Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-19

436 Az országgyűlés képviselőházának 19. ülése 19$5 május îh-én

} pénteken. hatalmukkal sikerült elérniök azt, hogy azok az államok, amelyektől nyers terményeket és élelmicikkeket vesznek át, a fontot változatlan értékben fogadták el továbbra is. E mellett az angoloknak sikerült elérniök azt ás, hogy a font devalválásával vissza tudtak kerülni, vissza tudtak jutni ipari termékeikkel azokba a világrészekbe is, ahonnan addig, amíg a fontot aranyalapon tartották, kiszorultak és e mellett belső vonatkozásban is, -miután ezeknek az intézkedéseknek az volt a következménye, hogy az árbázis bent nem változott, nagy államháztartási könnyebbedést is értek el és belső vonatkozásban sem a tőkések, sem pedig a fixjövedelműek, ennek az intézkedésnek abszolúte semmi hátrányát sem érezték. T. Ház! Ha valaki garantálni tudná, hogy abban az esetben, ha azt a semmi esetre sem szerencsés, nem kielégítő állapotot, amely a külföldi pengő és belföldi pengő közötti jelentékeny diszparitásban mutatkozik, megszüntetnők, ugyanazt a gazdasági eredményt érnők el, amelyet Anglia elért, akkor rögtön magamévá tenném igen t- képviselőtársam indítványát, azt hiszem azonban, hogy ezen a téren is úgy állunk, hogy si duo faciunt idem, non est idem. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl!) Sajnos, igen t. Ház, mi sem azzal a politikai erővel, sem azzal a gazdasági erővel nem rendelkezünk, amellyel Anglia rendelkezik. Ez a kérdés engem közelebbről is érdekel és a-múlt nyáron néhány hetet arra szántam, hogy tanulmányozzam azoknak az államoknak a helyzetét, amelyek — ahogy mondani szokták — a fonthoz vannak kötve, s ezért jártam a skandináv államokban. A skandináv államok szintén leszállították valutáikat, szintén devalorizáltak, de a prosperitásnak minden külső ismérve nélkül, — mert ezt én ott megtalálni nem tudtam — míg Anglia, az ő hatalmával és gazdasági befolyásával a prosperitást is biztosítani tudta, de csak magának. Áttérve már most a költségvetés bírálatára, számos képviselőtársam abból a körülményből, hogy a költségvetési hiány 9.800.000 pengővel nagyobb, mint a multévi volt, nagyon kedvezőtlen (következtetéseket vont le. En a magam részéről ezeket a kedvezőtlen következtetéseket osztani nem tudom, de elismerem, hogy ha mondjuk, a költségvetési hiány ekkora összeggel kisebb lett volna, akkor a költségvetés mindenesetre tetszetősebben mutatott volna. Nézetem szerint azonban nem a költségvetés hiányának nagysága és ilyen csekély eltolódása a döntő tényező, mert hiszen azzal tisztában kell lennünk, hogy tíz millióval kisebb vagy nagyobb költségvetési hiány a mai pénzügyi helyzetünk megítélésére abszolúte nincs befolyással, hanem a döntő tényező az, hogy a költségvetés reális legyen, hogy a költségvetés betartható legyen és hogy a költségvetés költségvetésen kívüli kiadásokra ne szolgáljon alapul. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ugyancsak kifogás tárgyává tették igen t. képviselőtársaim azt, hogy a költségvetési hiánynak ez a csekély mértékű növekedése tulajdonképpen azzal a takarékossági irányzattal való szakítást is jelent, amely irányzatot a kormányzat korábban képviselt. A hiánynak ilyen mérvű felduzzadásából ezt sem merném következtetni és megállapítani. Ennek demonstrálására legyen szabad idéznem, hogy az 1930/31. évi költségvetésben a közigazgatásnak és az üzemeknek együttes kiadása 1628 millió pengő volt, az 1933/34. évben ugyanezen a címen a költségvetés kiadása 1173 millió volt és 1934/35-ben 1150 millió pengőt tett ki a költségvetés, ami természetesen ezzel a hiánytöbblettel ebben az évben emelkedni fog. Kétségtelen tény az, hogy az eredményes pénzügyi politikának az eredményes és a megfelelő gazdaságpolitika szolgálhat csak alapjául. