Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-7

Az országgyűlés képviselőházának 7. ülése 19$5 május 7-én, kedden. 61 nem, hogy nagy elvi ellentét van Kéthly Anna képviselőtársam beszédének két része között. Azt mondja, hogy borzasztó nemzeti tragédia az, hogy a költségvetési kiadásoknak 54%-a személyi térre megy, ugyanakkor pedig azt követeli, hogy a numerus clausust szüntessék meg és mindenki megszorítás nélkül mehessen az egyetemre. Ezt a két kérdést, sajnos, nem lehet egymással ilyen viszonylatban hozni, mini ahogyan ezt képviselőtársunk akarja, mert igenis csak az egyetemre való felvételnek megszorítása lehet célravezető abban a tekintetben, hogy a magyar középosztály ne kerüljön olyan borzalmas szociális helyzetbe, mint amilyenben ma van. (Rassay Károly: Nem adnak garanciát, hogy állást kap !) Igénytelen nézetem szerint egyáltalában nem áll sem a múltra, sem a jelenre vonatkozóan képviselőtársamnak az az állítása, hogy az alsóbb néposztályok Magyarországon ki vannak zárva úgy a tudományos, mint a közéleti érvényesülésből, (Ügy van ! jobbfelől.) Kéthly Anna t. képviselőtársam először is a múltra hivatkozott. Legyen szabad tehát nekem is visszamennem fejtegetéseimben néhány évszázaddal és legyen szabad megállapítanom, hogy bár igaz, hogy a jobbágyság az elmúlt századok folyamán nem volt hivatalképes, de köztudomású tény, hogy a magyar nemesség számaránya abszolút számokban sokkal nagyobb volt, mint a nálunk sokkal nagyobb Németországban vagy Franciaországban. Magyarországon nemesnek lenni nem jelentett annyit, mint Németországban vagy Franciaországban és általában Nyugat-Európában; a magyar nemességet könnyen elérhette mindenki és így állíthatjuk azt, hogy a kor színvonalához, eszmeáramlatához képest a magyar nemesség az elmúlt évszázadok folyamán demokratikus intézmény volt. Köztudomású, — ezt méltóztassanak a szociáldemokrata párt igen t. tagjai figyelembevenni — hogy az 1830-as években. amikor Magyarországon a vármegyei alkotmány szerint a nemesek választották követeiket, ugyanakkor pedig Lajos Fülöp alatt Franciaországban már választójog volt, több magyar nemes választott egy képviselőt, mint amennyi francia polgár. Ez mind azt bizonyítja, — ez egyébként is a modern történetkutatóink előtt már feltárt igazság — hogy a magyar nemesség demokratikus volt. Legyen szabad ehhez még hozzáfűznöm, hogy a kiegyezés óta, 1867 óta. amióta a magyar nemességnek, a dzsentrinek módjában volt közhivatalokat vállalni, — mert azóta van alkotmányos alapon álló és minden téren kiterjedt autarchiánk a közigazgatás és általában az országvezetés terén — a közéletbe bekerült férfiaknak, a köztisztviselőknek, tanároknak, tanítóknak túlnyomó része, igenis, a a régi magyar jobbágyságból került ki, mert máshonnan nem is kerülhetett. Ilyenformán egyáltalában nem áll történeti perspektívában az a tétel, amelynek Kéthly Anna t. képviselőtársam kifejezést adott. Legyen szabad azt is elmondanom, hogy én egyik alföldi városban érettségiztem annakidején, ahol az ifjúságnak 80%-a kisgazda-, paraszti szülőktől származott. Azok között volt öt vagy hat tiszta jeles tanuló és az ott végzett parasztgyermekeknek legalább kétharmada a budapesti egyetemen találkozott velem és ott végezte el a főiskolát. Nem lehet tehát azt állítani, hogy ma bármilyen akadály gördíttetnék az alsóbb néposztályok gyermekei elé, ha azok az egyetemet el akarják végezni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen. — Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) Ha pedig az egyetemi diplomát valaki megszerzi és álláshoz jut, akkor igazán nem tudok példát arra, hogy megkérdezték volna, hány őse van. Ezekben akartam csak nagyjában Kéthly Anna képviselőtársamnak válaszolni. Most magához az egyetem jubileumához csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy Petroyácz Gyula képviselőtársamnak feltétlenül igaza van abban, hogy Magyarországnak egy történelmi egyeteme van és ez a Pázmány Péter Tudományegyetem. Sajnos, ha az ember külföldön jár, fájó szívvel kénytelen látni, hogy tőlünk nyugatra micsoda műalkotások, micsoda katedrálisok, micsoda egyetemek, micsoda régi épületek maradtak fenn, míg nálunk alig maradt meg valami az évszázadok viszontagságaiból és most talán csak az esztergomi ásatásokból látjuk, hogy mi volt a magyar nemzet, hogy micsoda dimenziói voltak annakidején a magyar képzőművészeti gondolatnak. Mi természetesen azért nem rendelkezünk ilyen megmaradt történelmi kulturális felépítményekkel, mert négy évszázadon keresztül Nyugatot és a kereszténységet védelmeztük. Amikor egyszer néhai Andrássy Gyulát valaki megkérdezte, hogy szerinte mi a legnagyobb ténye a magyarságnak, amelyet a történelem folyamán felmutatott, azt mondotta: az, hogy élünk. A nemzet valóban életben maradt, de alkotásai nem maradtak életben a történelem során és így, ha viszont találunk olyan épületet, ha találunk olyan intézményt, amely tényleg évszázados múltra tekinthet vissza, mint például a Pázmány Péter Tudományegyetem, akkor igenis nemzeti kötelességünk annak jubileumát a legnagyobb fénnyel és a legnagyobb bensőséggel megünnepelni, {Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) külföldi és nemzetközi viszonylatban is ismertté tenni ennek az egyetemnek múltját és jelentőségét, minél többkülföldi tudományos egyéniséget ide meghívni. Társadalmi osztályainknak viszont kötelességük az államon és a fővároson túlmenőleg is segítségére sietniök az egyetemnek ezen a kulturális ünnepen. Én remélem, hogy a magyar kapitalizmus is meg fogja tenni ezen a téren kötelességét úgy, mint ahogyan mi ebben a Képviselőházban pártkülönbség nélkül a legnagyobb örömmel és hálával fogadjuk el ezt a törvényjavaslatot. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobb- és baloldalon. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Kíván még valaki szólni? (Nem.) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. A kultuszminiszter úr kíván szólni. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Makkai t. barátom és képviselőtársam az imént beszéde befejezéseképpen elmondotta^ hogy milyen fájdalmasan esik a magyar léleknek, ha külföldet járva, ott a nagy történeti múlt méltó művészeti és tudományos emlékeivel találkozik és hazatérve, itt azt látja, hogy a mi multunkból legfeljebb csak romok maradtak, romok, mint — amire például a képviselő úr befejezésül célzott — az esztergomi nagy múltú királyi palotának a romjai. Mi az oka ennek a ténynek? Talán a magyar történeti fejlődésben leli magyarázatát. A történeti fejlődés folyamata állandó, folyamatos, de nem egyirányú, nem állandóan felfelé ívelő, hanem hol emelkedő, hol hanyatló és amint az emelkedés és a hanyatlás váltakozik, a történeti fejlődés folyamata valahogyan a hullámvonal képét ölti fel. Közismert igaz-