Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.
Ülésnapok - 1935-16
1 Az Országgyűlés képviselőházának 16. ülése 1935 május 21-én, kedden. 269 orvoslást sürget. De ha ezt a hibát már elkövették és a magyar pénzügyi politika nem azt as utat követte, hogy engedte volna a magyar valutát a természetes alakulásnak megfelelően bizonyos természetes nívón megállapodni, — nem mondom azt, hogy teljesen eldobni a gyeplőt — akkor ma már nem olyan egyszerű kérdés az, hogy mi egyoldalú határozattal, a magyar valuta devalválásával ezt a kérdést nagyobb kockázatok és veszélyek nélkül meg tudnánk-e oldani. Felfogásom szerint ez elszakíthatatlanul össze van forrva fizetési mérlegünk problémájával. Ha fizetési mérlegünket nem tudjuk egyensúlyba hozni akár külkereskedelmi úton, akár külföldi hitelek felvételével, akkor hiába fogjuk dekretálni a magyar valutának bizonyos leeresztését, ez csak a rövid átmeneti időig fog stabilitást jelenteni és amint a két értékelés közötti differencia újból jelentkezni fog... (Eckhardt Tibor: A fizetési mérleg ma egyensúlyban, van! — Magyar Pál: Mert nem. fizetünk!) Fizetési mérlegünk egyensúlyban van azáltal, hogy nem fizetünk. (Eckhardt Tibor: Ez így van!) Viszont ha nem fizetünk, (Magyar Pál: Nem kapunk kölcsönt!) akkor ennek a nemfizetésnek az alapja éppen a külső és a belső valutaérték közötti differencia., Á jogcím az, hogy nem tudunk valutában fizetni. (Eckhardt Tibor: Nem! A teljesítőképesség hiánya! — Gr. Sigray Antal: Az is!) A külföldi hitelezőkkel szembén a döntő körülmény az, hogy külkereskedelmi mérlegünk súlyosan passzív lévén, nem tudunk transzferálni. (Eckhardt Tibor: Aktív a külkereskedelmi mérlegünk!) Külkereskedelmi mérlegünk nem aktív. (Eckhardt Tibor: 25 millió pengővel aktív. — Mózes Sándor: Nem tudunk semmit sem behozni!) Az igen. kényelmes álláspont. (Eckhardt Tibor: Ez így van!) hogy nem fizetünk, ennélfogva tehát a fizetési mérlegünk liem passzív, nem tudunk exportálni és importálni, ennélfogva tehát minden rendben vanCEckhardt Tibor: Dehogy van!) Azt, hogy mi a magyar valutát egyoldalú elhatározással leengedjük és azután szabadjára bocsássuk, véleményem szerint, normális viszonyok és a megkötöttségek megszüntetése nélkül keresztülvinni nem vagyunk képesek. (Sulyok DezsőTTjra előáll egy diszparitás !) Van egy másik pont is, és ez költségvetésünk problematikus egyensúlya. Engedelmet kérek, 75 millió pengős deficittel felépített költségvetés mellett véleményem szerint a valuta terén ilyen elhatározó lépést tenni nem lehet. Van egy iharmadik feltétele is ennek a valutáris rendezésnek, ez pedig az adósság rendezésének kérdése befelé és az adósság rendezésének kérdése kifelé- Az én véleményem ebben a tekintetben az. hogy nekünk az adósságrendezést a belső fronton már haladéktalanul el kellett volna kezdenünk. (Eckhardt Tibor: Bent is, kint is! — Mózes Sándor: Mindenki tönkremegy az országban!) Csodálkozva láttam, hogy úgy vagyok beállítva, mint a ; gazdaadósságok rendezésének ellensége, (vitéz Scheftsik György: Mi erről nem hallottunk semmit!) Az volt a baj t. képviselőtársam, hogy választóim hallottak róla. (Derültség. — vitéz Scheftsik György: Hol voltak azok? A mi vidékünkön nem hallottunk semmit! — Fábián Béla: Szeged! — Zaj. — Elnök csenget.) Az f igen t. képviselő úr azt sem hallotta, hogy évekkel ezelőtt^ amikor a gazdaadósságok egyezségi