Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-19

460 Az országgyűlés képviselőházának oldható nem lesz. Tisztelettel bátor vagyok felhívni a kormányzat figyelmét arra, hogy gondoskodni kell az Alföld folyóinak hajóz­hatóvá tételéről és gondoskodni kell az Öntöző­csatornahálózatok kiépítéséről is. Az Alföldön van föld és napsugár, azonban nincsen víz, víz nélkül pedig ma már a hely­zet az, hogy apránként megszűnnek az okszerű mezőgazdálkodás feltételei, mert olyan szélső­séges a klíma, annyira szélsőséges és kiszámít­hatatlan időjárásnak van kitéve az egész mező­gazdasági termelés, hogy ezen a bajon első osztályú és elsődleges nemzeti érdek segíteni. Vadnay Károly, Csongrád vármegye néhai való jó főispánja a Tisza szabályozásáról írott munkájában többek között azt írta, hogy ren­delkezésre áll egy nagy magyar államférfiú előtt a halhatatlanság útja, mert az az állam­férfiú lesz a második magyar honfoglaló, aki az Alföldet öntöző csatornahálózatokkal ellátja és az alföldi telepítést foganatosítani fogja. Ebben a kérdésben, amikor azt látom, hogy a kormányzati politika elsősorban a függő gazdasági kérdéseket és mindenekelőtt és elsőd­legesen a normális gazdasági fejlődésünk aka­dályát alkotó függő mezőgazdasági kérdéseket kívánja megoldani, akkor örömmel kell üdvö­zölnöm azt a törekvést, hogy a nagy magyar Alföld rendezése egy^ organikus átfogó, az egész kérdést gazdasági, kulturális és népese­dési szempontból is megoldandó törvényjavas­lat formájában a négyéves nagy munkatervvel kapcsolatban meg fog valósulni. Ezt várja a nagy magyar Alföld népe és ezt várja az egye­temes magyarság érdeke is, mert egyedül a nagy Alföld magyarságának gazdasági, intel­lektuális és erkölcsi színvonalának emelése és számiban való megsokszorozása által pótolható csak rengeteg nemzeti veszteség, amely a trianoni megszállás következtében bennünket a megszállott területeken napról-napra ér. Az Alföldrendezés kérdése önmagában nem lehet egy elszigetelt gazdasági törekvés. Az Al­földrendezés kérdésének be kell kapcsolódnia az ország egyetemes ipari, kereskedelmi és ezen felül nagy nemzetmentő politikájába is. A magyar közélet egyoldalú szemlélete az, amely csak és kizárólagosan egyedül gazdasági szempontból éspedig mezőgazdasági szempont­ból teszi visgálat tárgyává magát a nagy gaz­dasági válságot, mert ezzel szorosan összefügg az ipari termelés következtében előállott gaz­dasági válság is. Egy nagy tudós mondotta a tömegek lélek­tanáról írott tanulmányában, hogy ez az egész nagy világháború voltaképpen nem volt más, mint a magasabb, a harmadfokú német kapi­tális termelés összeütközése a másodlagos, az alacsonyabbrendü francia és angol kapitális termeléssel. Ezeket a nagy gazdasági problé­mákat a világháború befejezése és az azt be­fejező diktált békék nem oldották meg, hanem még komplikáltabbá, még szövevényesebbé és következményeiben még kilátástalanabbá és veszélyesebbé tették. Magának a nagytőkés ter­melésnek, amely a feudális kötöttség összeom­lása után a szabadverseny, az egyéni és gazda­sági szabadság jegyében indult meg, egy óriási, Önmagát korlátozó intézménye, szervezete jött létre: a kartelek, az angol kontrall-szerveze­tek, a részvényt helyettesítő társaságok jegyé­ben és képében. Arról van szó, hogy ez az individuális ka­oitális termelés, amely önmagával szemben ál­lított egy korlátozó