Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-12

Az országgyűlés képviselőházának 12. ülése 1935 május 15-én, szerdán. 141 kintetben sincs szükség új minisztériumra. A népjóléti minisztérium háborús maradvány volt. A munkásságot a háborúban tanúsított magaviseletéért meg akarták jutalmazni azzal, hogy csinálnak egy népjóléti minisztériamot, amely elsősorban munkásügyekkel kíván fog­lalkozni, főleg a munkásság szociális védelme terén fejt ki tevékenységet, azután rendezi a falu egészségügyét, kutakat, kórházadat léte­sít, a gyermekvédelem céljait szolgálja. Szóval egy népvédő, egy népjóléti szerv akart ez lenni. Később azután hozzácsatolták a hadikárosuítak segélyezését is és mindazokat a dolgokat, ame­lyekből az a szörnyű panama kivirágzott, ame­lyet nem irtottak ki kemény kézzel, hanem amelyet úgy oldottak meg, hogy kidobták a díyánt, megszüntették az egész minisztériumot. Mi szükség volt ennek a minisztériumnak a megszüntetésére akkor, amikor alig két vagy három évre rá új minisztériumot kreálnak, amely főleg azokat a feladatokat hivatott meg­oldani, amelyeket a népjóléti minisztériumnak kellett volna megoldania. Semmi rációt nem látok abban, hogy megszüntetjük a népjóléti minisztériumot és csinálunk egy új miniszté­riumot. Ha már megszüntettük a népjóléti mi­nisztériumot, akkor úgy a Károlyi-kormány­nak, mint az utána következő Gömbös-kor­mánynak első kötelessége lett volna egy mun­kaügyi hivatalt felállítani a kereskedelemügyi minisztériumban. Ebbe a munkaügyi hivatalba kellett volna az összes munkásvédelmi, ipar­rendészeti és felügyeleti ügyeket belevinni. En­nek a munkaügyi hivatalnak, amelyet az angol Labour Trade mintájára kellett volna szer­vezni, kellett volna mindazokat a dolgokat meg­csinálnia, amelyeket most állítólag ez az új minisztérium fog megcsinálni. Nem lehetünk azonban bizalommal az új minisztérium iránt, mert még ma sem tudjuk, hogy voltaképpen mivel fog foglalkozni. Erre nézve sem az előadó úr, sem a miniszter úr, sem a javaslat nem ad kielégítő választ. Mon­dom: nem tudjuk mivel fog foglalkozni, nem tudjuk, hogy a forgalmon, az energiagazdasá­gon kívül szociálpolitikai téren mi lesz az, ami ennek az új minisztériumnak a hatáskörébe fog tartozni. Már anost, minthogy mi előreláthatólag nem tudjuk megakadályozni azt, hogy ez a ja­vaslat törvénnyé váljék, nem tudjuk megaka­dályozni ennek a most még kicsiny, de később mammut minisztériummá kifejlődő miniszté­riumnak a létét, ennélfogva kénytelenek va­gyunk a jövőt illetőleg a miniszter úrhoz, egy­néhány tiszteletteljes kérdést intézni. Első kérdésünk az, hogy szándékozik-e a i miniszter úr az iparban, a forgalomban, út­építésben, bányászatban, kohászatban, a,z ener­giatermelésben foglalkoztatott munkások és alkalmazottak szociális, védelmi, iparrendé­szeti és felügyeleti ügyeit átvenni? Mert ahhoz ragaszkodnunk kell és kérnünk kell a t; minisz­ter urat arra, hasson oda minden energiájává], hogy amennyiben éhből az előttünk fekvő ja­vaslatból törvény lesz, akkor minden munkás­védelmi ügy belekerüljön ennek az új minisz­tériumnak a hatáskörébe és ne forduljon elő az, ami ma előfordul, hogy például egy bér­viszály alkalmával két minisztérium is intéz­kedik, nagyon gyakran egészen ellentétes fel­fogásban. Bérviszályok alkalmával tapasztal­tuk, hogy a bérviszály rendezésében részt vett a belügyminisztérium és a kereskedelemügyi