Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-299

Az országgyűlés képviselőházának 299 nek jogossága vagy jogtalansága felett nem akarok most vitatkozni, csak arra kívánok rámutatni, hogy már az 1908. évi törvény is ezen az alapon áll. (Esztergályos János: A szegénység nem lehet ok a kenyérfosztásra!) Bátorkodom az eddig elfoglalt elvi álláspont jelzése végett a törvény idevonatkozó indokolását felolvasni (olvassa) : »A kötelező intézeti tagság ia velejáró kötelező hozzájárulásokkal kétségtelenül olyan terhe lesz az ügyvédségnek, amely az ügyvéd gyakorlatot megnehezíti és amennyiben a hozzájárulások pontos fizetéséhez szigorú szankciókat is fűz a javaslat, nevezetesen a nem fizető tagnak az ügyvédek lajstromából való törlését rendeli el...« (Esztergályos János: Elveszi a kenyeret, mert szegény! Égbekiáltó igazságtalanság!) T. képviselőtársam, én az 1908. évi törvény indokolását olvasom fel, ne méltóztassék tehát azt mondani, hogy mi vesszük el a kenyeret. (Esztergályos János: Az is igazságtalan volt, ez is igazságtalan!) Egy 26 esztendő óta élő jog ez. (Esztergályos János: De nem éltek ezzel a joggal, nem vették el a kenyérkereset lehetőségét! — Zaj. — Tovább olvassa.) »Ezzel a javaslat az ügyvédi gyakorlatira nézve az ügyvédi rendtartásban foglalt előfeltételeken felül még újabb előfeltételt is állapig meg. Az ügyvédi gyakorlatnak ez a szigorítása, amit különösen az intézet matematikai alapjának szilárdsága tesz szükségessé, nemcsak szemben az ügyvédi karnak általánosan panaszolt túlnépesedésével, de tekintettel az ügyvédi hivatásnak közbizalmat feltételező természetére is, nem szorul bővebb indokolásra. A jogvédelem érdeke éppen nem szenved sérelmet azáltal, hogy az ügyvédi karból kizáratnak egyes tagok, akik hibájukból még az ilyen csekély összegben megszabott intézeti járulékot sem tudják vagy akarják megfizetni. Az ügyvédi karnak megterhelése pedig, mint említve volt, távolról sem oly jelentékeny, hogy az ügyvédi hivatás függetlensége tekintetéből aggályt kelthetne.« Jelenleg^ nem akarok ennek a témának további vitatásába belemenni, mert egy 26 esztendő óta élő jogszabállyal van dolgunk. Osak azt akarom kiemelni, hogy míg a törvényhozás 1928-ban igenis ezzel ia jogszabállyal szemben még szigorítást is alkalmazott, addig a jelenlegi törvényjavaslat akkor, amikor egyfelől humánus módot ad a hátralékok lefizetésére, leszállítja a tagdíj járulékot, másfelől a türelmi időt felemeli két esztendőre, mert egy évi nemfizetés után következik még az intézeti tagsági jogoknak az ügyvédi hivatás gyakorlásának sérelme nélkül való szünetelése. Amikor mondom, ezt a türelmi időt két évre emeli fel a törvényjavaslat, határozottan egy igen humánus intézkedést tesz, amely, ha nem is egészen elégíti ki a bajbajutott ügyvédeket, (Esztergályos János: Bizony nem elégíti ki sehogysem!) mégis nem tagadható, hogy jelentékenyen könnyít mindenkinek a baján, másfelől pedig számot kell vetni azzal, hogy mindamellett nyugtalanító, hogy egy intézmény ... (Esztergályos János: Méltánytalan és igazságtalan!) Bocsánatot kérek, méltóztassék azonban tekintetbe venni, hogy sokkal méltánytalanabb és igazságtalanabb az, — és eziránt a képviselő úrnak különös érzékkel kellene bírnia — hogy azok, akik rászorulnak, ne kapják meg azt, ami az intézettől nekik jár. Két oldala van a dolognak. Ne csak azt méltóztassék nézni, akinek kötelezettsége van, hanem azt is, aki mint jogosult áll az intézet. ülése 1934 november 14-én, szerdán. 67 tel szemben. (Esztergályos János: Egy életen keresztül fizettek. M

