Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-12

138 Az országgyűlés képviselőházának akik felszólaltak, nem reakciós hangokat használtak, mi mindannyiszor helyeseltük a dolgot. Most elsősorban azért tiltakoztunk a képviselő úr beszéde ellen, mert azt méltóztatott állítana, hogy a munkaszabadságot követelik. Tetszik tudni, mi ez? Ez a szabad kizsákmányolást jelenti., A munkaszabadság azt jelenti, hogy a munkásnak nem szabad bzervezkedni. {Felkiáltások ti középen: Dehogy azt jelenti! — Müller Antal: Mi tudjuk, hogy mit jelent! — Györki Imre: Sztrájktörőket tenyésztettek mindig!) Nem vagyunk imái gyereKCK ! (Egy hang a jobboldalon; Szervezkedési terror!) A képviselő úr úgylátszik nincs tájékozva, olyan könnyen beszél szervezkedési terrorról. Ez az egyes hirlapírók fantáziájában él, valóságban ez nincs, ha, pedig szervezkedési terrorról beszélni lehet, akkor a kereszténypártnak illik elsősorban hallgatni, mert például a dohánygyárakban és az állami vasgyárban soha semmi körülmények között más, mint keresztény szocialista munkás, nem dolgozhat. (Zaj.) A textilgyárakban megszervezték a mestereket keresztény szocialistának és ma a képviselő úr panaszkodik a kizsákmányolás ellen. Ha panaszkodik az ellen, hogy a textilgyárakban a munkásnőket kizsákmányolják, akkor ne feledje el sohasem, hogy a kizsákmányolás eszközei elsősorban a szervezett keresztényszocialista textilmesterek. (Ügy van! Ügy van! — Taps a> szélsöbaladalon.) Ne tessék erről beszélni ilyen értelemben. Beszéljek talán arról, hogy majdnem minden bértmozgalomnál önök szállították a sztrájk-bontókat? (Szabó József: Még egyszer sem bizonyították be!) Dehogy nem. Jobb les.z tehát érről a munkásszaíbadságról nem beszélni, mert ez a szabadság egy köpönyeg, amely alatt a legförtelmesebb kizsákmányolás lehetséges^ Szabadság kell mindenkinek gazdasági érdekeinek képviselésére és ha önök ügyetlenek és nem tudják a munkásságot megszervezni, mert a munkásság nem hisz önöknek, akkor ne kiabáljanak törvények, policáj és ügyészség után, hanem szálljanak magukba és álljanak a munkásság elé, olyan programmal, amelyet a munkásság elfogad, akkor bennünket cserbe fog hagyni és önök mellé fog állni, de ügyész és policáj után kiabálni, törvényes védelmet kérni munkaszahadság ürügye alatt, az a legsötétebb reakció és ez ellen a reakció ellen tiltakozom. (Szabó József: Mi szabadságot kérünk még a kormánnyal szemben is! — Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Drága képviselő úr, majd beszélünk erről, most egyelőre csak a krisztusi szeretetről akarok még néhány szót szólni. Ezt ugyancsak Müller igen t. képviselő úr hozta fel. Miért nem méltóztatott ezt az előbb mondani, amikor Vass József volt a népjóléti miniszter, amikor előjöttünk a textilgyári és egyéb gyári bajokkal, önök tíz évig asszisztensei voltak a kormányzati rendszernek, a Bethlen-kormány rendszernek tíz évig haszonélvezői voltak. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon) Miért nem valósították meg mindazt, ami után sírnak és sóhajtoznak ma? (Müller Antal: Az a Vass József nagyon sokat tett önöknek és a munkásoknak is nagyon sokat tett, de azt már elfelejtették!) T. képviselő úr, én nem vonok le semmit Vass József érdemeiből. Ami érdem, én azt elismerem, viszont azonban a késői reklamáció nem helyénvaló dolog, méltóztattak volna akkor reklamálni, amikor hatalmon voltak, nem ma. Amikor hatalmon 12. ülése 1935 május 15-én, szerdán. voltak, akkor mindezekről a kérdésekről bölcsen hallgattak. ' Most még csak egyet, igen t. képviselő úr, arra vonatkozólag, amit méltóztatott mondani a kisipar és a gyáripar viszonyáról. Annyira még sem lehet .visszamenni a oéhrendszer felé, mint amennyire a képviselő úr kívánja, elvégre a technikai haladás is valami, a kisiparnak megvan a maga muinkaterülete és ha ezen a területen a fogyasztás növelésével és olcsó hitelekkel a kormány a kisipari tevékenységet alátámasztja, akkor a kisiparnak nem lesz oka panaszkodni azon, hogy a gyáripar elnyomjaElvégre nem lehet visszacsinálni a dolgokat, nem lehet megtiltani, hogy ez mit ne csináljon, az mit ne csináljon, onert ez oda fog vezetni, ahol ma vagyunk, hogy azt ipartörvény felett az ipartestületekiben marakodás folyik, amire különben még rámutatok. Mértékkel, igen t. képviselő úr, mert még a reakcióból is megárt a sok. T. Ház! Az előadó úr igen szakszerűen magyarázta nekünk az egész Ház figyelme mellett, hogy a magyar dpar milyen bámulatos fejlődésen ment át és mennyi, a mezőgazdaságban felesleges munkást és munkásnőt szívott fel s milyen nagyarányú az a fejlődés, amely ezen a téren mutatkozik. Kétségtelen, hogy így van, de én azt állítom, hogy ez a fejlődés nem egészen egészséges, még pedig azért nem, mert nem a fogyasztás növelése fejlesztette naggyá a gyáripart, hanem három olyan tényező, amelyre az igen t előadó úr talán beszéde rövidsége miatt nem tért ki, amelyekre azonban én ki fogok térni. Egyik hatalmas fejlesztője volt a magyar gyáriparnak az a rengeteg állami támogatás, szubvenció, adókedvezanény, vámvédelem és egyéb dolog, amelyben egyrészt az állam» másrészt az egyes városok részesítették. Ez egy új gyáralapításnál, egy új cikk bevezetésénél óriási könnyítést jelent, mert hiszen a városok téglával, telekkel, azonkívül az útvámok elengedésével segítettek, az állam pedig adókedvezményt, vámkedvezményt adott. Ez természetesen serkentőleg hatott az ipar fejlődésére. Mindez azonban nem lett volna elég, ha nem lett volna egy olyan tényező, amely most szomorúan hat vissza a mezőgazdaságra, tudniillik az alacsony munkabérek kérdése. A magyarországi alacsony munkabérek azok, amelyek nagymértékben serkentőleg hatnak a gyáriparra, mert merem állítani, hogy a Balkán-államokat kivéve, amelynek statisztikáját nem ismerem, nincs még állaim Európában, ahol a megélhetési viszonyokhoz arányítva a reálbérek olyan alacsonyak lennének, mint nálunk. Lehet, hogy a népszövetségi kimutatás nem egészen tökéletes, de egyelőre ehhez kell magamat tartanom. A népszövetségi kimutatás szerint Magyarországnál kisebb reálbéreket csak a bizonyos éhínséges terület, Felsőszilézia és utána Bulgária fizet. Ezek az alacsony munkabérek különösen falun jelentenek nagy bajt, amikor egy-egy családban a 4—5 holdas kisgazdának 5—6 gyereke van. Ezeket a gazdaságban nem tudja foglalkoztatni és beküldi 5—6, sőt 10—12 kilóméternyire a gyárba dolgozni. Az a szerencsétlen kislány silány koszt mellett dolgozhat 5—6—8 pengőért egy héten, sőt nagyon gyakran az Alföldön, a Tiszántúl még kevesebbért. Méltóztassék elképzelni, hogy például a textilgyárosok — ez a legújabb és legfejlettebb iparág ezen a téren — ebből mennyit profitál-