minisztérium, mindegyik minisztérum más szempontból indulva ki, holott csak egy szem­pontból lehet és kell itt kiindulni: megvédeni azoknak a munkásoknak az érdekeit, akik vé­delemre szorulnak; nem beszélek természetesen a rendőrségről, amely legelsőnek sietett oda és a közrend megvédésének az ürügye alatt termé­szetesen — sajnos, így kell mondanom: termé­szetesen^ — a munkáltatók védelmére kelt. Arra kell tehát kérnünk a miniszter urat, hogy min­den ehhez hasonló mumkásügy kerüljön az új minisztérium hatáskörébe és ez az új miniszté­rium foglalkozzék mindazokkal az ügyekkel, amelyeket részben a Munkaügyi Hivatal, rész­ben pedig maga a közszükséglet a miniszté­rium hatáskörébe utal. A másik kérdés, amelyet fel kell tennünk a miniszter úrnak: 'méltóztassék nyilatkozni arra nézve, hová kerül a magánalkalmazottak jog­viszonyainak rendezése. Van itt egy dolgozó kategória, amely — úgylátszik — a levegőben fog lógni, mint Mohanned koporsója; és ezek a (magánalkalmazottak. Végre ott is rendezni kellene a munkaidőt. Azt hiszem, hogy a mi­niszter úr, aki a gyakorlati életből került a miniszteri székbe, nagyon jól tudja, bogy nem­csak az ipari munkások kizsákmányolása fo­lyik, nemcsak őket zsákmányolják ki hosszú munkaidővel, rövid munkabérrel, hanem — ha ugyan egyáltalán lehet a kizsákmányolást fo­kozni — a magánalkalmazottak sok tekintetben talán 'még szomorúbb helyzetben vannak, mert látástól vakulásig dolgoznak. Ma nem ritkaság a 30 pengős havi fizetés a gépírónőknél és se­gédkönyvelőknél. Méltóztassék elképzelni mi az: 30 pengőért dolgozni reggeli 8 órától esti 7 óráig, rendezetlen munkaidő mellett, egész­ségtelen munkahelyeken és főleg olyan bánás­mód mellett, amelyet — hála a szakszervezeti nevelésnek — a szakszervezetileg szervezett munkás már egy pillanatig sem tűrne el. En­nek a kategóriának az ügyét tehát, t. miniszter úr, mindenesetre rendezni kell és arra kell kérnem a miniszter urat, hogy ezt a kategóriát feltétlenül vigye be a saját minisztériumába, mert ez a kategória nem maradhat abban a bi­zonytalan állapotban, amelyben ma van. Még csak egy dologra kívánok röviden ki­térni ezzel a minisztérium-felállítással kapcso­latban és ez az energiagazdaság kérdése. A miniszter úr a bizottságban kijelentette, hogy az energiagazdálkodás az új miniszté­rium hatáskörébe fog tartozni. Minthogy a mi­niszter úr e tekintetben elismert szákember, bizonyára minden erejével oda fog hatni, hogy az energiagazdálkodás Magyarországon nagy­szerű legyen. Ez nagyon fontos dolog, azon­ban figyelmeztetni kívánom a miniszter urat arra, — ha egyébként nem tudná, de tudja — bogy a gépek és a, vízierők által termelt ener­gián kívül van Magyarországon még egy ener­gia, amely nem áll ugyan gazdátlanul, dá amelynek terén rablógazdálkodás folyik és az az emberi munkaerő energiája. A legbecsesebb nemzeti kincs ez a munkaerő, mert ez a kapi­talista világban áru ugyan, de a legnemesebb áru, mivel mindig új értéket termel. Ha a mi­niszter úr ezt a minisztériumot felállítja es irányítja, akkor elsősorban ennek m energiá­nak, az emberi munkaerőnek a megvédésére fordítsa minden erejét. Lehetetlen állapot az, hogy amikor Amerikában harmincórás mun­kahétről beszélnek mint valóságról, amikor a kontinensen az ötnapos, nyolcórás munkahét­ről mint közönséges dologról beszélnek, ami­kor például a fasiszta Olaszországban nemré­25*

Next

/
Oldalképek
Tartalom