Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-12

Az országgyűlés képviselőházának lí ságnak adni. A magas építkezésnél is bizonyos százalékot a kisiparosság számára kell biztosítani. Tény tehát az, hogy a közszállítási szabályrendelet a kisiparosság javát szolgálja. Tárgyilagos lévén, elismerem a kormánynak ebbeli támogatását, de mindez kevés aMioz képest, amit a kormány a nagyiparnak nyújtott. Ezt a közszállítási szabályrendeletet talán annak is lehet köszönni, hogy évekkel ezelőtt felállították a kereskedelemügyi minisztériumban a kisipari osztályt. Ez csak mint egy kis osztály működött, alig egy-két tsiztviselővel, mégis ez az osztály addig harcolt a közszállítási osztállyal egyetemben, amíg a kisiparosság részére sikerült bizonyos előnyöket kiverekednie. Ennél azonban joggal többet vár a kézműves iparosság. Most rátérek arra, hogy mit várok ettől a törvénytől és hogy mi volna ennek az új minisztériumnak a feladata. Azt hiszem, hogy ez elsősortban foglalkozni fog a szakipari szövetkezetek 'megszervezésével, mert a kisiparosságot — ezt ismét hangsúlyozom — legjobban és legalkaknasabban szövetkezeti alapon lehet támogatni, legyen az akár termelő, akár értékesítő, akár egyéb szövetkezet. E célból ezelőtt 14 évvel alakult egy törvényes szerv, az Iparosok Országos Központi Szövetkezete, de sajnos, ennek vezetése a múltban nagyon rossz volt. Hiába kifogásoltuk, sok millió és (millió pengő deficittel dolgozott, körülbelül nyolc vagy kilenc millió pengő úszott el, hogy hová, azt nem tudom, csak egyet tudok, azt, hogy nem az iparosokhoz. Ezt az^ intézményt szanálták. t A mai löksz, megállja a helyét, csak az a baj, hogy a központtal együtt szanálták, vagyis megszüntették a szövetkezeteknek úgyszólván 50%-át. Ez nem lehet szövetkezeti politika. Amikor nehéz gazdaságii időket élünk, amikor tényleg a kisemberek segítségére kellene sietni, (Zaj balfelől.) itt még áldozatok árán is, igenis foglalkozni kell a szakipari szövetkezetek megszervezésével. (Ügy van! balfelől.) Ugyanígy kell a munkaalkalmak (megteremtését is biztosítani. (Mózes Sándor: Ez a legfontosabb!) Szerény véleményem, hogy a nagyiparnak hagyjuk meg ezt a munkakört, amelyet egyébként sem lehet kisiparilag ellátni, de viszont a kisipari munkakört ne harácsolja el a nagyipar az ő jobb összeköttetéseivel, (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobb- és a baloldalon.) az ő bankösszeköttetéseivel, hanem a tipikus kéz-, műipari munkát száz százalékig engedje át az ország kézműiparosságának. Akkor nem lesz ilyen lerongyolódott, ilyen elkeseredett állapotban és akkor majd a kivetett adókat is képes lesz megfizetni, mert állítom, hogy a mai adóelmaradások nem az iparosokon múlnak,, hanem azon a helyzeten, amelybe, sajnos, belesodródtak. {Ügy van! Ügy van! a baloldalon}. — Rupert Rezső: Agyongyötrik őket adóval, Oti.-val, Mabi.-val!) Hogy megszavazom az iparügyi minisztériumról szóló ezt a törvényjavaslatot, ennek egyik oka az, hogy nem szeretem azt a felemás érdeket, amely eddig volt a kereskedelem^ és az ipar minisztériumában. A kereskedők érdeke nagyon sok esetben teljesen ellentétes az iparéval. Az előbb említettem a vámkérdést, most rátérek egy más kérdésre, a kontár-kérdésre. A jelenlegi kereskedelemügyi miniszter úr rö'. ülése 1935 május 15-én, szerdán. 