Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-20

Az országgyűlés képviselőházának 20. Igen t. Ház! T. képviselőtársaim abban is egyetértenek, hogy feltétlenül és minden körülmények között beavatkozás szükséges ahhoz, hogy a gyógyulás meginduljon. Mégis érdekes azonban, hogy mindezek után valahogyan minden szónok elé — akár bevallja, akár nem — oda mered egy nagy kérdőjel, az a nagy kérdőjel, hogy: mégis miért ez a nagy mozdulatlanság! Rövid felszólalásomban éppen erre szeretnék választ adni, hogy miért ez a nagy mozdulatlanság. Legyen szabad beszédemet mindjárt annak konklúziójával kezdeni és kijelentenem azt, hogy az 1935/36. évi költségvetést elfogadom annak ellenére, hogy az deficitet mutat, annak ^ellenére, hogy ez a deficit növekvő természetű, az előző évhez képest, annak ellenére, hogy a költségvetés felépítése az előző évek költségvetéséhez képest alig mutat valami változást és annak ellenére, hogy a költségvetés nagyon sok^ esetben nélkülözi azt a szociális szempontot és beállítottságot, amelyet a kor követelményei szerint ma feltétlenül meg kell kívánnunk. (Esztergályos János: Nagyon helyes!) Hogy mégis elfogadom a költségvetést, annak kettős oka van. Elsősorban az, hogy jól tudom, hogy a 766 millió pengős költségvetés ekvilibrium, egy — mondjuk — egyensúlyi állapot a^ nemzeti jövedelem és közigazgatásunk vagy államháztartásunk berendezkedése között, vagy hogy más szóval fejezzem ki, ez egyszerűen adottsága a mai társadalmi és termelési rendünknek. Meg vagyok róla győződve, hogy a mai termelési viszonyok és árszínvonal mellett felelősséggel ezen csak aligha lehetne és aligha tudnánk változtatni. De elfogadom a költségvetést azért is, mert meg vagyok győződve arról, hogy a költségvetés Gömbös Gyula politikájának irányvonalában a nemzet építését van hivatva szolgálni. Elfogadom ugyan a költségvetést, mégis az egészet a politikai feszültségek teréről átviszem a tudományos objektivitás terére r és ott fogom hevíteni a magyar nép követeléseinek, kívánságainak lángjával s a kor eszmeáramlataival, így fogom elemeire bontani s megjegyzéseimet és követeléseimet hozzáfűzni. A költségvetést főleg három oldaláról, három szempontból kell vizsgálni, igen t. Ház, mindig szem előtt tartva azonban annak keresését, hogy a magyar nép életszínvonala emelkedjék. Az első szempont, amely szerint a költségvetést vizsgálni kell, az, vájjon a 766 millió pengős költségvetési összeg ellenértéke megfelel-e annak az óriási tehernek, amelyet az ország számára jelent, (Gr. Apponyi György: Ez a helyes szempont!) más szóval ez azt jelenti, hogy milyen ennek a 766 millió pengőnek efficienciája, vagyis drága-e vagy olcsó, rossz-e avagy jó a mi közigazgatásunk. A másik

f szempont, amely szerint a költségvetést véleményem szerint vizsgálnunk kell, az, vájjon az egyes tárcák között arányosan oszlik-e meg a költségvetési főösszeg, arányosan-e olyan értelemben, amilyen értelemben az egyes tárcákat a • feladatok nehézsége és a megoldások sürgőssége nyomja. A harmadik szempont pedig, amely talán egyike a legfontosabbaknak, az, vájjon a szociális szempontokat, amelyeknek elhanyagolása ma szerintem nemzeti szégyen, mi módon lehetne változtatni és mi módon lehetne e tekintetben eredményeket elérni. ülése 19È5 május 25-en, szombaton. 475 Az a körülmény, hogy részben a háború következményeképpen a közületi háztartások összege a nemzeti jövedelemhez képest erősen megduzzadt, egészen más feladatok elé állítja a mostani kormányokat, mint amilyenek előtt a húsz évvel ezelőttiek állottak. Köztudomású dolog, hogy például Anglia közületi háztartásainak költsége a háború előtt csak 10—12%-át tette a nemzeti jövedelemnek, ma pedig körülbelül 25%-át veszi igénybe. De az is ismert tény, hogy Németországban 1913— 14-ben a szociális terhekkel együtt az állami igazgatás terhe 18%-át tetté a nemzeti jövedelemnek, ma pedig 41%-ra szökött fel. (Malasits Géza: Már 60%-nál tart!) Magyarországon a helyzet ugyanez: mind nagyobb és nagyobb hányadot kell elvonni évről-évre apadó nemzeti jövedelmünkből és átbocsátani a közületi háztartás zsilipjein, s ez a hányad ma már körülbelül 40%-ra emelkedett. Egészen természetes, igen t. Ház, hogy most, amikor az állami igazgatás terhe viszonylag ilyen óriásira nőtt, a kormánynak egészen más a feladata a régiekkel szemben — amikor inkább szigorúan csak az igazgatás volt a feladata — ma pedig a gazdasági élet részesévé is vált. Ez az irányzat az etatizmus irányában halad, és ennek az a következménye, hogy az állami igazgatás van 'hivatva — tetszik vagy nem. tetszik, kötelessége — a gazdasági élet kinövéseit lefaragni és kilengéseit tompítani. Meggyőződésem, igen t* Ház, hogy a magyar állami igazgatás ezt a feladatát csak részlegesen és nem teljes mértékben tudja betölteni, aminek szerintem a főokai a következők: elsősorban az, hogy az állami igazgatásunk nem mentes az irányítására bízott gazdasági élettől és annak érdekei át meg átszőve tartják közületi igazgatásunkat, aminek következtében a teljes objektivitás hiánya folytán azt követni, a reális életet irányítani képtelen. Közbevetésképpen megemlítem, hogy az ezért a kijelentésemért esetleg felmerülő támadásokban arra kérem támadóimat, hogy ne igyekezzenek azokat védeni, akiket én ezzel a súlyos kijelentéssel nem is bántottam, de éppen ezért viszont ne essenek abba a hibába, hogy mindenkit védeni akarván, azt is védjék, akit igenis, teljes mértékben terhel a felelősség. A másik főszempont, amely miatt a közigazgatás, ez a közületi háztartás nem tölti be teljesen hivatását, az, hogy azokat az óriási feladatokat, amelyeket az von maga után, hogy egy 40%-os nemzeti jövedelem igénybevételével az egész gazdasági életet irányítani hivatott, a régi keretekben és módszerekkel nem tudja megoldani és ez az oka annak, hogy a gazdasági életet nemhogy irányítani nem tudja, de még nyomon követni is alig tudja. Ezért a kormánynak azt a korszerű törekvését üdvözlöm, amely szerint a közigazgatás racionalizálását hozta a Ház elé. Erre feltétlenül szükség van, azok a főszempontok azonban, amelyek eredményre vezethetnek, szerintem a következők kell, hogy legyenek. Mindenekelőtt az, hogy a közügyek intézői teljes mértékben intakt és hozzáférhetetlen emberek legyenek. (Farkasfalvi Farkas Géza: Helyes!) Ugyanakkor azok az intézkedések, amelyek az esetleges eltévelyedések megtorlására vonatkoznak, teljes szigorral és minden körülmények között hajtassanak végre. A másik, ami eredményre vezethet, az, hogy azok, akik hivatva vannak vezetni, képességük és munkabírásuk szerint nyerjék el szerepüket,