Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-28

422 Az országgyűlés képviselőházának A másik, amit még fel kívánok hozni egy kisebb kérdés. A takarékosságról sokszor van szó, nem is leihet, hogy ne így legyen, mert roppantul rá vagyunk utalva a takarékosságra. En azonban úqy látom, hogy még mindig vannak olyan terrénumok, ahol ebben a tekintetben lehetséges volna valamit csinálni. A Statisztikai Tudósító május 9-iki száma van itt nálam. Nézem benne a grafikonokat. Ezekből a grafikonokból látom, hogy 1904-ben a tisztviselők száma fizetési osztályonkint egy lapos gúlát mutatott, 1914—

loben ez a lapos gúla alulról két oldalt megcsorbult, de egyébként megtartotta eredeti formáját. Ma viszont egy formátlan, körteszerű alkotmányt ad ki az állami, vagy állami rendszerű tisztviselők fizetési osztályba sorozásának 1933. évi adata. Mit mutat ez? Mutatja azt, hogy — amint ennek egyes tüneteit úgy is ismerjük ^egyenkint —- bizonyos magasabb fizetési osztályokban a tisztviselői létszám nagyon felszaporodott. A múltkoriban pl. megdöbbenve hallottam, amikor egy bizonyos tisztviselői állásra és rangfokozatra nézve mondták nekem tájékozott és hozzáértő emberek, hogy ebből az állásból a világháború előtt Nagy-Magyarországon 7 volt, ma pedig van 23. Ha ugyanannyi tisztviselő van, — mert hogy a fiatalok ne tudnák a dolgokat kellően ellátni, azt mi, öregek fel se tételezzük, — ha magasabb díjazással ellátott fizetési fokozatokba zsúfolják be a tisztviselők egy nagyobb részét, ebből feltétlenül elkerülhető kiadásnak kell keletkeznie, míg ellenben, ha ezekben a magasabb, nem a legmagasabbakról van szó, hanem talán így fejezhetném ki: középmagas fizetési osztályokban fokozatosan leszállítanák a létszámot, de nem olyanképpen, hogy ezeket az állásokat mind újra betöltik, sőt nagyobb állasokat szerveznek akkor azt hiszem, ket nagy előnyhöz juthatnánk. Az egyik az volna, hogy f bizonyos megtakarítást érnénk el az államháztartásban, a másik előny pedig az volna, hogy a fiatalság ha nem is sokkal de valamivel több helyhez, több kenyérhez jutna. A fizetési osztályokba való beosztás revízióját és ezen a téren a békebeli állapothoz való közelítést vagyok bátor tehát az igen t. pénzügyminiszter úr szíves figyelmébe ajánlani. /TT f költségelőirányzatot nem fogadom el. [Helyeslés a báloldalon.) Elnök: A pénzügyminiszter úr óhajt szólam! Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Mélyen t. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Expozémban az összes kérdésekre, amelyek fontosak, részletesen kiterjeszkedtem. A költségvetés általános vitáját bezáró hosszabb beszédemben polemikusán foglalkoztam azokkal a nagyobb elvi vagy gyakorlati jelentőségű felszólalásokkal, amelyekkel szemben szükségesnek láttam minden kétséget kizáró módon újból körvonalozni a kormány álláspontját. Ezek után nem marad más hátra, mint csak a konkrét részletek tekintetében történt felszólalásokra röviden válaszolnom (Halljuk! Halljuk!) annál is inkább, mert a pénzügyi tárca vitája voltaképpen már részletes vita, hiszen az általános elvek, legnagyobbrészt pénzügyi vonatkozásúak lévén, már az általános vitában megvitatást nyertek. Ha ebből a szempontból nézem, hogy milyen kérdésekre kell válaszolnom, akkor a felszólalók két csoportjával találkozom: azokkal, akik nem hallgatták meg vagy nem olvasták el %8. ülése 