szervet, a kartelt, mennyi­ig ütése 1935 május H-ên^ipênteken. ben felelt meg árszabályozó s a munkásokat stabil foglalkoztató hivatásának? Az egyik nagy német közgazdász azt mondja* lïogy a kartel mint intézmény, mennyiben jó vagy rossz hatású a közgazdaságra, ez attól függ, hogy mennyiben bír önmagával szemben önmérsék­lést gyakorolni. Ha végigtekintünk a karteltermelés törté­netén, világszerte azt látjuk, hogy a kar tel ön­mérséklő tevékenysége minimális volt. Így volt ez Franciaországban, Angliában és az amerikai termelés terén. Ha a kartel önmérséklő tevé­kenységet képtelen kifejteni, akkor eljutottunk ahhoz az elvi állásponthoz, amely megfelel a Rerum Novarum-ban és a Quadragesimo Anno­ban lefektetett erkölcsi elveknek is: az állami intervencionizmus korához. Az állam a maga hatalmával a termelési, fogyasztási és munkás­kérdések harmonikus együttműködése és együtt­működtetése jegyében kell, hogy korlátozza eze­ket a kartel-visszanő veséket az egyetemes nem­zeti termelés szempontjaitól vezéreltetve. Nagy körültekintéssel, szaktudással és az érzelmek ki­kapcsolásával kell ezt a kérdést megoldani, mert amilyen mértékben évszázadok gazdasági fejlő­désének eredménye magának az individuális, ka­pitális termelési rendszernek ilyen magas kiesú­csosodása, ugyanúgy hosszabb és fokozatos fej­lődés köyetkezetében állhat elő a kollektivizmus­nak s a jövedelemmegosztás igazságosabb elvére való helyezkedésnek az ideje is. Minden reformtörekvésnek értéke és ér­deme annyiban merül ki, hogy a korszerű in­tézményeket, a korszerű szükségszerűségeket felismeri, azokra a megfelelő eszközöket mér­téktartással, a fejlődés mértéktartásával és gyors körültekintésével kívánja alkalmazni. A kartel-kérdessel .kapcsolatban az állami in­tervenció alkalmazásával talán el lehetne jutni arra a magaslatra, amely megfelelne egy ma­gasabbrendű nemzeti szociális gondolatnak is, hogy a kartelek ne csak az 1923-as német kar­teltörvény utánzásaképpen létrejött magyar karteltörvényben lefektetett elveknek meg­felelőleg, hanem azonfelül szigorú rendszabá­lyok alá vétessenek törvényes rendelkezések ál­tal. Előállhat azonban az a helyzet is, amely megfelelne minden tekintetben a keresztény erkölcs kívánta átmeneti intézkedésnek, hogy általában a kartelek és minden nyilvános számadásra kötelezett vállalat évi tiszta hoza­dékából egy nagy nemzeti munkáalap létesít­tessék. Eként azután a kartelek és a nyilvá­nos számadásra kötelezett vállalatok által létrehozott nyereségtőke bekapcsoltatnék a nemzeti termelésbe, amelyet áttekinteni egye­dül a központi kormányhatalom tud és ez is irányítaná. Arra való tekintettel, igen t. Ház, hogy az idő előrehaladott és mert ez olyan mélyre­ható kérdés, amellyel röviden foglalkozóiigsnem is célravezető, e fejtegetéseket megszakítom. A kormányzat politikája iránti teljes bizalom­mal a költségvetést elfogadom — azzal a meg­jegyzéssel, hogy majdan a tárcáknál^ mind a gazdasági kérdésekhez, mind egyéb általános politikai kérdésékhez is hozzászólni kívánok. (Éljenzés és taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Vitéz Kenyeres János jegyző: Eiesz Ádám! Riesz Ádám: Igen t. Képviselőház! Úgy ér­zem, hogy amikor először szólalok fel a magyar képviselőházban, egy kérdést tisztáznom kell. Elnök: Kérem a baloldali újságíró karzatot, méltóztassanak csöndben lenni!

Next

/
Oldalképek
Tartalom