Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.
Ülésnapok - 1935-16
290 Az országgyűlés képviselőházának kat: a különböző közületek, autonómiák terhei, a tartozásokra fizetendő kamatok, úgyhogy mindezekre tekintettel megállapíthatjuk, hogy a nemzeti jövedelemnek körülbelül kétharmad része az, amely közterhekre és egyéb fizetnivalókra szétoszlik. Ilyen körülmények között, t. Ház, lehetetlenségnek tartom, hogy össze ne roskadjunk, lehetetlenségnek tartom, hogy ezt a túlzott adómegterhelést a polgárság elviselhesse. A költségvetésből megállapíthatjuk, hogy a bevételi tétel körülbelül 15 vagy 16 millió pengővel többet mutat, mint a tavalyi volt. Ennek oka azonban nem abban van, mintha a mi bevételi lehetőségeink tényleg reálisan megnőttek volna, ennek oka egészen másban keresendő. Mindenekelőtt megállapíthatjuk, hogy azok az adónemek, amelyek leginkább mutatnának arra, hogy bevételi lehetőségeink tényleg reálisan megnőttek, így pl. a kerestiadó, a jövedelmiadó, mind csökkenést mutatnak. Az egyenesadóknál körülbelül 9 millió pengővel kevesebb bevételi lehetőség mutatkozik, ellenben meglehetősen megnőtt a költségvetés bevételi része a forgalmiadóknál, továbbá a fogyasztásiadóknál. A miniszter úr erre azt mondja, hogy ennek oka a forgalom megnövekedésében rejlik. Én azonban azt hiszem, t. Ház, hogy ez nem egészen ilyen egyszerű, mint ahogy ebből a válaszból leszűrhető. Tudniillik, ha a forgalom emelkedése hozza a forgalmiadók megnövekedését, ebben az esetben nem tudom megérteni, miért van az, hogy jóformán teljesen megszűnt az országban — természetesen relatíve értem — az átruházás. Óriási visszaesést mutatnak az okirati illetékek, pedig tulajdonképpen ezek jelentik a gazdasági életet. Pártvezérem tegnap méltóztatott valami olyasféle kijelentést tenni, hogy a gazdasági helyzet javítását egyedül az összes gazdasági erőknek minél sürgősebben leendő mozgósítása eredményezheti. Nos, tehát éppen ezt a mozgósítást látjuk valahogy befagyva, amikor azt látjuk, hogy nincs jogügylet, nincs egyáltalában például ingatlan-átruházás. Eladó lenne rengeteg, nincs azonban, aki vegyen. Amikor azt látjuk, hogy a magyar Államvasutak is deficittel dolgoznak, — mégpedig súlyos deficittel — én ennek indokát nem abban találom, mintha az Államvasutaknak olyan túlzott kiadásai lennének, amelyeket a vasutak jövedelme nem bír meg, — ámbár a kiadási tételek, különösen a nyugdíjasok nyugdíjával együtt, meglehetősen súlyosak és erősek — hanem főképpen abban találom, hogy' a forgalom példátlan módon lecsökkent. Ennek a lecsökkentésnek okát pedig elsősorban az Államvasutak helytelen és hibás tarifapolitikájában látom. Ez eredményezi azután azt, hogy a kereskedők a legagyafúrtabb módon próbálnak magukon valamiképpen segíteni. Megtörténik az, hogy az ország távollevő részéről szekerekkel vonulnak az ország másik részébe. Minthogy az ilyen távfuvarozás csak saját járóművön lehetséges, többen összeállnak és részben valósággal, részben pedig színleg vásárolnak ilyen fuvarozó eszközöket s ezekkel azután az egész környék fuvarozását lebonyolítják. Természetesen mindez a Máv. megkárosítását jelenti, ez a megkárosítás azonban — mint ismételten említeni voltam bátor — oda vezethető vissza, hogy a Máv.