Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-29

Az országgyűlés képviselőházának amely velünk történt, ezzel kevesebbet törődnek, mint azokkal az érdekekkel, amelyeket a mai politikai és a mai gazdasági 'helyzet^követel. A nagyhatalmak szemében a dunai probléma ma sem egyéb, mint az, hogy a monarchia helyébe valami újabb szilárd alakulat jöjjön. Amidőn a múltkor erre utaltam, a mit niszterelnök úr azt a megjegyzést tette, hogy hasonló alakulatra gondolok, mint amilyen volt az osztrák-magyar monarchia. En nem állítom, hogy hasonló alakulatra gondolok, mint az osztrák-magyar monarchia, különösen hogy azt akarnám helyreállítani, csak arra akarok utalni, hogy az ilyen kereten belül való lehetőségeket kell számbavennünk és ott keresem azt a tényezőt, amely nekünk a legnagyobb erősséget nyújthatja. Így jutottam én el a múltkor csak korolláriumként a restauráció, vagy jobban mondva, a legitimitás kérdéséhez. Nem szeretem a restauráció szót használni, mert nem vagyok azon a közjogi véleményen, hogy nekünk restaurálnunk kellene. En a nagyobb alakulást — ezt meg akarom ismételni — tartom annak, amin a hangsúly van és nem a restauráción, nem a •királykérdésen. A nagyobb alakuláson van a hangsúly és ezt igazolja úgy a régi történelem, amire rámutattam, mint a nagyhatalmak mai törekvései. Nem szívügyem nekem a Habsburgok ügye. En inkább támasztanám fel a kriptákból az Árpádokat, mint a miniszterelnök úr is megjegyezte, de ma már nincsenek Árpádok. Nekem így az Árpádok helyett azzal a tényezővel kell számolnom, akit ma a, célszerűség szempontjából, az én gondolatom megvalósítása szempontjából a legerősebb támasznak tartok. A leggyengébb magyar öncélúság az volna, ha olyan formáját választanám ennek a nagyobb koncepciónak, a nagyobb keretben való dunavölgyi politikának, amelyben ma magyarok egyszerűen Németországnak — mint , mondják — gyümölcsöskertjévé válnánk. (Homonnay Tivadar: Vagy Benesnek!) Ez volna a leggyengébb megoldás. Ez ellen egész magyar történelmünk, egészséges nemzeti ösztönünk, fajtánk államalkotó géniusza tiltakozik. Ismétlem, ez nem azt akarja jelenteni, mintha nem látnám a német politikai h arátságnak szükségét, mert sok előnyt látok benne, sőt számítok arra is, hogy a magyarságnak és németségnek sorsközösségéből nagyobb erőt is meríthetünk, de az volna a legrosszabb megoldása annak, ha Magyarország csak egy ilyen Süd-Ostraum-terület lenne. Hogy milyen megoldások lehetségesek itt, ezt eldönteni borzasztó nehéz, különösen egy politikusnak, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Bizony, nagyon nehéz!) aki itt ül az ellenzéken, mert a külügyminisztérium —- de a kormány^ is — jobban látja a külügyi helyzetet, ott talán hamarabb is tudnak valamit elgondolni. En csak a lelkünkben élő gondolatot akarom kiemelni és a célt, amely felé mennünk kell. Itt van például a lehetőség az Uj-Hungária néven ismert új Magyarország megalakulásához. Ezt Ottlik és más írók propagálták s ebiben körülbelül az van, amit Bethlen István londoni beszédeiben elmondott, ahol megraa* zolta a Dunavölgye rendezésének lehetőséget. Hogy a dunai konföderáció mindig szőnyegen van valamilyen formában, az is biztos, de már a múltkor bátor voltam mondani, hogy Magyarország mai csonkaságában ebbe soha nem mehet bele és csak ha területileg, lélekKÉPVISELÖHÁZI NAPŰS II. . ülése 1935 június 11-én, kedden. 