135 vid időre rá, hogy elfoglalta helyét, kijelentette, hogy mivel az ipartörvény a szigorú képesítés elve alapján áll, csak az gyakorolhat Magyarországon törvényszerű ipart, aki saját személyében ezt igazolni tudja. Mégis ezer és tízezerszámra vannak kontárok. Ez több mint tízesztendős sérelme az iparosságnak. Különösen két szakasz az, amely elveszi a kenyeret, a munkaalkalmat az arra jogosult kézműiparosoktól és azt a kontároknak juttatja: az ipartörvény 4. és 47. §-ai. A miniszter úr azt mondotta, hogy ezt a két szakaszt módosítani kívánja. Erre rögtön megindult a lavina a kereskedők részéről. Becitáltak minden olyan kisiparost, aki sajnos, kényszerülve van kereskedőknél munkát vállalni — sajnos, hogy nem az iparos vállalja iSok esetben, hanem a kereskedő — és azt mondották, hogy csak a'bban az esetben adnak nekik továbbra is munkát, ha rögtön aláírják a tiltakozást az ellen, hogy a 4. és 47. §-okat módosítsák. így össze tudtak gyűjteni egy csomó aláírást és azt hiszem, ez hátráltatja eddig a miniszter úrnak ebbeli szándékát. (Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter tagadólag int.) Nagyon örülnék és, azt hiszem, a Ház minden egyes tagja helyeselné, ha a miniszter úr ezt a kérdést minél előbb megoldaná. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) A kisipari hitelek szabályozásáról is, mint az előbb említettem, méltányosabb formák között, olosóblb kamatok mellett kellene gondoskodni, azt a személyi hitelt pedig, amelyet a múlt évben indított meg a kormányzat, a kisiparosság részére ki kell bővíteni. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Az egész ország kézmüiparossága részére, úgy tudom, 400-000 pengő van felvéve; ennek felét a kormány adta, felét a közületek. Ez olyan elenyészően csekély segítség, amelynél megállani szerintem lehetetlenség. Találjon módot a kormány ärra, hogy igenis, a kisiparos, a kézműiparos olyankor, amikor egy kis munkalehetősége volna, de a hosszú gazdasági válság folytán anyagilag, sajnos, teljesen leromlott, úgyhogy forgótőkéje nincsen, igénybe tudjon venni bizonyos minimális forgótőkét, 100—200 pengőt, amivel iparát folytatni tudja. En az új miniszter úr feladatkörében gon^ dolnám megvalósítani az iparosok öregségi biztosítását is. Végtelenül szomorú dolog az, amivel ma találkozunk. 78—80 éves iparosok, akik helyszűke miatt, sajnos, nem tudnak felvételt találni a szegényházakban, nyomorogni kénytelenek évtizedes becsületes, tisztes iparosmult után. (Igaz! Ügy van!) Talán 45—50 évig adót fizettek, valamely városnak vagy községnek érdemes polgárai voltak, de, sajnos, öregségükre, amikor gyermekeik elhaltak, vagy nem tudtak vagyonra szert tenni, vagy pedig felélték a rossz gazdasági viszonyok között meglévő kis tőkécskéjüket is és ezáltal olyan helyzetbe jutottak, hogy koldusbotot kénytelenek a kezükbe venni. Azt sem lehet ugyebár eltűrni, hogy érdemes polgárokról öreg napjaikra ne legyen gondoskodás. (Igaz! Ügy van! — Rupert Rezső: Majd meglátjuk, mit csinál az iparügyi miniszter itt is! — Magyar Pál: Iparkodik!) Szerintem az iparügyi minisztériumnak működését nemcsak a nagyipar, hanem a kézműiparosság javára is kell folytatnia. A múlt század végén volt egynéhány esztendő, amikor a kézműiparosokat ellátták gépekkel és egyéb segítséggel és akkor a kézműiparosoknál érez-