Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.
Ülésnapok - 1935-20
Az országgyűlés képviselőházának 20. Farkasfalvi Farkas Géza: A közterhek is elviselhetetlenül sújtják a mezőgazdaságot. Mi gazdák nagyon jól tudjuk, hogy különösen ezekben a válságos időkben, ki kell vennünk részünket az áldozatokból, de vegye ki azokból a részét a többi foglalkozási ág is. (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) A társulati vagyon és a vállalati tőke szintén arányosan részesüljön ezekből az áldozatokból, hiszen a mezőgazdaság ma már nem bírja el ezeket a terheket. A föld- és a házadét sokszor a négyszeresére emelik a különféle pótlékok és pótadók. A múlt esztendőlbn a másik oldalról egy igen kedves volt képviselőtársunk jegyezte meg — mint mondta — szakkönyvek alapján, hogy ma 51 féle adónem van s azokat 70 törvény é« 150 rendelet szabályozza. Hogy mennyire meg van terhelve a mezőgazdaság és egyáltalában a termelő réteg, erre nézve^ egy közgazdasági tudósunk megállapítását kívánom ismertetni, aki ezt mondja (olvassa:) »Annyi kétségtelen, hogy a termelő rétegeik megterhelése a közterhek, üzemi terhek, kaimiat és biztosítási dij révén együttesen korrekciók megejtése után is legalább 1500—1600 millió pengőre tehető, ami a 2300—2400 milliós nemzeti jövedelem '/i részének felel meg. Ez magyarosan, érthetően kifejezve annyit jelent, hogy mi Magyarországon minden termelő munkát végző emberrel a hét hat munkanapja közül átlag négy napig csak azért dolgoztatunk, hogy az állam és egyéb közületek, bankok és biztosítók igényeit kielégítsük és csak két napig dolgozhatik a sajátmaga és családja számára.« Azt hiszem, ez mindent megvilágít, t. Ház, hogy mennyire aránytalan a mi »adórendszerünk, mennyire nem egyformán terhel minden gazdasági ágat. Az előttünk fekvő költségvetést nézve, azt látjuk, hogy folyton és folyton feltartóztathatatlanul adósodunk el. Hiszen má ( r Tyler legutolsó jelentése is azt mondja, hogy (olvassa:) »a folyó költségvetési évben március 31-ig a költségvetésen kívüli kiadások G2.2 millióra rúgtak. A külföldi hitelezők aiapjától, valamint a zárolt bevételi számláról felvett kölcsönök összege 18-5 milliót tett ki. A külföldi hosszúlejáratú adósság az 1934 december 31-ével végződött negyedév folyamán 921.2 millió pengőről 92S.9 millióra emelkedett. Ugyanezen idő alatt a külföldi függő tartozás 5.2 millió pengővel emelkedett, a felgyülemlett kamatok pedig pénztári jegyekkel helyettesíttettek. A belföldi függő tartozás ugyanezen negyedév alatt 7.4 millió pengővel emelkedett.« Még vigasztalanabb a helyzet, ha az 1935— 36. évi költségvetést nézzük. Itt újabb 75-9 millió pengő hiány mutatkozik, amelyet ismét csak adósságcsinálással tudjunk fedezni. Hogy a költségvetésnek fügefalevélszerű szép szavakba foglalt indokolását citáljam (olvassa:) »a külföldi állami adósságok szolgálatát kincstári jegyekkel fogjuk helyettesíteni és emellett belföldi hitelforrásokat is igénybe fogunk venni.« Ha egy magánember ilyen gazdálkodást csinál, azt hiszem, akkor a legkevesebb az, hoíry gondnokság alá helyezik, (Rassay Károly: Az már csőd!), az a legkevesebb. Az igen t. pénzügyminiszter úr expozéjában azt mondotta, hogy a kiadásoknak 54.5^/o-a, személyi kiadás, pedig csökkentik a létszámot. Megengedem, t- Ház, hogy csökkentik a létszámot a kisfizetésű állásoknál, de óriási mértékben növelik a nagyfizetésűeknél. (Ügy van! bal felöl. — Rassay Károly: A dologi kiadások címe alatt teljesítenek személyi kiadásokat!) Beszél ülése 1935 május 25-én, szombaton. 