Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-23

142 Az országgyűlés képviselőházának vitéz Kenyeres János jegyző: Szabó József! Szabó József: Mélyen t. Ház! A kereskedelemügyi tárca költségvetésével kapcsolatban tulajdonképpen az állami vas-, acél- és gépgyári költségvetéssel kívánok foglalkozni. Ezt megelőzően azonban szeretném a miniszter úr figyelmét felhívni egy olyan jelenségre, amely nemcsak a kerületemnek, hanem az egész fővárosnak szinte rákfenéje és szégyenfoltja, amelynek eltüntetését szeretném és ehhez szeretném a miniszter úr szíves közreműködését és jóindulatát is megnyerni. A ceglédi vasútvonal eltüntetéséről van szó. Ez a vasútvonal nemcsak a szépség szempontjából, nemcsak esztétikai szempontból, hanem közlekedési és életbiztonsági szempontból is olyan probléma, amelynek megoldására és elintézésére végre kellene, hogy akadjon kormány. Olyan kormány, amely erélyes kézzel, gyors tettrekészséggel a hosszú ideig tartó tanácskozások és ankétezések után végre a tettek mezejére lépjen. (Müller Antal: Be van igérve!) Tudom jól, hogy ennek a problémának egész irodjalma van már és én nem is akarok a szakemberek különböző állásfoglalásaiba belekontárkodni, csak annak az óhajomnak akarok kifejezést adni, hogy ez a kérdés végre rendezést nyerjen. Hogy mégis felszólalok, teszem ezt azért, mert olyan értesüléseim vannak, hogy a sokféle megoldási tervezet után most olyan megoldási tervezettel foglalkoznak az illetékes tényezők, amely szerint úgy oldanák meg a ceglédi vonal sorompó-kérdését, hogy Kőbányán és a Zuglóban a közlekedési utat — tehát nem a vasútvonalat, hanem az egyéb járművek céljaira szolgáló útvonalat — süllyesztenék. Volt egy másik gondolat is, amely az egész töltés emelését célozta. Érthető, ha ezt az utóbbit az illetékes tényezők elvetilt, mert hiszen az egész főváros, de különösen a sorompón, a ceglédi vonalon kívül lakó közönség és háztulajdonostársadalom a legnagyobb felháborodással utasítja vissza ezt az elgondolást, amely a vasútvonalon kívül eső részt kínai fallal zárja el és azt a városrészt kimondottan kültelki városrésszé minősítené. De a másik megoldás sem tetszetős és én azt sem fogadom el» bár — úgy tudom — Usetty képviselő úrnak nagyon szimpatikus, (Usetty Béla: Csak legyen már meg! Már ezzel is megelégszem!) hogy t. i. süllyesszék le az útvonalat. Lehetett volna ilyesmit csinálni 40—50 évvel ezelőtt, de ma a városrendezés problémájának ilyen megoldása semmi körülmények között sem engedhető meg és ha már csinál valamit akár az állam, akár a főváros, akár a kettő együtt, akkor csinálja ezt úgy, hogy ezzel az ügy végleges rendezést nyerjen és ne legyen ez a probléma tíz év múlva újra előtérben. Egyetlen megoldás tehát: megszüntetni a ceglédi vonalat. (Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter: Tanulmányozzuk!) Tudom, hogy van egy megoldási mód, amely szerint a körvasútra helyeznék ki a vasúti közlekedést. (Dinnyés Lajos: Majd az élharcosok megcsinálják! Meg lesz itt minden most már! — Zaj a középen.) Tudom, hogy ennek a vasát szempontjából milyen tari fali s hátrányai vannak, de akármilyen hátrányok járnak is e kérdés ilyetén való megoldásával, az az egy bizonyos, hogy a mainál hátrányosabb nem lehet. Ha azt választaná az illetékes tényező, ez esetben maga a miniszter úr, hogy a körvasútra helyezi ki a forgalmat, még ezt is szívesebben fogadnók, mint a két előző megoldási