449 számilag és gazdaságilag volnánk olyan tényező, mint az az ország, amelyikkel szövetségre akarnánk lépni, akkor határozhatnék el magunkat ilyen lépésre. Aki a német irodalmat figyelemmel kíséri, — és ezzel nem azt mondom, hogy mindjárt a vezérnek is ez a hivatalos programmja — az találkozik azzal a Beichsideevel, amely a Dunavölgyét a Süd-Ostraum vagy a Zwischeneuropa elgondolása alapján képzeli rendezni. Az a lehetőség is megvan, amelyre múltkori beszédemben talán a legerősebben céloz tam. A miniszterelnök úr is azt mondotta, hogy ő is az északi vonalnak, a Balti-tengertől az Adriáig terjedő kiépülésében és a további olasz barátságban látja a legkevesebb támadó lehetőséget, ennek van a legnagyobb erőssége, szilárdsága. Ezen az alapon jutok el azonban oda, hogy a magyar királyság restaurációját, életműködésének megkezdését sokszor követelem, mert azt is lehetségesnek tartom, hogy a magyar Szent Koronának ebben ugyanolyan a szerepe, mint amilyen szerepe a múltban a Szent Korona különböző országainak volt. Az északi, vonalat illetően éppen az egyik tegnapi lapban olvastam Ernszt Sándor nyilatkozatát, aki teljesen ugyanezt vallja, amikor ezt mondja (olvassa): »En már rég hirdettem és hirdetem azt a royalista és katolikus — s ez a szó nem bír semmiféle éllel más vallású magyar ember felé — politikát, amely egykori katolikus nemzetiségeink, testvérnépeink, a katolikus szlovákok, horvátok, elsősorban pedig a katolikus Ausztria felé a régi tradicionális erők újjáébresztését és a Dunavölgye magyar vezetésű integrálódását mondja. Hányszor beszélgettem erről például a boldogult Seipellel és más katolikus nagy államférfiakkal, akiket részben meg sem nevezhetek. De résen kell állnunk és minden alkalmat megragadnunk, illetve már meg is kellett volna ragadnunk.« Ennek a teljes kialakulása nem tőlünk függ, de mi azt elősegíthetjük. Ebből a gondolatmenetből meg méltóztatik érteni azt, hogy miért jöttem elő a múltkor és miért jövök elő most is a restauráció, a jogfolytonosság elvének érvényesítésével és annak r nagy reálpolitikai jelentőségével. Egyről már bizonyos vagyok a Dunavölgye kérdését illetően. Tessék megnézni a nemzetiségi kérdéssel foglalkozó írókat; mind azt írják, hogy a Dunamedencében teljesen nagy nemzeti impérium többé nem alakulhat ki, ha csak a germán, vagy a pánszláv erők, ha hullámaik idecsapnak, századok múlva ki nem alakítják. De ahogyan ma a népek itt élnek, tisztán nemzeti állam, amely hatalmas összefogó erőt képvisel, nem fog kialakulni. A határok sem olyanok, a nemzetiségek elosztásának viszonyai sem. Keresni kell tehát valami ideát, valami gondolatot, amely a népeket közelebb hozza egymáshoz. A múltkor Sigray t. képviselőtársam • hivatkozott az angol király nagy jubileumára. Az a parádé nemcsak azért volt olyan nagy, mert a király személye olyan kedves és mert szeretik őt, (hanem mutatni akarták^ hogy az angol korona fénye alatt különböző világrészek is összetartozhatnak 'bizonyos fokig. Ennek kiemelése adott roppant nagy politikai jelentőséget ennek az ünnepnek. Valamilyen formában utalnom kell arra, hogy végre is a magyar Szent Koronának szántén van, lehet ilyen kihatása vagy varázsa. Hozzáteszem, nem képzelek semmiféle közös szervet, sem az 6ő