483 a kormány és beszélnek a kormánypárton a közigazgatás racionalizálásáról, a közigazgatás egyszerűsítéséről, ugyanakkor pedig rohamosan kreálják a nagyfizetesű állásokat. Az új, ú. h. reformparlament működését mindjárt azzal kezdte, hogy három újabb Ház jegyzői állást kreált. Pedig én azt hiszem, t. Ház, hogy a jegyző uraknak nincs olyan sok dolguk, hogy hatan el ne végezhetnék. Sőt tovább megyek: azt hiszem, minden képviselő készséggel vállalná nobile officiumként felváltva ezeknek a teendőknek elvégzését. (Ügy van! balfelöl. — Gr. Apponyi György: Ez volna a helyes!) Ugyanakkor a Ház megszavazott 15.000 pengő kegydíjat a volt elnöknek. Távol áll tőlem a volt elnök úr személyét támadni, sőt a legnagyobb tisztelettel vagyok iránta, (Helyeslés balfelöl) kitűnő, pártatlan, minden következő elnöknek például szolgáló elnök volt. (Rassay Károly: Ahogy múlik az idő, mindig jobban érezzük ezt!) De ezt nem lett volna szabad megtenni, mert nem telik az országnak ilyen kiadásokra- (Rassay Károly: Ez így van!) Azonkívül nagyon veszedelmes precedenst is alkot, smert így a mindenkori elnök a többségtől függ abban a tekintetben, hogy kap e kegydíjat vagy sem, aszerint, hogy hogyan fog elnökölni. (Rassay Károly: Szegődményes elnök!) Amellett kreált a reformparlament egy új minisztériumot is. (Rassay Károly: Ez az!) Ugyanakkor kinevezett a kormány egy csomó új államtitkárt. Megtette ezt a kormány és a parlament az államfő azon bölcs intelmének ellenére, amelyet az országgyűlés megnyitásakor intézett az országgyűléshez. Az államfő nagyon bölcsen azt mondotta akkor: »Az állami pénzügyek terén folytatni kell az eddig is jól bevált reális költségvetési politikát, amelynek vezérelve a takrékosság. És éppen ezért folytatni kell elsősorban a közigazgatás racionalizálásának megindult munkáját.« Azok. amiket bátor voltam elsorolni, minden egyéb, csak nem megfogadása ennek a bölcs intelemnek. Nem növelni, de csökkenteni kell az állam és az autonómiák túlméretezett bürokratikus háztartását és azt az adófizető polgárok teljesítőképességéhez kell alkalmazni. Miért ne lehetne kimondani ebben a nyomorúságos világban, — ez volna az igazi sorsközösség, — hogy a magas fizetésű állásokat is csökkentjük és amellett a magas fizetéseket leszállítjuk. Miért ne lehetne kimondani, hogy amíg ez a válság tart, senti se kaphasson több fizetést közpénzekből az államtól, vagy az állammal valamely vonatkozásban lévő vállalattól, mint amennyi a IV. fizetési osztály szániára előírt fizetés. Pedig a nemzeti munkaterv 19. pontja szó szerint ezt mondja (olvassa): »Intézményesen lehetetlenné akarjuk tenni a közszolgálatban az álláshalmozást.« A kisembereknél ez nagyon sok esetben meg is történt, de a nagy állásoknál ezt éppenséggel nem láttuk, sőt folyton szaporítjuk őket. (Rassay Károly: Mutassák meg például azt az egy pár szerződést, amelyet most kötöttek ilyen magas állásokra!) Nem tudom, de vérlázító és azt gondolom, hogy azok az urak, akik közpénzeikből állásokat és nagy fizetéseket halmoznak össze, ha tudnák azt, hogy ez a pénz ho'gyan jön összeráz adók hogyan szedetnek össze, mennyi keserűség, nyomorúság és nélkülözés útján (Gr. Sigray Antal: Bizony!), hogy ezekhez a pénzekhez mennyi könny és átok tapad, bizonyára nem vennék fel; én legalább is lehetetlennek tartom. Az nem nemzeti egység és nem s/orsközösiség, hogy egyesek köz-
