Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-23

Az országgyűlés képviselőházának 2 ki a piacon, ezek azonban ma már a legtöbb esetben jóformán monopolisztikus helyzetben vannak; ezzel szemben vannak olyan kőipari vállalatok és bányák, amelyek nemcsak gazdaságilag, hanem szociális szempontból is igen nagy feladatot töltenének be. Közismert dolog, hogy a közszükséglet jóval kisebb, mint a bányák kapacitása és annakidején még a konjunktúra idejében is az volt. Első kérdésem tehát arra vonatkozik, hogy nem lehetne-e addig elmenni, — mert én a felesleges állami beavatkozásnak nem vagyok híve — legalább addig elmenni, hogy a megrendeléseket elsősorban azok a bányák kapják, amelyek a legjobb anyagot szállítják, azután pedig azok a bányák, amelyeknek a munkanélküliség leküzdése tekintetében szerep jutna, mert hiszen ne felejtsük el, hogy munkanélküli segély nincs az országban, tehát vállalatok megsegítése _ és munkaalkalmak kreálása útján küzdhetjük csak le a munkanélküliséget. Második kérdésem ugyancsak az útépítéssel van szoros kapcsolatban és ez az új közúti törvényre vonatkozik. A mai ülés elején gróf Teleki János t. képviselőtársunk említette és többek között azzal indokolta az új útügyi törvény szükségességét, hogy az 1930. évi törvény már elavult. Nem hiszem, hogy ez egymagában véve ok volna erre. (Eckhardt Tibor: Sőt megfordítva! Ha sokáig jó volt, akkor valószínűleg jó volt a törvény!) Nem gondolok a törvény megváltoztatására, annál kevésbbé, mert hiszen az 1920:XXVIL te. 3. $-a úgyis nagy befolyást és ingerenciát biztosít a kormánynak,^ és ha esetleg bizonyos visszásságok és anomáliák állanak be, a kormánynak módjában áll ezeket a törvényhatósági intézkedéseket és határozatokat jóvá nem hagyni. Azt hallottam tudniillik, hogy ' az volna tervbe véve, hogy ezentúl csak kéttípusú út lesz: állami és községi út, a törvényhatósági utakat egyszerűen kasszáinak. Nem hiszem, hogy a, kérdést helyesen fogjuk fel akkor, ha a bevételeket átcsoportosítjuk egyik kategóriából a másikba, egyik kategóriának a javára, a másiknak terhére, különösen akkor nem, amikor az állam által át nem vett törvényhatósági utakat degradálnák községi utakká, és ezek azután a mai községi utakkal együtt kénytelenek lennének osztozni a közmunkákban. Mert az az érv, hogy a fenntartási index és az úthálózatszerűség nagyon különféle és eltérő, nemcsak adminisztracionális kérdés és nemcsak adminisztrációs intézkedésekben vagy mulasztásokban, hanem a lakosság sűrűségében és egyéb természeti adottságokban, műtárgyak számaiban, szóval mindezekben a tényezőkben nyeri magyarázatát, összefoglalva az egészet, nem látom előnyét annak, hogy az önkormányzati tevékenységet ezen a téren teljesen kikapcsoljuk és az olasz Azienda formagondolatnak megvalósítása felé tendáljunk. Ez volna a második kérdésem. A harmadik kérdésem inkább költségvetési kérdés, a kötelező jegyekre vonatkozik. Az indokolás 54. oldalán a miniszter úr a kibocsátandó kötelező jegyekről szól körülbelül 8 millió pengő értékben. Ezekkel a kötelező jegyekkel a zárszámadásokkal kapcsolatban erről az oldalról már többször voltam bátor foglalkozni, mégpedig azért, mert annakidején — ez az 1929/30. évi zárszámadásra nyúlik vissza — megállapítottuk, és a számszék is észrevételezte, hogy ezek a kötelező jegyek az állami számvitelről szóló törvény 42. §-a ellenére, ennek ?. ülése 1935 május 29-én, szerdán. 139 figyelembevétele nélkül, vétettek fel., Ez a 42. §. a következőképpen szól (olvassa): »Fontos hitelműveletek, továbbá nagyobb és hosszabb időre terjedő kötelezettségekkl járó építkezési szerződések csak a törvényhozás előzetes hozzájárulása alapján köthetők.« Megállapítást nyert, hogy a törvényhozás előzetes hozzájárulását annak idején nem kértek ki, a törvényhozási hozzájárulás csak utólag a zárszámadással kapcsolatban adatott meg. Az akkor felvett kötelező jegyek állománya az 1933/34. évi zárszámadás tanúsága szerint 1934 végén körülbelül 28 millió pengőre növekedett. Konkrét kérdésem az igen t. miniszter úrhoz tehát az, hogy a kibocsátani szándékolt körülbelül 8 millió pengő értékű kötelező jegyek a réginek a terhére, vagy pedig az 1934. évi törvény 2. és 3. §-a alapján bocsáttatnak ki. (Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter: A régire már van teher! Az újra bocsáttatnak ki!) Ezeket voltam bátor egészen röviden felemlíteni. Ismételten figyelmébe ajánlom az igen t. miniszter úrnak és a kormánynak a vállalatok munkaalkalmi, munkahelyszerzési jelentőségét, mert a mai viszonyok között, amikor munkanélkülisegély nem adható, azt hiszem, kétszeresen fontos, hogy nemcsak a meglévő munkahelyeket biztosítsuk, hanem új munkaalkalmakról is gondoskodjunk. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik Eckhardt Tibor képviselő úr. Eckhardt Tibor: T. Képviselőház! Gr. Esterházy Móric igen t. képviselőtársam az útügyi törvény reformjával kapcsolatban rendkívül fontos kérdést vetett fel. Nem lévén beavatva a kormány terveibe, szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy ezen ,a téren épúgy, mint az állami élet csaknem valamennyi terén, a túlzott centralizáció helyes megoldásnak nem tekinthető. Talán a legnehezebb időkben, a világháború alatt, magam is foglalkoztam mint főszolgabíró útügyi kérdésekkel. Személyesen tapasztaltam, hogy a vármegye egyharmad költséggel tudta megoldani azokat a feladatokat, amelyeket az állam csak háromszoros költséggel tudott megoldani. Általában véve talán azt a szempontot lehetne itt bizonyos mértékben zsinórmértékül felállítani, hogy az elsőosztályú utakat, amelyeken bizonyos felületi kezelésre is szükség van, ezeket a vízzel kötött makadámutakat az automobilforgalom idején másnak, mint pénzpocsékolásnak minősíteni nem lehet. (Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter: Nem mindenütt!) Az elsőosztályú utakat, ahol a felületi kezeléssel gondosabb és több szaktudást igénylő munka kívántatik, ám vegye át az állam, (Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter: Erről van szó!) de a másodosztályú utak egész hálózatát, egész rendszerét, bizonyos mértékben talán külterjesebb metódusok alkalmazásával, ki kellene terjeszteni. Például tört kő helyett nagyon sok helyen a folyami kavics is beválik, különösen megfelelő hengerelés mellett. Ez esetben könnyen javítható, olcsó utakat tudnánk saját emberségünkből létesíteni a vármegyék útján sokkal nagyobb számban. Sőt eddigi tapasztalataimból utalok arra is, ami a mostani maradék Magyarországon sohasem volt és ma sincs megvalósítva, a járási utak rendszerére. Az érdekelt községek, érdekeltségek, saját emberségükből sokszor komoly, értékes útépítési tevékenységet tudtak kifejteni, ,.. •>.'•'.'