Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.
Ülésnapok - 1935-28
408 Az országgyűlés képviselőházának odatapadnak az ősi barázdák megműveléséhez, a jobb jövő reménységét ápolnia kell minden magyar kisembernek és minden nagyobb gazdának is, aki a földdel foglalkozik. Nem lehet arról lemondani, hogy másként lesz egykoron, csak legyen jobb kormányrendszer, amely a reformpolitikát ne csak szájjal hirdesse, hanem valósítsa is meg annak legnemesebb értelmében és ami kötelessége, azt teljesítse magyar testvéreinek jobb sorsba juttatása érdekében. T. Képviselőház! Én úgy gondolom, azért van reformkorszak, hogy ne engedje a kormányzat megkötni a kezét. Uj, igazságos adórendszert kívánok. Eddig gyámoltalanságnak lehetett tekinteni, hogy a t. miniszter úrék nem csináltak új adórendszert. Gömbös Gyula t. miniszterelnök úr benn volt az előző kormányban is, honvédelmi miniszter volt és teljes dicséretére váljék neki és megelégedés ér e a nemzetnek, hogy úgy teljesítette kötelességét, amint azt teljesítenie kell. De már pár esztendő óta miniszterelnök, tehát lehetett volna változtatnia ezen az állapoton. Meg kellett volna szüntetnie azt a gyámoltalanságot, amely jelenleg az adóügyi politika változtatása terén a kormányzat kezét megköti. Gyámoltalanságot látunk a nagy tőkealakulatokkal szemben, akiknek exisztenciája védelmét hangoztatva ez a nemzeti egység pártja is többséget kapott a lefolytatott képviselőválasztások alkalmával. Hogy mint kapta, arról nem vitázom. Állítom, hogy ha a t. miniszterelnök úr a titkos választói jogot egy bátor gesztussal behozta volna és azt a nemzettörténelmi érdemet ambicionálta volna magának, hogy Gömbös Gyula hozta be a titkos választói jogot, amelyet ellenzéki vezér korában követelt, akkor is többséget kapott volna. (Egy hang a középen: Egészen bizonyos!) Hogy nyilt választással miképpen történt ennek a többségnek kialakítása és a t. Házba való bemasíroztatása, (Derültség.) erről én nem vitázom. De szakítani kell a gyámoltalansággal. Méltóztassanak nekem megengedni, hogy minden sértő szándék nélkül pénzügypolitikái gyávaságnak jellemezzem ^és hirdessem azt, amit a t. kormányzat részéről eddig folytattak, és amiben jelenleg is benne vannak. (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Tegnap megdicsértek érte! A saját pártjából!) En nem vagyok pártban, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Hja, pardon! — Derültség.) A független kisgazdapártból kiléptem, (Zaj jobbfelől.) mert a t. miniszterelnök úr iránt érzett minden nagyrabecsülésem ellenére sem tartottam helyénvalónak azt a választójogi elgondolást, amelyről azt hallottam, hogy abban megegyeztek a t. miniszterelnök úrék az én volt vezéremmel, Eckhardt Tiborral, és kiléptem azért is, (Egy hang jobbfelől: Jó politikus lévén!) mert bár a t. miniszterelnök úrtól, a kormány felelős tagjaitól és a többségi párttól nem vonom el a jószándékot, de mégis gazdasági vonatkozásban engem jelenleg áthidalhatatlan ellentétek választanak el a t. többségi párttól. Nem tartottam megengedhetőnek — régi ellenzéki felfogásomból kifolyólag, amelynek egy negyedszázad óta mindig kifejezést is adtam itt az országgyűlésben — azt a paktálást, amelyet az én volt pártom a t. miniszterelnök úrral folytatott. A t. miniszterelnök úr engedjen meg nekem, ha én azt kérem, hogy a dolgozó kisembernek, a hangyaszorgalmú kisfogyasztók érdekében kell újra alapozni