1935 június 7-én, pénteken. expozéimat és ennélfogva olyat cáfolnak vagy állítanak, ami ott már bebizonyítva vagy megcáfolva van, vagy pedig olyan képviselőtársaim felszólalásaival, akik olyan szívesek és figyelmesek voltak s annyira figyelembe vették expozémat, hogy saját nézetük gyanánt most ugyanazt mondják (Derültség.) Az első csoportban Magyar Pál t. barátomra kell hivatkoznom, (Magyar Pál: TTgy látszik, rosszul olvastam!) aki azt mondotta, hogy Magyarországon nem csökkentek eléggé a kiadások, más államokban jobban csökkentek, mint nálunk. Én idéztem a Népszövetség egy kiadványát, amely kimutatta, hogy Columbiát kivéve, Magyarországon volt legnagyobb a csökkenés. Méltóztassék ezt elolvasni. Részletesebb válasz helyett utalok tehát második hosszabb beszédemnek erre a részére. Amit Magyar Pál arról mond, hogy helyesli a pengőérték fenntartását, helyesli nagyjában azt a megfontolt pénzügyi politikát, amelyet követek, ezért az elismerésért köszönetet mondok. Magam is azt hiszem, hogy ezekben a rendkívül nehéz időkben, ahol a nemzetközi helyzetet is tekintve az állami budget, a valuta és a külkereskedelem alakulása nagyobb országokban is a teljes bizonytalanság képét, néhol vitustáncszerü idegességét mutatják, (Ügy van! a jobboldalon.) ezekben a nehéz időkben egy ilyen kis megcsonkított országnak nem szabad merész egyéni kezdeményezések terére lépnie. (Ügy van! a jobboldalon.) Ahogyan a miniszterelnök úr mondotta, józan falmelletti gazdasági politikát kell követni. De helyes az a közbeszólás, amely azt mondta: teljesen fel kell készülve lennünk, hogy abban a pillanatban, amikor a világgazdasági helyzetben egy kis rés nyílik, ahol a mi érdekeinket érvényesíteni és helyzetünket javítani tudjuk, használjuk fel és menjünk ezen az úton előre. (Helyeslés.) Engedjék meg, t. Képviselőház, hogy aláhúzottan szíves figyelmükbe ajánljak egy dolgot. Ez a nagy nehézségek és szenvedések között is csodálatos béketűréssel és kitartással küzdő nemzet, különösen a mártirsorsot bámulatos kitartással járó agrártársadalmi része, felfigyel ide, az ország házára és amit itt elmondanak, az mintegy megafonon át r hangzik bele az országba. Minden olyan beállítást, minden olyan hangulatkeltést és minden olyan ígéretet, ami itt elhangzik, talán még felnagyítva készpénznek veszik, reményeket, hiteket^ és vágyakat ébreszt. Ez rendkívüli felelősséget ró ennek a Képviselőháznak minden egyes tagjára. Súlyos ez minden időben, de fokozottan nagy felelősség történelmi és pedig olyan szörnyű nehéz történelmi korszakban, mint a mai. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ezért minden egyes megnyilatkozásunkban előzőleg mérlegelnünk kell, vájjon a jóakarat, a vágy és a segíteniakarás egymagában is, avagy csak az ezekhez kapcsolódó f keresztulvihetőség, realitás és józan megítélés ad-e jogot valamely beszéd elmondására? Nem szabad túlzott várakozásokat keltenünk, nem szabad elhitetnünk a nemzettel azt, hogy a nehéz helyzetből máról-holnapra ki tudunk f menni, s hogy ez csak saját elhatározásunktól függ. Igenis — és ezt fanatikusan hiszem és ha én hiszem, akkor súlyos felelősség mellett hiszem, — megőrizzük a mi nehéz időkben mindig tanúsított magyar konokságunkat, kitartásunkat és magabízásunkat, de éppen olyan mértékben a gazdasági élet törvényszerűségének elismerését, józanságunkat^ akkor ki tu-