Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-29

Az országgyűlés képviselőházának marznak álláspontját, aki nagyon sokáig, talán meg mostanáig is — igaz, hogy most már öreg ember és nem számít igazi politikai tényezőnek — a monarchikus állásponton volt, csak a monarchiának, különösen Ausztriának másképpen való berendezését kívánta. (Homonnay Tivadar: Te is reformifjú lettél?) Talán különösnek látszik, amit mondtam, de kétségtelen, hogy még ma is vannak hívei Csehországban a monarchia gondolatának. De tessék megnézni az ottani forrongást. Masaryk és Benes azok, akik ma vállaikon tartják Cseh-Szlovákia gömbjét. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy jöhet más idő is. A paduai szerződés, amelyet a miniszterelnök úr katonai szempontból ítél meg, szintén azt mutatja, hogy ennek megkötésekor még Magyarország megcsonkítását és a monarchia felosztását nem tekintették véglegesnek. Tovább is folytathatnám, de én csak azt akartam, ezzel bizonyítani, hogy a háború alatt is abban látták a végső kibontakozást és most is abban látja Anglia, Olaszország és Franciaország, hogy valami védőgátat kell építeni a Duna völgyében. Hogy a nehézségek nagyok, hogy az érdekek ellentétesek, azt mindnyájan tudjuk. En azt is tudom, hogy ez nem egyedül a mi erőnktől függ. En csak azt szorgalmazom, hogy ebben a gondolatkörben csináljunk külpolitikát, ezt mozdítsuk elő, ezt segítsük, mert szerintem, ez vezet a magyar jövőhöz. Más Németország helyzete és más a mienk. Németors'zág a faji gondolathoz kötötte jövőjét. Azt is megmagyarázhatjuk, hogy miért. Azért, .mert a németségnek mint egységnek nincs is történelme. A németség történelme különböző törzsek között játszódott le. Náluk most jött el az a nagy történeti gondolat, amelyen a nagy faji uralmat és hatalmat ki akarják építeni. A magyarságnál fordítva van. Nekünk a történelmi gondolatra kell visszatérnünk, mert kezdettől fogva Szent Istvántól kezdve az Árpádokon és Anjoukon keresztül mindig éreztük azt, hogy ez a néhány milliónyi magyarság egyedül faji politikával és olyan öncélú nemzeti politikával, amely nem keres szövetségeséket, nem tud megmaradni Európának ezen a roppant veszedelmes területén. Miután ezt látom, miután így gondolom a jövőnket, nem lehetek megelégedve azokkal a külpolitikai nyilatkozatokkal, amelyeket néha hallunk. Amikor a miniszterelnök úr megkötötte a római egyezményt, véletlenül én voltam az, aki a miniszterelnök úr előtt rámutattam arra, hogy még sem egészséges helyzet az, hogy éppen csak a magyar kormány és rajta kívül Benes, illetőleg a kisentente kormányai legyenek együtt a restauráció-ellenes táborban, hiszen ezek a kormányok egészen ellentétes célokért küzdenek és más célokért állanak nemzetük élén. Akkor a miniszterelnök úr a külügyi bizottságban és később a Házban azt a lojális kijelentést tette, hogy ő minden megoldást a nemzet érdekéből fog szemlélni és annak megfelelően fog cselekedni. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Erre mondta ő azt, hogy a pártok fölé emelte ezt a gondolatot. Ezt én nagyrabecsülöm, nagyon örülök annak, hogy ez megtörtént, különösen az előzmények után, amelyek az ellentéteket kiélezték. De ugyebár, nem elég ezt várni, hanem, hogy ezen teljes erővel dolgoznia is kell külpolitikánknak és ha ilyenformán napiren den van a királykérdés és a Dunamedence kérdésének megoldása, az csak a nemzet érdekében van. 29. ülése 1935 június 11-én, kedden. 451 i Ezért én nagyon kicsinyesnek »tartok olyan kijelentéseket, mint amilyent a napokban olvastam egy képviselőtársam részéről, hogy addig, amíg nálunk a legitimizmus vagy a szabadklirályválasztás és más hasonló kérdések nagyobb problémák lesznek, mint ennek a 4—5 millió magyar embernek emberi életreemelése, addig ne beszéljünk hazafiságról. Ilyen dolgokat ne állítsunk szembe egymással. Hiszen természetes, hogy a hazát a népben kell szeretni és a nép felemelése a hazaszeretet legszebb megnyilatkozása és ez is a vágyunk; de amikor azt látjuk, hogy itt nemcsak az a kérdés, hogy ez a 4—5 millió ember, aki éhezik vagy állástalan, hogyan boldoguljon, han&m. az egész nemzet jövőjének a megmentéséről is van szó, akkor világos, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozni nemcsak szabad, hanem kötelesség is és ennek a kötelességemnek, amíg ezen a véleményen vagyok, eleget is akarok tenni. T. Ház! Nem a célokban van tehát a különbség, nem a nemzeti célban, hanem csak az útban, az eszközökben. Azért azt gondolom, hogy teljes objektivitással, megértéssel és egymással való eszmecserével ezeket a dolgokat, ha még annyiszor elő jönnek is, csak előbbre tudjuk vinni. Már most, t. Ház, van még néhány szavam a kormányzati rendszerről. Annál inkább is szükséges, hogy néhány szót szóljak erről is, mert Eckhardt Tibor t. képviselőtársam beszédében ennek a kérdésnek sokkal több teret szentelt itt, tulajdonképpen egész beszédét majdnem erre építette fel. Nekem is kötelességem tehát ezzel a kérdéssel foglalkozni. Nem tehetek róla, én nem tartozom azok közé, akik minden újításban vagy minden új törekvésben alkotmánysérelmet, a magyar szabadságnak és régi alkotmánynak veszélyeztetését látják. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon.) En ezt nem így látom, mert én mindig azt vallottam, hogy a mi alkotmányunk lényege az autonómia, (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) a magunkról való szabad rendelkezés. Ha ennek voltak is más formái., akkor is csak azt mondhatjuk, hogy még inkább a magunk urai volnánk, ha nem lettek volna idegen uralkodóink. Ha tehát most valamiféle reformokra gondol valaki az alkotmány terén, ebben nem látom mindjárt azt, hogy a magyar alkotmányt M akarják forgatni sarkaiból. (Helyeslés a jobboldalon.) En csak azért mondom ezt, mert sokkal jobban meg lehet érteni így a problémát és az így sokkal világosabb is lesz. (Rassay Károly: Attól függ, mi az a reform!) Eckhardt képviselőtársam felhozta a totalitás elvét, mint olyant, amelyet a miniszterelnök úr felsőházi beszédében a magáénak vallott. En nem hallottam ugyan ezt a beszédet, de olvastam és ebből a beszédből tényleg legjobban kicsillant egy pár mondat, amelyet ha a magam fantáziájából tovább fonok, akkor kihozhatom belőle azt, amit akarok. De én nem hiszem, hogy a miniszterelnök úr a totalitás elvét említve, a német birodalomban államtanilag ismeretes totalitás elvére gondolt volna, ő csali azt gondolta, — és ez természetes is a miniszterelnök úr részéről — hogy ő miniszterelnök, ő tehát minden tekintetben rendelkezni akar, {Elénk derültség. — Homonnay Tivadar: Ezt megmontad egészen őszintén!) ő nem akar itt más elméleteket kitalálni, csak ez a célja. {Derültség. — Buchinger Manó: Azért csak ne biz65*