyan használhatják ki legtökéletesebben, versenyeznek egymással abban, hogy ki tud azon a meghatározott kis félholdon többet, jobbat, eredményesebbet produkálni. Erre való talán az a szándéka is a földmívelésügyi kormányzatnak, hogy már ezidén is több költséget állított be a költ29. ülése 19

S5 június 11-én, kedden. ségvetésbe Öntözésre és bizonyosan helyes eljárás lesz, ha ezt még növeli és ezeket az Öntöző berendezéseket az egész Alföldön elterjeszti. De nem akarok ennél a témánál hosszabb ideig maradni. Eá kell térnem a mezőgazdasági oktatás kérdésére, annyival is inkább, mert Matolcsy Mátyás t. képviselőtársam a mezőgazdasági oktatásról szólva felhozta beszédében a, gödöllői baromfitenyésztő iskola tételénél éppen a szegedi viszonyokat. Elmondotta, hogy azoknál a statisztikai felvételeknél, amelyeket a szegedi tanyavilágban végeztek, az derült ki, hogy az öt esztendőn keresztül tartó vizsgálódásoknál nem lehetett rentabilitást kihozni azoknál a gazdaságoknál, amelyek baromfitenyésztéssel foglalkoznak. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a baromfitenyésztő szakiskola nem közelíti meg a szentesi, az orosházi, — és mint mondottam — a szegedi tanyákat, a tanyák pedig nem közelíthetik meg az iskolát, ennélfogva a tanultság hiányára alapította a rentabilitás hiányát, amit a statisztikában megállapíthatónak vélt. Ügy érzem, hogy némely tekintetben ki kell egészítenem t. képviselőtársamnak ezt az álláspontját, mert az a gyakorlati álláspont alakult ki a megbeszélések során, hogy egy olyan berendezett baromfitenyészet, amely kizárólagosan erre alapítja üzemét és amely üzletszerűen a takarmányozástól fogva a rezsiköltségig a munkásoknak mindent megfizet, ilyen baromfifarm csak konjunkturális világban fizetheti ki magát, olyan konjunkturális világban, amilyen öt esztendővel ezelőtt tényleg volt. De a helyes gyakorlati eljárás — és ez van meg éppen Szegeden is — az, hogy csak akkora farmot tartsunk, amekkora a gazdaságunk összes körülményeinek, tehát a gazdaság területének, a gazdasági udvarnak s a hozzávaló és különösen az e célból felvett munkaerőnek is megfelel. Csak ez a gyakorlati megoldás vezethet eredményre g ezért talán doktriner szempontból igenis, helytálló lehet az a felfogás, hogy a tanulás elsőrangú fontossággal bír s hogy ezeknek a szakiskoláknak fejlesztése nagyon fontos és sürgős. Gyakorlati szempontból azonban azt véltük megállapíthatónak, hogy meg kell elégedni azokkal a téli tanfolyamokkal, amelyekről pedig ez a költségvetés most már kétszeres mértékben gondoskodik, mint a tavalyi költségvetés. Ezeknél a téli tanfolyamoknál már elegendő mértékben sajátítja el az arra ráutalt gazdaközönség azt a tudást, amely a takarmányozás mibenlététől kezdve a tenyészet összes kérdéseire vonatkozik. Nem is itt van nézetem szerint a hiba, hanem ott, amire Jurcsek Béla t. képviselőtársam is már olyan éles szavakkal mutatott rá. Rámutatott pedig különösen fővárosi viszonylatban arra, hogy a termeivények értékesítésénél a fővárosban a helypénzektől, kövezetvámoktól, kirakási díjaktól, mérlegpénzektől, fogyasztási adóktól, vágódíjaktól kezdve minden terhelés alatt áll. Ez azonban nemcsak a fővárosra vonatkozik, hanem vonatkozik, sajnos, a vidéki városokra is. Ezért ezeknek kellene — bár ez az autonómiák dolga és nem kormányzati feladat, csak annyiban, amennyiben a vonatkozó szabályrendelet jóváhagyása a kormányzattól függ — ilyen álláspontot képviseloiök és kitartaniok amellett, hogy ezeket a közigazgatási terheket s azoknál a városoknál, amelyeknél folyó is van

1

, — mert itt hozzájön még a hídpénz is — a lehetőség szerint változtassák meg az önkormányzatok arra a mér-