Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-12

Az országgyűlés képviselőházának 12. ülése 1935 május 15-én, szerdán. 141 kintetben sincs szükség új minisztériumra. A népjóléti minisztérium háborús maradvány volt. A munkásságot a háborúban tanúsított magaviseletéért meg akarták jutalmazni azzal, hogy csinálnak egy népjóléti minisztériamot, amely elsősorban munkásügyekkel kíván foglalkozni, főleg a munkásság szociális védelme terén fejt ki tevékenységet, azután rendezi a falu egészségügyét, kutakat, kórházadat létesít, a gyermekvédelem céljait szolgálja. Szóval egy népvédő, egy népjóléti szerv akart ez lenni. Később azután hozzácsatolták a hadikárosuítak segélyezését is és mindazokat a dolgokat, amelyekből az a szörnyű panama kivirágzott, amelyet nem irtottak ki kemény kézzel, hanem amelyet úgy oldottak meg, hogy kidobták a díyánt, megszüntették az egész minisztériumot. Mi szükség volt ennek a minisztériumnak a megszüntetésére akkor, amikor alig két vagy három évre rá új minisztériumot kreálnak, amely főleg azokat a feladatokat hivatott megoldani, amelyeket a népjóléti minisztériumnak kellett volna megoldania. Semmi rációt nem látok abban, hogy megszüntetjük a népjóléti minisztériumot és csinálunk egy új minisztériumot. Ha már megszüntettük a népjóléti minisztériumot, akkor úgy a Károlyi-kormánynak, mint az utána következő Gömbös-kormánynak első kötelessége lett volna egy munkaügyi hivatalt felállítani a kereskedelemügyi minisztériumban. Ebbe a munkaügyi hivatalba kellett volna az összes munkásvédelmi, iparrendészeti és felügyeleti ügyeket belevinni. Ennek a munkaügyi hivatalnak, amelyet az angol Labour Trade mintájára kellett volna szervezni, kellett volna mindazokat a dolgokat megcsinálnia, amelyeket most állítólag ez az új minisztérium fog megcsinálni. Nem lehetünk azonban bizalommal az új minisztérium iránt, mert még ma sem tudjuk, hogy voltaképpen mivel fog foglalkozni. Erre nézve sem az előadó úr, sem a miniszter úr, sem a javaslat nem ad kielégítő választ. Mondom: nem tudjuk mivel fog foglalkozni, nem tudjuk, hogy a forgalmon, az energiagazdaságon kívül szociálpolitikai téren mi lesz az, ami ennek az új minisztériumnak a hatáskörébe fog tartozni. Már anost, minthogy mi előreláthatólag nem tudjuk megakadályozni azt, hogy ez a javaslat törvénnyé váljék, nem tudjuk megakadályozni ennek a most még kicsiny, de később mammut minisztériummá kifejlődő minisztériumnak a létét, ennélfogva kénytelenek vagyunk a jövőt illetőleg a miniszter úrhoz, egynéhány tiszteletteljes kérdést intézni. Első kérdésünk az, hogy szándékozik-e a i miniszter úr az iparban, a forgalomban, útépítésben, bányászatban, kohászatban, a,z energiatermelésben foglalkoztatott munkások és alkalmazottak szociális, védelmi, iparrendészeti és felügyeleti ügyeit átvenni? Mert ahhoz ragaszkodnunk kell és kérnünk kell a t; miniszter urat arra, hasson oda minden energiájává], hogy amennyiben éhből az előttünk fekvő javaslatból törvény lesz, akkor minden munkásvédelmi ügy belekerüljön ennek az új minisztériumnak a hatáskörébe és ne forduljon elő az, ami ma előfordul, hogy például egy bérviszály alkalmával két minisztérium is intézkedik, nagyon gyakran egészen ellentétes felfogásban. Bérviszályok alkalmával tapasztaltuk, hogy a bérviszály rendezésében részt vett a belügyminisztérium és a