Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-16

Az országgyűlés képviselőházának gyökeres megoldása, ha a gazda ismét intenziven, belterjes módon gazdálkodik, minél több munkást alkalmaz és azokat minél tisztességesebben fizeti. Tessék elhinni, t. Ház, — különben Önök bizonyára épp olyan jól tudják, mint én — hogy már a gazdavédelmi rendelet életbeléptetése óta is látszik 'bizonyos fellendülés ebben a tekintetben. Igen sok helyen a gazdák kezdtek már intenzíven gazdálkodni, több munkást foglalkoztam. Mivel aránylag mérsékelt kamatfizetést kellett teljesíteniök. maradt pénzük a gazdasági üzem továbbvitelére is. A ihelyes földteherrendezéssel kapcsolatos a földhöz jutottak ügyének elintézése. (Halljuk! Halljuk! a közéven.) Azt mindannyian tudjuk, hogy a legutóbbi földbirtokreform semmiképpen sem vált be. Az intenciók helyesekés nemesek voltak, ellenben azóta nagyot változott a világ, és akkor nem látták előre a bekövetkezett szörnyű gazdasági dekonjunktúrát. Ennélfogva most tulajdonképpen az a helyzet, hogy azok a szerencsétlen emberek, akiket félig-meddig jutalmazni akartak és földhöz juttattak, ma sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint akkor lettek volna, ha azt a földet szabad forgalomban vették volna. Ha figyelemmel kísérjük a juttatott földek árait és a szabadforgalomban vásárolt földek áraihoz hasonlítjuk, megállapíthatjuk, hogy van olyan gazda, aki kétszeres vagy háromszoros áron kapta a földet ahhoz képest, amennyit azért ma szabadforgalomban kellene fizetnie. Természetes, hogy így a járadékot fizetni nem tudja. Végeredményben az is egy tarthatatlan állapot, hogy mivel az a szegény ember látja, hogy úgy sem tudja megfizetni azt, amit követelnek tőle, inkább nem fizet semmit. Mindenesetre jelentős könnyítés a használati díj fizetése, de egyrészt ez is magas, másrészt pedig az az ember azt szeretné, hogy magáénak tekinthesse azt a földet, hogy törleszthessen és bevárhassa azt az időt, amikor végre minden korlátozás nélkül azi ő tulajdonába kerül. En tehát azt mondom. — amit, azt hiszem, tegnap már előttem iis többen mondottak — hogy addig nekünk nem szabad a telepítéshez hozzáfognunk, amíg ezeknek a kérdését el nem intéztük, mert nem lehet ugyanakkor egyrészt kiteleoíteni, másrészt betelepíteni. (Mózes Sándor: Nagyon sokan éheznek ;a falun!) Ezt a kérdést is igen isürgősen meg kell tehát oldani. Engedjék meg, hogy most áttérjek az adózás kérdésére. A pénzügyminiszter úr expozéjában azt mondotta (olvassa): »Az adó- és illetékrendszer tekintetében kijelentem, hogy áttekinthetőbbé, egyszerűbbé és a teherviselő képességhez arányosabban símulóvá fogjuk azt tenni«. Nincs okunk abban kételkedni, hogy azt, amit a pénzügyminiszter úr bejelentett, a lehetőség határain belül igyekezni is fog megvalósítani. (Szabó József: Húsz év óta minden pénzügyminiszter ígérte ugyanezt!) En mindenekelőtt leszögezem, hogy türelmetlenül várom azt az eredményt, amelyet a most megindult mezőgazdasági statisztikai felvétel fog elénk tárni, mert hiszen a régi adatok a mezőgazdaság jövedelmezőségéről és a földbirtok és az állatállomány értékéről ma már nem helytállók- Ha mindenütt igazán pontosan felveszik az adatokat, meg fogják látni a statisztikusok, hogy az egyes birtokkategóriák ingóberendezésének milyen óriási mértékben csökkent az