Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-9

lio Az országgyűlés képviselőházának az oktatószemélyzet, ez pedig az, hogy ő valahogyan azt képzeli, vagy az az érzés válik úrrá felette, vagy támad benne, hogy ha ő olyan tudást és ismereteket sajátít el, amelyekkel az apja vagy a nagyapja nem rendelkezett, akkor egyúttal elszakad őseinek, apáinak a rögétől. Ebben egy bizonyos pszichológiai vonatkozása van ennek a kérdésnek, és én azt hiszem, hogy ezt nem lehet eldönteni azáltal, hogy egyik vagy másik tárcához, tartozzék az ügy, hanem arra kellene igénytelen nézetem szerint törekedni, hogy az ismétlőiskolák révén a folytonosság a középfokú oktatás felé meglegyen, fennmaradjon, (Petro Kálmán: Ezt csak a kultuszminiszter úr tudja megcsinálni!) és hogy az ifjú azután annak tudatára jöjjön, mindjárt ismétlőiskolai kötelezettsége után, hogy az a gazdasági tudás, amelyet elsajátít. beruházás, szellemi beruházás a birtok javára, hogy úgy fejezzem ki magamat, szellemi erőtákarmány, amely őt ősi birtokától semmiféleképpen sem távolítjael, sőt ellenkezőleg, annak megtartására képessé tesziNagy súlyt fektetek erre a kérdésre, 'a mezőgazdasági szakoktatásra azért is, — ezt is személyes tapasztalatból mondhatom — mert az egészséges és életképes birtokpolitikának egyik legfőbb előfeltétele a mezőgazdasági (kultúra, amellyel, sajnos, gazdaifjainknak igen nagy része — vidékenként nagyon változik ez a statisztika — ma még nem rendelkezik. Egyébként külön ki akarom emelni a magam részéről azt az igazán magában álló dokumentációt, amellyel az igen t. miniszter úr ezt a javaslatot ideihozta, amely, azt hiszem, igazán példaképpen állhat valamennyi tárca vezetője el^tt, mert ilyen dokumentációhoz, mint amilyent ebben a füzetben látunk, emlékezetem szerint az utolsó évtizedekben szerencsénk nem volt. Hogy mennyire szükséges ez a dokumentáció és mennyire szükséges nemcsak közoktatási javaslattal kapcsolatban, hanem általában véve is, engedjék meg, hogy ha Pintér igen t. képviselőtársam egy görög hasonlattal fejezte be beszédét, én egy perzsa-arab mondással fejezzem be rövid felszólalásomat, amelyben az apa inti fiát és magyarázza neki, hogy a tudásnak és tudatlanságnank négy faja van. Az egyik a tudatlan ember, az első fajta, az, aki annyira tudatlan, hogy fogalma sincs arról, hogy ő tudatlan. A második már a haladás útján van, ő is tudatlan, de legalább fogalma van arról, hogy ő sokat nem tud. A harmadik az, aki tud ugyan egyet-mást, de azt nem igen használja fel, akit minduntalan nógatni kell arra, hogy tudását a köz javára értékesítse. A negyedik pedig, akit bölcsnek és követendőnek nevez ez a perzsa-arab mondás, az, aki alapos tudásának tudatában azt a köz javára értékesíti. Minthogy azt, látom, hogy ez a javaslat azon az úton van, azon az úton halad, hogy lehetővé teszi, hogy a magyar ember magyar tudását a magyar nemzet javára értékesítse, a magam részéről nagy örömmel fogadom el a javaslatot és gratulálok annak beterjesztéséhez. (Éljenzés és' taps a középen és bal felől. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: A kultuszminiszter úr óhajt szólani. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. Ház! (Hallónk! Halljuk!) Tegnapelőtt a t. Képviselőház egy törvényjavaslatomat fogadta el a Pázmány Péter Tudományegyetem jubileumáról. Közvetlen e javaslat el9. ülése 1935 május 9-én, csütörtökön. fogadása után megkezdtük a most — á vita vége felé közeledő második javaslatom tárgyalását, amely tárgya szerint az előbbitől látszólag távol áll, de azzal tulajdonképpen a legszorosabb összefüggésben van- Nevezett törvényjavaslatomban emléket kértem állítani a XVII. század egyetemalapításának, a nemzetnevelés és az iskolaügy ama regenerációjának, amely a magyar nemzet történetének egyik mélypontja után indult meg Magyarországon. Most, amikor egy másik mélypont, egy másik nagy katasztrófa után igyekszünk kiemelkedni a mélységből új javaslatommal, ismét a nemzetnevelés regenerációjának, az iskolaügy újjászervezésének kérdésével jövök a t. Ház elé. A magyar történelemnek egyik legsúlyosabb korszaka az a 20—25 esztendő, amelyen a legutóbbi időben mentünk 'keresztül, Magyarország lesüllyedésének, megcsonkításának korszaka s egyúttal egy nagy lelki válságnak " a kora, amely szellemi irányoknak, szellemi áramlatoknak, különféle politikai iskoláknak, felfogásoknak és egymással szemközt álló világszemléleteknek harcát, néha véres küzdelmét jelenti az emberiség számára. Ebben a korszakban sokszorosan érezzük a szellemi élet alapjainak gyenge felépítését, érezzük, hogy szellemi életünk alapjait meg kell erősítenünk; érezzük, hogy regenerációra szorult egész szellemi életünk, világfelfogásunk, tehát annak alapját, a nemzeti nevelést is teljesen újjá kell szerveznünk. Az egységes nemzeti világszemlélet kialakítását jelöltem meg javaslatom végső, ideális céljául s ezt a*z egységes világszemléletet a nevelés egységének biztosításával és általában a nevelési szempontoknak az iskolai intézményekben való érvényesítésével kívánom diadalra juttatni. E nagy feladat megoldása, amelyet a törvényjavaslat maga elé tűz, voltaképpen nem is szervezéseken, nem is intézményeken, nem is iskolákon, hanem személyi erőkön, személyi képességeken -múlik, vagy — amint tavaly egy javaslatom, a középiskolai törvényjavaslat kapcsán Ht mások is elmondották — a jó tanár problémáján. {Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Szükséges, hogy jó tanerők, arra hivatott és mély etikai megalapozottsággal rendelkező tanerők tanítsák a magyar fiatalságot. (Altalános helyeslés.) Ezt azonban csak intézmények létesítésével és erősítésével érhetjük el, mégpedig két irányban. Egyrészről a tanerőképzést kell a legmagasabb fokra tökéletesíteni, másrészről a tanerők munkásságának állandó és céltudatos irányítását, állandó felügyeletét és ellenőrzését kell minden eszközzel biztosítanunk. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Ez az állandó, intenzív, szakszerű irányítás, felügyelet és ellenőrzés az a cél, amelyet tulajdonképpen az én törvényjavaslatom szolgál, amely javaslat emellett természetesen foglalkozik az iskolafelügyelettel szorosan összefüggő, azt magában foglaló iskolaigazgatásnak, az oktatásügyi, nevelésügyi igazgatás átszervezésével és racionalizálásának minden problémájával is. Az igazgatás tehát e javaslat címe ugyan, de a célnak voltaképpen osak eszköze; eszköze annak a magasabb célnak, amely — amint megjelöltem — a nemzetnevelés egységének biztosítása. Hogy mikaz én elgondolásaim e tekintetben, hogy miképpen kívánom ezeket a nagy kérdéseket megoldani, azt már többízben elmondottam a t„ Házban az előző parlamentben. Elmondottam két költségvetési beszédemben, a középiskolai törvényjavaslat és a József-mű-