Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-299

74 Az országgyűlés képviselőházának , az ingatlan-adásvételek után való illetékfizetési kötelezettségnek' jelenlegi törvényes szabályai oly irányokban változtassanak meg, amelyek ezt a kötelezettséget gyöngítik és ennek a köte­lezettségnek számításba vétele nélkül való ügy­letkötési hajlamnak nagyobb tápot adnának, magamévá nem tehetem. Itt rá kell mutatnom, arra, hogy a t. kép­viselő úrnak az a kívánsága, hogy az ingatlan­adásvételi ügyletek után kiszabott illetéknek telekkönyvi elsőségi joga az eddigi 5 évi határ­idő helyett 10 évig álljon fenn, teljesült, ameny­uyiben a vagyonátruházási illetékekről szóló 1920:XXX1V. te. egyes rendelkezéseinek módosí­tása és kiegészítése tárgyában időközben kiadott 8900/1934. M. E. számú rendelet 1. §-ának (5) bekezdése úgy rendelkezik, hogy: »Ha a vagyon­átruházási illeték erejéig a jelzálogjogot a telekkönyvi hatósághoz a 2 évi határidőn belül érkezett kérvény vagy megkeresés alapján be­jegyezték^ az illetékkövetelés törvényes első­sége a 2 évi határidőn túl is fennmarad.« Az idézett rendelet 2. §-ának (2) bekezdése pedig a következő rendelkezéseket tartalmazza: »Ha ez a 2 évi határidő már letelt ugyan, de a törvényes elsőség az 1920 : XXXIV. te, 23. ^. (4) ^bekezdése értelmében még fennáll, ez az elsőség korlátlan ideig tovább is fennmarad.« Ezek szerint a vagyonátruházási ügyletek után kiszabott illetékeknek törvényes elsősége, ha az; illeiték erejéig a jelzálogjogot két éven belül bekebelezték,, korlátlan ideig fennmarad. Ez a rendelkezés hivatva lesz úgy a kincs­tár, mint-a hátralékos fél érdekeit szolgálni. Nem tehetem azonban .magamévá azt a kí­vánságot, hogy az ingatlan vételi illetéKek hát­ralékai a megvett ingatlan értékének csökke­nése arányában leszállíttassanak. Az illeték­jognak alapvető szalbálya az, hogy mindenkor a szerződéskötés idejében meglevő érték az illetékkiszabás alapja, amellyel a felek szá­molnak. Ettől az értéktől nem lehet eltérni sem lefelé, sem pedig felfelé', vagyis tehát akkor sem, ha az érték utóbb emelkedik. Az érték­változási elv figyelembevétele) ugyanis az utóbbi esetben az állami illetékkövetelés össze­gének felemelésére vezietne, aminek a megvaló­síthatatlanisága nyilvánvaló. De ha ez így van, akkor éppúgy mellőzni kell a onásilk irány­ban való értékváltozás figyelembevételét is. Nemi vállalhatom annak a törvényes jog­szabálynak a megváltoztatását sem, hogy a foiganatlba ment ingatlan-adásvételek után, vagyis olyan esetekben, amikor a vevő az in­gatlant már birtokába vette, vagy azt már a nevére telekkönyvezték, az illeték megfizetése alól szabadulni lehessen azon a címen, hogy a vevő a szerződési feltételeket teljesíteni nem tudta és ez okból az ingatlant az eladónak visszaíboesátani kényszerült. Helytelen irány­zat lenne, ha a törvényihozás ilyféle rendelke­zéssel támogatná a szerződő feleknek azt a fel­fogását, hogy az^ ingatlanvétellel kapcsolatban a kincstári illetéknek a kiegyenlítése időrend­ben nem elsősorban, hanem utolsó sorban figye­lembe veendő kötelesség. Ilyen írendelkezés azért is indokolatlan lenne, mert az a kár. amely a szerződés fellboonlása esetén az illeték­teher viseléséjben jelentkezik, valójában nem az illetéktörvény szigorúságából, hanem a szer­ződő társ megválasztása körül tanúsított, nem kellő mérvű óvatosságból eredt, aminek kö­vetkezményeit pedig az államkincstárra áthá­rítani nem