-nak olyan ma; gasak a szállítási díjai, hogy azokat a mai egyébként is azt lehet mondani, haldokló kereskedelem már nem bírja el. Nem tudom megérteni azt sem, t. Ház, miképpen lehetséges az, hogy ha valaki nem közi8. ülése 19 ê 5 május Él-én, kedden. vétlenül a Máv.-val fuvaroztat, hanem akár a Mateosz.-nak, akár pedig a Mavart.-nak bekapcsolásával, de a Máv. útján, sokkal kevesebbe kerül az illetőnek a fuvardíj, mint ha közvetlenül adja fel a szállítmányt az Államvasutakra és közvetlenül a Máv.-val akarja a fuvarozást elvégeztetni. Lehetetlennek és érthetetlennek tartom ezt és nem tudom megmagyarázni másként, mint azzal, hogy itt szükségképpen bizonyos fölösleges szervek vannak a Máv. és a forgalmat igénylő közönség közé iktatva. Ezek, amennyiben a Máv. forgalmát ilyenképpen valóban károsan, befolyásolják, föltétlenül megszüntetendők, legalább is yisszaszorítandók addig a mértékig, amíg ezt a káros eredményt nem idézik elő. (Horváth Zoltán: Ez egy részvénytársaság, igazgatósági tagságokkal, tantiémmel!) (Az elnöki széket vitéz Bobory György foglalja el.) A forgalmiadó emelését egyébként azzal is elérik, hogy a forgalmi adatokat a pénzügyigazgatóság egyszerűen a saját gusztusa szerint emeli. Hiába sír az a jámbor adózó, hogy forgalma már meg sem közelíti a tavalyit, iuaba tárja ki könyveit az a szerencsétlen kereskedő, hiába mutatja meg teljesen üres raktárát, a pénzügyi hatóságok egyszerűen nem hisznek neki, hanem szükségképpen megállapítják azt, hogy a forgalom növekedett, tehát a forgalmi adót magasabb határok között kell lerónia, amennyiben kiegyezkedni akar; a kiegyezést pedig föltétlenül kívánják, mert hiszen különben a leghihetetlenebb állandó vexaturaknak vannak kitéve, A forgalmiadó emeléséhez vezet szerintem a fázisadórendszernek bizonyos vonatkozásokban való váratlan kiterjesztése is, amiről annakidején, amikor a kereskedőtársadalom kívánta, azt lehet mondani a konjunkturális viszonyok között valósággal követelte, — mert hiszen abban az időben nagyon szívesen rótta volna le forgalmiadóját fázisalapon — mondom abban az időben a pénzügyigazgatás erről hallani sem akart. Most, amikor a forgalom a szó szoros értelmében megszűnt, holtpontra jutott, csak éppen hogy mozog, most a fázisadóval próbálnak ilyen ágazatra rátérni. Ezzel hihetetlen károkat okozunk megint a szerencsétlen kereskedőtársadalomnak, mert ha például a raktáron lévő papírt a fázisadóval leendő megadóztatás végett megbecsülve forgalmiadóval róják meg és az a szerencsétlen kereskedő nem tudja forgalomba hozni papirosát, abban az esetben ezen a megadóztatáson szőrén-szálán tönkre is mehet. Erre konkrét esetet is láttam, amikor a vas-, helyesebben a gépkereskedőt rótták meg fázisadóval. Megbecsülték az egész raktárát, a raktár után valami 4—500 pengőben kivetették a forgalmiadót. A kereskedő a szerencsétlen konjunktúra következtében eladni nem tudott, ellenben a forgalmiadó, mint hátralék, nyakán maradt s a kincstár megunva a halogatást, árverést tűzött ki és árverésen eladták azokat a gépeket, amelyeknek a forgalmiadója miatt őt megterhelték. Az a gép tehát, amelyet forgalmiadóval megterheltek, akkor került először forgalomba, amikor elárverezték a boltjából azért a megadóztatással őt ért teherért. Ezek anomáliák, amelyek a gyakorlatban kétségtelenül előfordulnak, de amelyek a lehetőség szerint kiküszöbölendők. Ebben az eljárásban és ebben az egész adózási rendszerben, amely ma van, nem tudom