rendezéséről még senki sem beszélt, — amint a kereskedelemügyi miniszter KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ I. úr mondotta, még a tatárjárás idejében; ^a Bethlen-kormány idejében — (Derültség.) én már sürgettem erről a helyről a gazdaadósságok egyezségi úton való rendezését Wekerle pénzügyminiszter úrral szemben. (Hertelendy Miklós: Mi már a mezőgazdasági bizottságban sürgettük!) Akkor parallel sürgettük! A helyzet azonban az volt. hogy a t- túloldal visszautasította sürgetésemet a Bethlen-kormány idején, amikor Wekerle Sándor volt a pénzügyminiszter, visszautasította a Károlyi-kormány idején, amikor báró Korányi Frigyes volt a pénzügyminiszter és visszautasította a Gömböskormány idején is, amikor Imrédy Béla volt a pénzügyminiszter. (Br. Berg Miksa: Most is vissza fogják utasítani. — Gr. Festetics Domonkos: Teóriával lehet így rendezni, a gazdaadósságokat, de praktice nem lehet. — Mózes Sándor: Pedig a többség megvan most ott! Most nincsenek ott Bethlen-párti képviselők. Meg lehetne csinálni!) Miért foglaltam állást a gazdaadósságoknak egyezségi elvek szerint történő rendezése mellett, és miért foglaltam állást a gazdaadósságok törlésének kívánságával szemben? Az én meggyőződésem az, hogy a gazdaadósságokat, de bárminő adósságot is, máskép, mint egyéni elbíírálás alapján rendezni nem lehet. Igazságtalanságot követ el az, aki az egyéni viszonyok figyelembevétele nélkül általános rendelkezéseket bocsát ki, mint amilyen a moratóriumos rendelkezés is. Egy rövid ideig tartó moratóriumos rendelkezés természetesen csak általános lehet. Csák az lehet az értelme^ és célja, hogy ezalatt az idő alatt egyéni elbírálás alapján történjék meg a végleges rendezés, vagy amint akkor mondottam, a likvidálás. (Helyeslés. — Eckhardt Tibor': Ez a helyes álláspont!) Ezt nemcsak mi helyeseltük, de ahol ja yálasztópolgársággal érintkeztem és ezt az álláspontot kifejtettem, ott ezt a legegyszerűbb polgárság és gazdaközönség is teljes megértéssel fogadta. (Mózes Sándor: Ez a leí*he<lyesebb álláspont!) Legyünk azonban tisztában eggyel: nem lehet adósságrendezést csinálni úgy, hogy ne legyen baja a hitelezőnek sem, ne legyen baja az adósnak sem. (Ügy van! Ügy van!) Az a baj, hogy az agitáció úgy állítja be ezt a kérdést, hogy vagy csak a bankok fizessék meg az adósságrendezés költségeit.... (vitéz Scheftsik György: Ez volna a plauzibilis! Visszafizetnék a kamatokat! — Zaj.) A másik álláspont pedig a tulajdonjog és a telekkönyvi jog szigorú szem előtt tartásával azt kívánja, hogy kizáró : lag az adós tönkremenése legyen a fedezet az adósságrendezésre. Szerintem áldozatot kell hoznia a hitelezőnek, áldozatot kell hoznia az adósnak is. Sajnos, ami a legfájdalmasabb... (Béldy Béla: Az adós már hozott áldozatot. — Zaj a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! balfelől.) Kérem, mi egyetértettünk abban, hogy az egyéni elbírálás a helyes.. Ha tehát az egyéni elbírálás a helyes, akkor ne méltóztassanak százezer esetet egyszerűen taezal elintézni, hogy az adós már hozott áldozatot. Az egyik adós hozott, a másik adós nem hozott. (Eckhardt Tibor: Az bizonyos, hogy több áldozatot hozott az adós, mint a bank. — Mózes Sándor: Eddig az adós fizetett rá, most fizessen rá ezután a bank is. — Bárcfcay Ferenc: Nagyon helyes!) Az egyéni elbírálás azonban azt is kell, hogy vizsgálja, hogy az adósság miből keletke43