Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-23

130 Az országgyűlés képviselőházának nak területe 325.411 négyszögkilométer volt, a mai Magyarországé pedig 93.000 négyszögkilométer. Odaírtuk továbbá azt is, hogy a régi Nagy-Magyarországnak 20.886.000 lakosa volt, a mainak pedig abban az időben, amikor ez a füzet megjelent, 7,987.000. (Hertelendy Miklós: Alá kellett volna írni még a Magyar Hiszekegyet is!) A továbbiakban egyezzünk meg, képviselő úr: én ezt írtam, ön írja majd azt. Munkamegosztás alapján állunk. Nagyon helyesen lehet a dolgot elintézni, ön az ön szervezeteinek azt küldi el, én pedig azt küldöm el, amivel propagandát vélek csinálni és jól vélek csinálni. Tudom azt, hogy mit kell nekik elküldeni, ezt tessék rám bízni, mert én jobban tudom, hogy mit kell nekik elküldeni. Ez a füzet felsorolja azt is, hogy mennyi volt a régi Magyarország termelése búzában, szénben és mennyi a megcsonkított ország termelése, mindenféle nyersanyagban. Kimutatja azt, hogy a munkásság és az egész ország ebből kifolyólag milyen rettenetes helyzetbe került és azután felsorolja az egyes szakszervezeteket, feltüntetve azoknak a működését. Kimutatja továbbá azt is. hogy az egyesületek mennyi segélyt adtak tagjaiknak és éhből méltóztatnak látni, hogy 1927ben 1,473.000 pengő segélyt fizettek ki az egyesületek tagjaiknak. Ez egyúttal válasz arra, amit az előbb méltóztatott mondani, hogy tudniillik tagdíjat fizetnek. Igen, fizetnek tagdíjat, sőt vannak olyan szakmák, amelyek igen tekintélyes tagdíjat ifrzetnek, de tekintélyes tagdíjat fizetnek azért, mert 5000, redukált munkaidő mellett dolgozó munkás másik 4000 munkás ellátásáról gondoskodik, akik munka nélkül vannak és akiknek nincs reményük többé arra, hogy Magyarországon valaha munkát tudnak találni ezen a megcsonkított területen, mert a magyar nyelv és főképpen azok az intézkedések, amelyek a magyar sajtótermékeket nem engedik be a tőlünk elszakított területekre, a nyomdaiparban ilyen katasztrofális munka,nélküliséget idéztek elő. Erről a kérdésről nem politikai szempontokI ból kell beszélni. Ha politikai szempontokból kívánják a kérdést megoldani, akkor nem kell indokolni, akkor végig lehet mindenen gázolni, erőszakkal mindent meg lehet csinálni. De viszont, ha szakszerűen akarják kezelni és elbírálni a dolgot, akkor ezeket a kérdéseket igenis ismerni keíL Ami a munkaközvetítést illeti, erről is szó esett és a munkaközvetítést úgy állították be, mintha a munkaközvetítés valami óriási nagy hatalom volna. Sajnos, azt kell mondanom, hogy a munkaközvetítés az utóbbi években már egyI általán nem volt munkaközvetítés. A legtöbb szervezetben és a legtöbb egyesületben ott ültek az egyesület tagjai heteken, sőt hónapokon keresztül és várták az alkalmat, hogy valahol valami lehetőség kínálkozik arra, hogy munkát kapjanak. Hogy mennyire pártatlanul végzik ezt a munkaközvetítést, az kitűnik alhból is, hogy egyízben a famunkás-s'zövetséghez telefonáltak a honvédelmi minisztériumból, hogy kérnek hat keresztény asztalost. Erre azt mondták: nálunk nem szortírozzák az embereket vallásuk szerint, nálunk vannak jó asztalosok, ha tetszik, ilyeneket tudunk küldeni. Ok azonban ragaszkodtak ahlhoz, hogy keresztény asztalosok legyenek. Ügy tudom, kísérletet is tettek más helyen ezeknek a munkásoknak valamiképpen való megszerzésére, - ez a jó konjunktúraidőben történt — amikor azon'baji ilyeneket nem kap'3. ülése 1935 május 29-én, szerdán. tak, azt mondották: jól van, küldjünk olyant, amilyen van. Természetesen volt közöttük kettő olyan, aki nem felelt meg egészen a feltételeknek, de kitűnő szakember, jó asztalos volt. Azért mondtam ezt el, hogy bemutassam, hogy a politizálást nem itt kezdték, hanem máshol. A munkaközvetítést politikai és hatalmi szempontokból sohasem a munkások használták ki, mert ott, ahol az egyesületek erősek és ahol a munkaadók szervezettsége is megvan, a munkaadók és munkások paritásos közvetítőket állítanak fel, amely paritásos közvetítőknél minden egyes jelentkező munkás egy igazolványt kap, amelyen egy sorszám van feltüntetve, a táblán pedig mindig ki van függesztve, hogy mikor melyik sorszám kerül közvetítésre és azok a munkások, akik már közel vannak valamely sorszámhoz, rendszerint az egyesület helyiségében tartózkodnak, hogy amennyiben közvetítés történik, ők a közvetítést igénybe is tudják venni. Soha semmiféle differencia nincs ezekben a szakmákban. Jó pár évvel ezelőtt — ha jól tudom, a háborúelőtti időben — az építőiparos munkaadók egyszer fejükbe vették, hogy a munkaközvetítés kérdését megoldják. Ök akkor egy képet rajzoltak, amelynek alapján ezt az egész szervezetet a munkásság kutyaszövetségnek nevezte el s ez az elnevezés azután annyira átment a köztudatba, hogy nemcsak a munkások, hanem később már a munkáltatók és az iparosok is ezt a nevet használták, mert ez pontos meghatározás volt s ha kutyaszövetségnek nevezték, nem lehetett tévedés a tekintetben, hogy erről az egyesületről van szó. Ebben az úgynevezett kutyaszövetségben súlyos büntetések terhe mellett kötelezték a munkaadókat, hpgy minden munkára jelentkező munkást, vagy akit fel akarnak venni, először be kell küldeniük a kutyaszövetségbe. Itt azután az illetőnek először is alá kellett írnia egy nyilatkozatot, hogy ő nem tagja a szakszervezetnek vagy pedig, ha tagja volt valamely szakszervezetnek, elkérték tőle tagsági könyvét és azt megtartották. Később a szervezetek pert indítottak az egyesületek, illetőleg ez ellen a munkaközvetítő ellen és meg is nyerték a pert, mert a tagsági könyv a tagnak, illetőleg az egyesületnek tulajdona és senkinek sincs joga azt megtartani. Méltóztatik tehát látni, hogy hatalmi szempontból ezek csinálják a munkaközvetítést. 1907-ben Augsburgban jártam, az ottani nagy gépgyár üzemét néztem mëg s a vasmunkásszövetség ottani megbízottja informált engem arról, hogy milyen feltételek mellett veszik fel ott a munkásokat. A feltétel az volt, hogy minden munkásnak, aki belép, le kell adnia a munkakönyvét és tagsági könyvét a Deutsche Metallarbeiter Verband-höz. Méltóztatnak tudni, hogy Németországban rend van minden vonatkozásban, azok tudnak minden téren rendet csinálni, bár látnánk másutt is ilyen rendcsinálást. Ezt a könyvet tették borítékba, megfizettették az ajánlott levél költségét és elküldték a tagsági könyvet a szakszervezeti titkárnak. Igen egyszerű dolog volt, hogy a munkás este bement a szakszervezetbe és visszakapta a könyvét. Egyszer egy sztrájk tört ki és csodálkoztak azon, hogy valamennyi munkás tagja a szakszervezetnek és nem tudták ezt megérteni, hiszen valamennyien kijelentették, hogy kiléptek a szakszervezetből. Igenis, a szakszervezetben mi is azt mondtuk a munkásoknak, hogy amikor exisztenciájukról, megélhetésükről van