«gvan az igényjogosultsaguk! Most elvesznek mindent az. özvegyektol, a gyermekektől!) Elnök.- Csendet kérek. A képviselő úr ezt mar ismételten elmondotta! Niamessny Mihály előadó: T. Képviselőház! Először is azok hátramaradottaira nézve, akiknek tagsági jogai szünetelnek» a jogok érintetlenül maradnak. Azután a törvény módot ad arra, hogy az illető ügyvéd a kellő feltételek teljesítése mellett bármikor visszatérhessen az ügyvédi intézménybe, mintha onnan el nem távozott volna. így az illetőnek teljesen a módjában áll a megfelelő reparálás. E mellett az igazságügyminiszter úr bizonyos terveket árult el az igazságügyi-bizottság előtt az ügyvédi rendtartás reformjával kapcsolatosan, amelyek az ilyen, önhibájukon kívül bajbajutott ügyvédeknek is hizonyos megélhetési lehetőségeket fognlak adni. Azt hiszem, az igazságügyminiszter úr meg fogja ragadni az alkalmat arra nézve, hogy a t. Képviselőházat idevonatkozó tervei felől tájékoztassa, amelyek nem a távoli jövőre vonatkoznlak, mert hiszen az ügyvédi rendtartás javaslata már munkában van az igazságügyminisztériumban, errenézve az előkészítő tanácskozások folynak és azt hiszem, nem sok idő múlva lesz szerencsénk ezt Sa javaslatot is itt a Képviselőházban üdvözölni« En tehát, bár teljesen átérzem azoknak helyzetét, akik itt bajba jutottak, viszont a nyugdíjintézmény komolysága <s az intézet teljesítőképessége érdekében az igazságügyi-bizottsággal együtt nem tudtunk elzárkózni az elől az érvelés elől, amelyet az igazságügyminiszter úr nem egy új jog teremtése, hanem I egyszerűen a jelenlegi jog fenntartása érdekében az igazságügyi-bizottság elé tárt. Ezek tehát azok az intézkedések, amelyek a törvényjavaslat általános konstrukciójára vonatkoznak. Legyen szabad itt még felemlítenem azt, hogy egyébként,^ szervezeti tekintetben, fenntartja k törvényjavaslat az intézet eddigi szervezetét, csak annál az érdekellentétnél fogva, amely a kamarák kötelezettsége folytán fennáll, amelyek továbbra iis éppen úgy, mint 1908-ban egyenes adósokként felelnek az intézetnek, felállítja azt az inkompatibilitást, hogy !az ügyvédi kamarák elnökei és vezető tisztviselői nem lehetnek az ügyvédi gyám- és nyugdíjintézet tisztviselői is. {Helyeslés jobbfelől.) Ez a lényegesebb szervezeti változtatás, amelyről itt beszámolhatunk. A törvényjavaslat egyébként az intézetnek megadja azokat a jogokat, amelyekkel eddig is bírt. Az intézeti járulékok — és ezt kiterjesztette az igaziságügyi-bizottság módosítása a kamarai járulékokra is — iszintén^az eddigi joggal egyezően a kamara kimutatásai, mint végrehajtható közokiratoík alapján hajthatók be és így a kjamaráik imémteo^tve vannak az alól, hogy költséges perekkel fussanak saját követeléseik után. Annyival is inkább kellett e tekintetben bizonyos eszközöket a kamarák kezébe adnunk, mert igen tiszteletreméltó aggályok hangzottak el különben is a tekintetben, hogy ez a közvetítő iszerep a kamarák és az intézet közt a kamarákat túlterheli, őket kellemetlen és kinos helyzetekbe hozza; de viszont nem lehetett la kamarákat mentesíteni ez alól a feladat alól, mert az ügyvédi kamara az egyedüli adminisztrációs fórum, amely az ügy-