azt az adóügyi és gazdasági 23. ülése 1935 június 7-én, péntekén. politikát, amelynek kapcsán hivatva és kötelezve is vannak a t. urak arra, hogy az ország jobb jövendőjét csakugyan megalapozzák. Méltóztassanak nekem megengedni, mégis csak lehetetlenség, hogy jelenleg nem tudunk eligazodni, a t. pénzügyminiszter úr sem tud eligazodni azoknak az adófajtáknak labirintusában, amelyeikkel küszködni tartozik nemcsak az a beszedő hatóiság, amely az önként jelentkező adózóktól beveszi a filléreket, pengőket és százpengőket, hanem amellyel a végrehajtók is küzködni tartoznak. Méltóztassanak csak meghallgatni: van földadó, házadó, jövedelemadó, kereseti adó, betegápolási adó, városi pótadó, rokkantellátási adó, forgalmiadó, (Zaj. — Felkiáltások a jobb- és a baloldalon: Lejár az idő!) ármentesítő társulati adó, mezőgazdasági kamarai illeték, iparkamarai illeték; azután végrehajtók mennek a kisembereknek és azt mondják, tessék fizetni közadót, alkalmazottaik kereseti adóját, ebadót, inségadót, autóadót, Ofb. földadót, {Derültség.) református egyházi adót, evangélikus adót, római katolikus egyházi adót, (Derültség.) izraelita egyházi adót, balesetbiztosítást, építkezési engedély után járó adót, útburkolási adót, városi illetékszázalékot, községi bírósági darabok után járó összeget, járásbírósági darabok után járó összeget, rádiódíjat, kéményseprési hátralékot, vízjog elismerésért járó díjat, legeltetési járulékot, ipartestületi, a kereset után járó adót, mezőgazdasági megsegítési hozzájárulást, inségbúzát, területhasználati díjat, bűnügyi költséget, rendőrségi büntetést, (Derültség.) kórházi költséget, vidéki pénzbüntetéseket, Máv.-követeléseket, cselédbért, csőszbéreket, árvaszéki-, gyermektartási költségeket, (Elénk derültség és taps.) testnevelési bírságokat, iskolamulasztási bírságokat, malomtaksát, karhatalmi költséget, leltározási díjat, jövedéki bírságdíjakat. Engedelmet kérek, (Felkiáltások a jobboldalon: Tovább! Tovább! Van még! — Derültség.) ezeknek a labirintusában sokkal nehezebb eligazodni, mint bármely komplikáltabb keresztrejtvény megfejtésénél, amelyek az egyes lapokban megjelennek. T. Képviselőház! TTj adókódex kell tehát, új adórendszer kell, hogy ne vesszen el a kisemberek igazsága ebben a labirintusban, hogy ne lehessen azt mondani annak a kisembernek, akár kisgazdának, akár kisiparosnak vagy kisfogyasztónak, hogy: azért nem tudtam segítségére menni a kellő időben és a kellő módon, mert megakadályozott engem a rubrika, a labirintus, a dzsungel és nem tudtain tájékozódni kellőképpen, úgy, amint az igazság és méltányosság jegyében tájékozódnom kellett volna. (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Most már tudjuk, miért választották meg! — Derültség.) T. pénzügyminiszter úr, méltóztassék a városok megsegítését programmba venni és segítségére menni a t. belügyminiszter úrnak. Mégis csak lehetetlenség az, hogy Hódmezővásárhelyen 140%-os a pótadó. Holnap iktatják be ott az új főispánt. Méltóztassék ^tudomásul venni: minden egyéni tiszteletem és nagyrabecsülésem mellett, amellyel Takács Ferenc szociáldemokrata t. képviselőtársamnak tartozom, ki kell jelentenem, hogy ott nemcsak azért hanyatlott le a polgári társadalom egyik szárnya győzelmi vonatkozásban, mert nem volt jó a jelöltliszta, hanem azért is, mert irtózatosan nagyok a közterhek, mert az emberek elégedetlenek, tűrni nem tudnak és amikor Félegy-