módot. (Usetty Béla: Sok kiadással jár!) . ülése 1935 május 29-én, szerdán. Tudom, hogy ez sok kiadással jár, mondtam, hogy ez tarifális probléma, és ha ezt nem lehet megcsinálni, bátor vagyok felhívni a mélyen t. miniszter úr figyelmét Berecz Sándor hírlapíró tervezetére. (Halljuk! Halljuk!) A miniszter úrnak bizonyára kezében van már ez az elgondolás, amely nagyon ügyesen fogja meg a kérdést olyképpen, hogy a ceglédi vonalat a kőbányai részen egyszerűen meg akarja szüntetni és a vonalat be akarja vezetni a Keleti pályaudvarra, (Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter: Ez régi terv, ezt tanulmányoztuk!) a salgótarjáni és miskolci vonatokat pedig !be lehetne vezetni a körvasúton a Nyugati pályaudvarra. (Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter: Ez már nehezebb!) En nem azért mondom ezt, mintha ezt a megoldást tartanám a legcélszerűbbnek és legjobbnak, de mindenesetre érdemesnek tartom arra, hogy foglalkozzanak vele az illetékes tényezők és elismerésreméltónak találom, hogy egy hírlapíró látja meg ezt a problémát és minden hozzáértéssel és szakszerűséggel igyekszik az illetékeseknek segítségére lenni abban, hogy ez a kérdés megoldást nyerjen. En nem vagyok szakértő éhben a kérdésben, de legyen szabad ehhez az elgondoláshoz egy másikat is hozzáadnom. Nem tudom, keresztülvihető-e, hiszen ez nagy probléma és tudom, hogy a plénum nem alkalmas arra, hogy ezt itt elintézzük, szakkérdésről lévén szó, de mégis nyersen felvetem, hogy nem volna-e egészen egyszerű megoldás, ha a Nyugati pályaudvart kihelyeznék Kőbányára. Az ottani sertéshízlaló telepen bőségesen van hely és ha a Nyugati pályaudvar Kőbányára kerül, nagyrészben felszabadul a Kőbnáya és a Nyugati pályaudvar közt elterülő rész. Ezt az Államvasút parcellázhatja — nagyon értékes telkek, amelyeket jól tud értékesíteni — a városrésznek szabad fejlődést nyit, Kőbánya meg nagyon boldog volna, mélyen t. miniszter úr, ha kapna egy ilyen pályaudvart. (Zaj ) Ez a városrész megérdemelné, hogy a kormány többet törődjék vele, mint eddig törődött. (Rajniss Ferenc: Másutt bevezetik a vonatot, itt meg vigyük ki? — Dinnyés Lajos: Mindjárt beígérik!) Ezt a városrészt úgy kezelik, mint^ a fővárosnak egy kültelkeit, pedig ez a városrész, hangsúlyozom, megérdemli, hogy mind a kormány, mind a főváros több szeretettel foglalkozzék vele és ha ez a kérdés így nyerne megoldást, ennek a városrésznek olyan fellendülést biztosítana, amellyel a miniszter úr a kőbányaiak örökös emlékébe írná be aranybetűkkel a nevét. Mélyen t. Ház! Ennek a problémának felvetése mellett nem kívánom a t. Házat untatni és nem szeretnék nagyon ismétlésekbe bocsátkozni azoknak a problémáknak a taglalásával, amelyeknek megoldását a kereskedelemügyi miniszter úrtól, illetve majd a leendő iparügyi minisztertől várom. Az iparügyi minisztérium javaslatánál már volt alkalmam felhívni a miniszter úr figyelmét olyan problémákra, amelyek munkásügyi kérdések, amelyeknek rendezése nem tűr halasztást. Bízom benne és hiszem is azt, hogy a miniszter úr, illetve majd már az új iparügyi miniszter, — aki azt hiszem, azonos lesz a kereskedelemügyi miniszter úrral, — ezeket a kérdéseket nagy szeretettel tényleg a megoldás felé fogja segíteni. Éppen ezért nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni ós röviden csupán egy határozati javaslatot terjesztek elő, hogy az új minisztériumnak alkal-