Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-21

Az országgyűlés képviselőházának 21. miniszter, egyáltalán nem lehet az exekutíva, hanem ha a bíróságok legfőbb őrére szükség van, úgy ott van legfölül a királyi Kúria vagy a legfelsőbb fegyelmi bíróság, az igazságügyminiszter pedig csak gondozója lehet ezeknek a^ bíróságoknak, (Lázár Andor igazságügyminiszter: Legfőbb felügyeleti hatósága!) mert máskülönben félreértés lehetne belőle, :

iogy az igazságügy miniszter felettes hatósága a bíróságoknak. (Lázár Andor igazságügy miniszter: Legfőbb felügyeleti hatósága!) Sgészen más a felügyelet és egészen más az őrség... (Zaj és mozgás a jobboldalon. — Sulyok Dezső: Szőrszálhasogatás!) Ezt kénytelen voltam helyreigazítani, mert abban a pillanatban nincs független bíróság és már nem igaz, hogy az alkotmány garanciája, a társadalmi rendnek és békének fenntartója, mihelyt az exekutíva őrsége alá bocsátjuk a bíróságot. (Kelemen Kornél: A hatóság több mint őrség! — Ügy van! jobbfelől. — Zaj. — Sulyok Dezső: Tulajdonképpen szőrszálhasogatás!) Az igen t. pápai képviselő úrnak legyen ez a meggyőződése, de nagyon jól tudjuk, hogy miért van okuak százszoros féltékenységgel vigyázni arra, aogy az igazságügyminiszter a független bíróságok fölött semmiféle őrködést ne gyakoroljon. (ErődiHarrach Tihamér: Nem is gyakorolt sohasem!) T. Képviselőház! Hogy nem látom a nemzet akaratát, amellyel az igazságot keresi, e mögött a költségvetés mögött, ezt bizonyítják a költségvetés számai, különösen, ha azokat öszszehasonlítjuk a múlt évek adataival. A magyar állam 1929/30-ban még 61,176.000 pengőt költött az igazságszolgáltatásra, most csak 47,940.100 pengőt költ rá. (Krüger Aladár előadó: Kisebb volt az ügyforgalom!) Hat év alatt tehát 13,236.000 pengővel csökkentette ennek az apparátusnak a kiadásait, vagyis ennyivel csökkentette a bíróságok létszámát, ennyivel apasztotta a személyzetet. (Zaj a jobboldalon. — Krüger Aladár előadó: Benne van a fizetéscsökkentés is!) és ezzel szemben állnak azok a nagy ítélkezési számok, amelyek ha igazak, — mert igazak — egészen bizonyos, hogy súlyos kritikát jelentenek, mert ilyen nagy számok mellett, ennyi jó ítéletet hozni, ennyi ügyet jól befejezni ilyen kis létszám mellett nem lehet. (Mozgás jobbfelől.) T. Képviselőház! Annál megdöbbentőbb, hogy az állami szuverenitás egyik ágának költségvetését így viszaszorították, mert az exekutíva egy kis részlethatalmának, a belügynek költségvetése ez alatt 107,291.000 pengőről 126,442.000 pengőre nőtt, tehát 19,156.000 pengővel emelkedett. Ha tehát az igazságszolgáltatás kiadásait, illetőleg az arra fordított költségeket 13,236.000 pengővel csökkentjük, viszont a rendészeti költségeket 19,156.000 pengővel növeljük ... (Zaj és ellenmondások a jobboldalon és a középen. — Antal István: A rokkantügy, a népjólét is benne van! — Müller Antal: A rokkantaké maga 18 millió pengő!) A lényege mégis csak az, hogy a rendészeti kiadásokat emeltük ennyivel. Ezt annál kevésbbé mondhatjuk vígasztal ónak, mert a bíróságoknál erre szükség sem volt, hiszen a bíróságok voltaképpen fedezik a maguk kiadásait. (Ellenmondások a jobboldalon.) Ha megnézem, hogy menynyi volt a bíráskodással, az igazságüggyel való kapcsolatos bevétel, azt látom, hogy ebben az esztendőben is, 1935/36-ban beveszünk törvénykezési illeték címén 10 millió pengőt, vagyonátruházási illeték címén 30 millió pengőt, okirati illeték címén... (Lázár Andor igazságügyminiszter: Annak semmi köze ehülése 1935 május 27-én, hétfőn. 