értéke, mennyivel kevesebb számos állat esik egy hold földre, mint régebben, 16. ülése 1935 május 21-én, kedden. '265 ennek is mennyivel kevesebb az értéke, és mennyivel hiányosabb a gazdasági eszköz- és gazdasági gépfelszerelés. Ezen az alapon kell azután igazságos adórendszert életbeléptetni és elviselhetőbbé tenni a. terheket a gazdák számára, A földmívelési tárca költségvetésében egy érdekes adatot olvastam. Megállapították, hogy , 1930 óta Magyarország állatállományának értéke 1350 millió pengőről 678 millió pengőre süllyedt. Az állatállomány értéke tehát a felére csökkent. Képtelenség, hogy még ma is, amikor ennyire lecsökkent a vagyonérték és a jövedelem, azon adóalapok után vessék ki az adót, amelyeket akkor állapítottak meg, amikor a legjövedelmezőbb volt a mezőgazdaság, amikor a legmagasabb volt a föld, az állatállomány ára(Mózes Sándor: 60 pengőért árverezik most is a tehenet adó fejében!) Eddig csak általánosságban foglalkoztam röviden a mezőgazdaság kérdésével. Most méltóztassanak megengedni, hogy egy szerencsétlen vidéknek, a Tiszántúlnak a kérdésére térjek át. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Bár az a felfogásom, hogy a törvényhozónak mindig az ország egyetemes érdékeit kell szem előtt tartania és nem szabad lokálpatriótának lennie, mégis most, amikor feltárni igyekszem ennek az évszázadok óta sorsüldözött vidéknek a bajait, úgy érzem, hogy az ország egyetemes érdekében beszélek, mert <esY sok évtizedes igazságtalanságot akarok ezzel jóvátenni. Nem térek most vissza a múltra, nem fejtegetem azt, hogy még a háború előtti évtizedekben is milyen megkülönböztetetten mostoha elbánásban részesült a Tiszántúl, méltóztassanak azonban megengedni, hogy egészen röviden csak a legújabb eseményekről szólják. A román megszállás következtében a Tiszántúl teljesen kipusztult, és a gazdáknak pótolniuk kellett azt, amit az oláhok elraboltak. A baj itt az volt, hogy ez a pótlás túlgyorsan, túlnagy ütemben történt. De el kell ismerni, hogy ezt az ütemet innen felülről diktálták. A maradian gondolkodó gazdát kipellengérezték és \ azt mondották, hogy traktorokkal kell dolgozni, műtrágyát kell használni, nemes tenyészállatokat kell az istállóba beállítani, építkezni kell stb. (Mózes Sándor: Tyúkfarmokat kell létesíteni!) Es minthogy akkor tálcán hozták a pénzt es j senki sem tudta, hogy mi lesz ennek a konjunktúrának vége, a gazdák nyakló nélkül mentek bele ebbe a költekezésbe. És mi történt? Beruházásokat eszközöltek a Dunántúl is, de még a íháború előtt és a háború éveiben, és az ezekbe befektetett felvett tőkéket amortizálni ; tudtak. De a Tiszántúl erre már nem volt idő, egyrészt azért, mert hirtelen bekövetkezett a dekonjunktúra, másrészt azért, mert egyik katasztrofális esztendő a másikat követte. {Ügy • van! Ügy van! a jobboldalon.) 1925 óta két igen súlyos aszálykáros évünk volt, volt egy fagykáros évünk, egy évben pedig a rozsdakár : okozott nagy pusztításokat. Kilenc esztendő alatt négy olyan esztendő volt, amikor alig termett valami. Az idén nagy vidékek voltak, ahol csak 1—1*5 mázsás búza termett holdanként. Elhiszem, hogy azok az intézkedések, amelyeket a kormány a gazdavédelem terén országos viszonylatban tett, igen sok helyen beválnak, de elhiheti a kormány, hogy a Tiszántúlon mindezeknek az intézkedéseknek elegendő hatásuk nincs.