kereskedelemügyi minisztérium, mindegyik minisztérum más szempontból indulva ki, holott csak egy szempontból lehet és kell itt kiindulni: megvédeni azoknak a munkásoknak az érdekeit, akik védelemre szorulnak; nem beszélek természetesen a rendőrségről, amely legelsőnek sietett oda és a közrend megvédésének az ürügye alatt természetesen — sajnos, így kell mondanom: természetesen^ — a munkáltatók védelmére kelt. Arra kell tehát kérnünk a miniszter urat, hogy minden ehhez hasonló mumkásügy kerüljön az új minisztérium hatáskörébe és ez az új minisztérium foglalkozzék mindazokkal az ügyekkel, amelyeket részben a Munkaügyi Hivatal, részben pedig maga a közszükséglet a minisztérium hatáskörébe utal. A másik kérdés, amelyet fel kell tennünk a miniszter úrnak: 'méltóztassék nyilatkozni arra nézve, hová kerül a magánalkalmazottak jogviszonyainak rendezése. Van itt egy dolgozó kategória, amely — úgylátszik — a levegőben fog lógni, mint Mohanned koporsója; és ezek a (magánalkalmazottak. Végre ott is rendezni kellene a munkaidőt. Azt hiszem, hogy a miniszter úr, aki a gyakorlati életből került a miniszteri székbe, nagyon jól tudja, bogy nemcsak az ipari munkások kizsákmányolása folyik, nemcsak őket zsákmányolják ki hosszú munkaidővel, rövid munkabérrel, hanem — ha ugyan egyáltalán lehet a kizsákmányolást fokozni — a magánalkalmazottak sok tekintetben talán 'még szomorúbb helyzetben vannak, mert látástól vakulásig dolgoznak. Ma nem ritkaság a 30 pengős havi fizetés a gépírónőknél és segédkönyvelőknél. Méltóztassék elképzelni mi az: 30 pengőért dolgozni reggeli 8 órától esti 7 óráig, rendezetlen munkaidő mellett, egészségtelen munkahelyeken és főleg olyan bánásmód mellett, amelyet — hála a szakszervezeti nevelésnek — a szakszervezetileg szervezett munkás már egy pillanatig sem tűrne el. Ennek a kategóriának az ügyét tehát, t. miniszter úr, mindenesetre rendezni kell és arra kell kérnem a miniszter urat, hogy ezt a kategóriát feltétlenül vigye be a saját minisztériumába, mert ez a kategória nem maradhat abban a bizonytalan állapotban, amelyben ma van. Még csak egy dologra kívánok röviden kitérni ezzel a minisztérium-felállítással kapcsolatban és ez az energiagazdaság kérdése. A miniszter úr a bizottságban kijelentette, hogy az energiagazdálkodás az új minisztérium hatáskörébe fog tartozni. Minthogy a miniszter úr e tekintetben elismert szákember, bizonyára minden erejével oda fog hatni, hogy az energiagazdálkodás Magyarországon nagyszerű legyen. Ez nagyon fontos dolog, azonban figyelmeztetni kívánom a miniszter urat arra, — ha egyébként nem tudná, de tudja — bogy a gépek és a, vízierők által termelt energián kívül van Magyarországon még egy energia, amely nem áll ugyan gazdátlanul, dá amelynek terén rablógazdálkodás folyik és az az emberi munkaerő energiája. A legbecsesebb nemzeti kincs ez a munkaerő, mert ez a kapitalista világban áru ugyan, de a legnemesebb áru, mivel mindig új értéket termel. Ha a miniszter úr ezt a minisztériumot felállítja es irányítja, akkor elsősorban ennek m energiának, az emberi munkaerőnek a megvédésére fordítsa minden erejét. Lehetetlen állapot az, hogy amikor Amerikában harmincórás munkahétről beszélnek mint valóságról, amikor a kontinensen az ötnapos, nyolcórás munkahétről mint közönséges dologról beszélnek, amikor például a fasiszta Olaszországban nemré25*