lehet. Mindezeket az egyenként megemlített kí­vánságokat a kiemelt jogelvi és állami és tár­9. ülése 19SU november 14-én, szerdán. sadakui etikai szempontokon felül a jelen hely­zetben különösen még azért sem láthatom tel­jesíthetőnek, mert az államkincstári illeték­követeléseknek olyan nagymérvű kisebhedését hoznák magukkal, aminő az államháztartás je­lemlegi mérlegének helyre nem hozható módon való megibolygatására alkalmas lenne. Ismere­tes taz is, hogy éppen ezeket az illetékkövetelé­seket a töirviényhozás állami hitelművelet fede­zetéül lekötötte, ennek a fedezetnek utólagos rendelikeaésekkel való csökkentése tehát már ez okból is kerülendő. A végrehajtás tekintetében való türelemmel a pénzügyi hatóságok, amiként előbb már emlí­tettem, eddig is messzemenő módon iparkodtak a régi illetékekkel tartozó felek nehéz hlyzetén enyhíteni. Olyan általánosságban való részlet­fizetési engedélyezés azonban, aminő az adóknál történt, az illetékekre nézve, ezeknek eltérő ter­mészeténél fogva szóba nem jöhet, hanem az illetékeknél csak az egyes esetek külön meg­bírálása alapján, a méltányosság szerint enge­délyezhetők a fizetési kedvezmények, aminők­nek a régebbi illetékhátralékok tekintetében az eddigi szellemben való méltányos engedélyezé­sétől a jövőben sem zárkózom el. A késedelmi kamatok tekintetében rámuta­tok arra, hogy a régebbi, súlyosabb kamatkulcs­nak 9%-os mérvre való leszállítása közel 2 éve megtörtént már, és ugyanakkor módot nyújtott a jogszabály arra is, hogy méltányos esetekben a fizetési kedvezmények további kamatmérsék­léssel, évi 6%-os kamat mellett engedélyeztesse­nek. Ezt a kamatmérséklést a pénzügyi hatósá­gok a régebbi illetékhátralékokra eddig is meg­engedték s ennek megengedésétől, a régebbi hátralékok tekintetében, az eddigi méltányos szellemben ezentúl sem zárkózom el. A kamatkulcsnak még további mérséklését azonban nem vállalhatom, mert a kamatkérdés a köztartozások egész területére egységes és az általános hitelviszonyokkal is párhuzamban tartandó s ezen tekintetekből a kamatkulcs vál­toztatása mostanában nem időszerű. Ha viszont a régebbi ingatlan-adásvételi illetékhátralékok vagy általában az illeték­hátralékok tekintetében engedélyeztetnék külön a kamatmérséklés, illetve az illetéktartozásra már befizetett összegeknek kamatra számolt részei bizonyos arányban a tőkehátralék apasz­tására számoltatnának el, az már nem kamat­ügyi szabályozás lenne, hanem ebben ahhoz ha­sonló különös köztehermérséklés jelentkeznék, mint aminő a tőkehátraléknak bármely címen való apasztása, aminek a legkülönbözőbb okok­ból mellőzendő voltát az elmondottakban mái­kifejtettem. Budapest, 1934. évi október hó 31-én. Dr. Im­rédy Béla s. k., m. kir. pénzügyminiszter.« Elnök: Az interpelláló képviselő úr nincs jelen. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a választ tudomásul venni, igen vagy nem! (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Következik a pénzügyminiszter úr írásbeli válasza Neuberger Mihály képviselő úrnak Stelczer Mátyás vármegyei tisztifőügyész által elkövetett visszaélések tárgyában előterjesztett interpellációjára. Kérem a jegyző urat, szíves­kedjék azt felolvasni. Héjj Imre jegyző (olvassa): A m. kir. pénz­ügyminiszter írásbeli válasza Neuberger Mihály országgyűlési képviselőnek a m. kir. belügy­miniszter és a m. kir. pénzügyminiszter urakhoz a dm Stelczer Mátyás vármegyei tisztifőügyész

Next

/
Oldalképek
Tartalom