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A gazdasági helyzet pedig elsősorban a mezőgazdaságnak és az iparnak a helyzetéből adódik és ennek a két főágazatnak a vizsgálatával és fejlesztésével tudjuk azután a fejlődést is biztosítani és tudjuk pénzügyeinket is rendezni. Mert hiszen a pénzügyek rendezéséhez az szükséges elsősorban, hogy ne legyen deficitünk, másodsorban pedig az szükséges pénzügyi helyzetünk rendezésénél, hogy azoknak a kötelezettségeknek, amelyeket a külfölddel szemben vállaltunk, eleget tudjunk tenni, miután a valutának a külföldi értékelése tulajdonképpen ettől a két körülménytől van függővé téve. Az iparügyi minisztérium felállításával kapcsolatosan széles mederben tárgyalta a t. Ház úgy a nagyipar, mint a kisipar kérdéseit. Azok a felszólalások és az a tárgyalás még élénk emlékezetünkben vannak, ennek folytán felmentve érzem magam az alól, hogy a jelen alkalommal ipari kérdésekkel foglalkozzam. Es •miután a mi legfontosabb iparunk és legjelentősebb gazdasági águnk a mezőgazdaságunk, tehát inkább mezőgazdasági kérdésekkel fogok foglalkozni; annak a termelési ágnak a kérdésével, amely ennek az országnak a lakosai közül 5 millió embert tart el, amelynek kivitele az összkivitelnek 1933-ban 66%-át, 1934-ben pedig közel 70%-át tette ki a rendkívülien nyomott világpiaci árak ellenére és annak ellenére, hogy az ország jelentős részén a múlt esztendőben a gazdák a szárazság és aszály folytán igen nagy károkat szenvedtek. Kétségtelen, hogy mezőgazdasági termelési politikánk irányításánál meglehetős nehézségekkel kell az erre hivatott tényezőknek megküzdeniök. Nehézségekkel, amelyek főleg abból adódnak, hogy 37 államban merev kiviteli és beviteli kontingensek állják útját a sokak által einnyira óhajtott szabadkereskedelemnek; és nehézségekkel kell megküzdeniök abban az irányban is, hogy ezt az autarchikus rendszert a Népszövetség kimutatása szerint ezideig 50 állam tette magáévá. De ezeken a nehézségeken kívül még vannak más nehézségek is, nemcsak a tipizálás, az egyes termények egységesítése terén és a termelésnek átállítása terén, hanem ilyen nehézségekkel találkozunk akkor is, ha termelésünket azért, hogy a világpiacon versenyképesek legyünk, olcsóbbítani akarjuk. Mert sajátlagos viszonyaink közt a mezőgazdasági termelést olcsóbbá tenni csak a termelés mennyiségének növelésével vagyunk képesek, miután mindazokat a technikai rendszereket, amelyeket más agrár kiviteli államok és főleg a tengerentúl alkalmazhat mi nem alkalmazzuk, nem alkalmazzuk pedig szociális szempontokból, mert ezeknek az alkalmazása a mi mezőgazdasági munkásosztályunknak többségét máról-holnapra az ellátatlanok sorába taszítaná. Ennek demonstrálására csak egyetlen egy példát vagyok bátor felhozni. Megállapítást nyert, hogy az úgynevezett arató-cséplő gép, a combine, ahogy Amerixában hívják, 230 munkást tesz feleslegessé és ha tudjuk azt, hogy egyedül az Eszakamerikai Egyesült Államokban 37.000 ilyen gép van, vagy volt az elmúlt