5 hez!) Azt mondja az igazságügyminiszter úr, hogy ehhez semmi köze. Súlyos tévedésben van, (Derültség a jobboldalon) mert a vagyonátruházási és okirati illeték nagyrészben azért van, mert ezek vonatkozásban vannak az igazságüggyel. Ha ezeket az ügyeket nem kell bírósági gondozás alá bocsátani, akkor ezeknek az illetékeknek a felét sem fizetik meg. Éppen azért tehát, mert ezek a kérdések is igazságügyi gondozás alá kerülnek, akár a törvénykezésen keresztül, akár a telekkönyvön, akár a céghivatalon keresztül... (Zaj. — Antal István: Azért leróják a bélyeget!) Én most a be vételekről beszélek. (Krüger Aladár előadó: Már ott van a törvénykezési illeték!) A törvénykezési illeték, szigorúan a peres eljárásokból folyik. Mivel tehát ezek igazságügyi vonatkozásúak, azt mondhatom, hogy igenis a vagyonátruházási illetéknek a felét és az okirati illetékeknek szintén a felét kell igazságügyi vonatkozásiaknak tekintenem. Azt látom tehát, hogy ezen a címen az államkincstárnak 44 millió pengő a bevétele és nem vagyok hajlandó abba belemenni, hogy ennek a bevételnek nagyobb részét a pénzügyi tárcánál tartják nyilván, számolják el. 1931ben az összes illetékbevétel 138,749.000 pengő volt. Ha a mostani összbevételből, amely a többi illetékekkel, a közigazgatásival, a fuvarilletékkel, a késedelmi kamattal, a bírságokkal és a felemelt illetékekkel együtt 95 milliót tesz ki, 44 millió pengő az igazságügyi vonatkozású illeték és ha ezt arányosan átszámítom 1931-re, akkor kiderül, hogy az igazságügyi vonatkozású illetékek 78,300.000 pengőt tettek ki, amivel szemben a mostani csökkenés 34.300.000 pengőt tesz ki. Látnivaló tehát, hogy a 44 millióhoz hozzáadva a 34 milliós csökkenést, ez magában' túlontúl fedezte volna ennek a tárcának a kiadásait, ha igazságosak vagyunk, ha, ismétlem, nem játszunk a szavakkal, ha az élet tényeihez képest elismerjük, hogy igenis, a vagyonátruházási illeték és az okirati illeték nagyrésze szintén^ igazságügyi vonatkozású, ez alá a gondozás alá esik, mert hiszen az emberek, ha perben a telekkönyvhöz, vagy a céghivatalhoz nem kerül az okirat, akkor bizony az illetékezést, a lerovást elmulasztják. Természetesen ennek a romlásnak oka az is, hogy hiába dicsérjük itt, hogy milyen nagy garancia az a bíráskodás, az az igazságszolgáltatás, (Egy hang jobbfelől: Az is!) mégis, ez a költségvetés, összevetve az előző évek költségvetéseivel, azt mutatja, hogy semmi sem volt nagyobb gondja az igazságügyminisztériumnak, mint hogy ezt a garanciát lerombolja, mert a foly/tonos eljárási egyszerűsítésekkel végre odáig juttatta a helyzetet, bogy ez egyrészt a jövedelmek megcsökkenésére vezetett, másrészt pedig az ügyek jó elintézését tette lehetetlenné és károsította a jogkereső közönséget azzal, hogy az instánciák számát leszorítván, igen sok jogkereső polgárra nézve ez tragikus következményekhez vezetett. Bocsánatot kérek, a mai magyar életben 200 pengő szinte vagyon egy kisembernél, ezer, vagy háromezer pengő még nagyobb vagyon egy kisembernél, és az egyszerűsítésnél fogva egyrészt nem mehetnek tovább a felsőbíróságokhoz, pedig• látjuk a tapasztalatokból és a statisztikai számokból is, hogy az első- vagy másodfokú ítéleteket, amelyek után most nincs tovább jogkeresés, milyen nevezetes nagy százalékban változtatják meg a felsőbb bírósá-