Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-298

Az országgyűlés képviselőházának 29 ahol a helyzetet folyton úgy állítják be, — különösen a mezőgazdaság helyzetét — hogy az az utóbbi időben meglehetősen megjavult. Mi ellenben, akik a falut, a mezőgazdaság helyzetét ismerjük és látjuk száz és százezer lerongyolódott emberét, akik kétségbeesve járnak itt, látjuk a gazdák sovány magtárait és üres istállóit, tudjuk nagyon jól, hogy a helyzet különösen ebben az évben a rossz termés következtében még inkább súlyosbodott. Mi nem akarunk izgatni, mert nagyon jól tudjuk azt, hogy a bajok gyökere a világpolitikában és Trianonban rejlik, ellenben egy bátrabb, okosabb és a bank- és kartellérdekektől függetlenebb (Ügy van! Ügy van! balfelől.) agrárpolitikával a bajok súlyosságán nagyon sokat lehetne enyhíteni. Én, mint gazdaember, nem akarom ezeket a javaslatokat, amelyeket most itt tárgyalunk, lebecsülni, mivel azonban ezeken néhány napon belül túl fogunk lenni, (Egy hang balfelől: Hazamegyünk!) kívánom és követelem s felhívom a parlament figyelmét azokra a nagy javaslatokra, amelyeket a közvélemény régóta vár. Itt van elsősorban a pannonhalmi minisztertanácson is beígért adóreform kérdése. Ha raa végigjárjuk a falvakat, azt látjuk, hogy a helyzet olyan, mint minden év őszén, hogy a falvak siralomvölgyekké változtak a kíméletlen adóvégrehajtások miatt, (Farkas István: Nagy kallón elviszik a teheneket! — Zaj a baloldalon.) amelyek ismét fokozott erővel jöttek. A felső pénzügyi hatóságok nyomják az alsó hatóságokat, ezek pedig sokszor túllépik hatáskörüket, ami sokszor a falvakban olyan izgalmakat vált ki, amelyeket nem lehet szó nélkül hagyni. (Mojzes János: Méltó a Bakonyhoz!) A végrehajtások már olyan mérvet öltöttek, hogy nagyon sok helyen elvitte a végrehajtó az utolsó szem gabonát, (Mojzes János: Bár már a végrehajtókat vinnék el!) úgy, hogy tavaszi vetőmagra egyáltalában nem fog maradni. (Hegymegi Kiss Pál: Tiszaesegén a jegyző a vetni való tengerit vitette el, mert megbukott a törvényhatósági választáson!) Sajnálom, hogy nincs itt a földmívelésügyi miniszter úr, mert az ő resszortjába tartozik az, hogy mivel fogják azok a gazdák, akiket most végrehajtottak, tavasszal földjeiket bevetni. Jól tudjuk, hogy a pénzügyi kormányzatnak nincs szíve és hozzáértése az ilyen problémákhoz, éppen ezért a földmívelésügyi kormányzatnak lenne kötelessége az, hogy fokozott erővel törekedjék arra, hogy a termelés folytonossága biztosíttassék. A másik oldalon az állatokkal kapcsolatban ugyanez a helyzet: ugyancsak kímélet nélkül elvisznek mindent, ami még elvihető. Éz olyan probléma, igen t. Ház, amelyet végre-valahára meg kell oldani. Nem lehet örökké fenntartani azt az állapotot, hogy a gazdatársadalom ma is a 30 és 35 pengős gabona-ár alapján kivetett adókat fizesse tovább, míg a helyzet javulni fog, — amire sajnos, nincs kilátás. Mert csak nem képzeli el valaki, hogy a falu rosszhiszeműen nem akarja teljesíteni adófizetési kötelezettségét? Most máivégre mindenki belátja, hogy a fizetési kötelezettség alól nem vonhatja ki magát, és aki bírt, fizetett is. Ezeket az adókat azonban, amelyek ma még érvényben vannak, nem lehet teljesíteni, és éppen ezért áll fenn az a lehetetlen helyzet, amelyre fel kell hívni az igen t. Ház és az egész ország figyelmét. Sajnos, a pénzügyi kormányzat nem törődik ezekkel; úgyszintén nem törődik az adósságrendezés ülése 1934 november 13-án, kedden. 59 kérdésével, ahol pedig most a terminusok a legrövidebb időn belül le fognak járni, és azok, akik eddig védve voltak, ki lesznek téve annak, hogy rövid idő múlva ők is dobra kerülnek. Az egész csak egy kis injekció volt a biztos halálig, amely halál rövid időn belül be fog következni. Éppen ezért, igen t. Ház, kötelességünk lenne — különösen a Ház gazdaérdekeltséghez tartozó tagjainak — ezekre a törvényjavaslatokra a kormány figyelmét felhívni és minden erővel azon lenni, hogy ezek mielőbb napirendre kerüljenek. Az elnöki napirendi javaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Jánossy Gábor! (Hegymegi Kiss Pál: Na, Gábor bácsi?!) Jánossy Gábor: T. Ház! Méltóztassanak, t. képviselőtársaim, nyugodtan meghallgatni engem, mert olyan kérdésről fogok néhány szót mondani, amely mindnyájunknak szívét nemcsak hogy megdobogtatja, hanem marcangolja is. r Mielőtt azonban ezt cselekedném, egy-két szóval válaszolok — mert hiszen az idő rövid — előttem felszólalt igen t. barátomnak, Lang Lénárdnak felszólalására. Ha az én igen t. barátom és kedves öcsémuram elolvasta volna a mai lapokat és remélem, hogy elolvasta, mert hiszen újságot olvasni ma úgyszólván még a csecsszopó gyermekek is szoktak, (Dinynyés Lajos: Mi volt az újságban?) — rendkívül örülök, hogy szerencsém van Dinnyés Lajos igen t. kedves barátomhoz, mert félévig nehezen nélkülöztem az ő szeretetreméltó köz beszólásait — akkor azokból-kiolvashatta vokia, hogy a gazdasági, pénzügyi, közjóléti — a szociális szót így fordítom magyarra — törvényjavaslatoknak egész sorozatával foglalkozik a kormány és fog velük a Ház elé jönni. Ami különösen^az adókezelés kérdését, az adókivetés egyszerűségét, érthetőségét és a behajtás^ kímeletességét illeti, (Zaj a baloldalon. — Dinnyés Lajos: Nem érjük meg azt már!) errenézve a pénzügyminiszter úr — bár a mostani gazdasági viszonyok gyökeres adóreformokra nem alkalmasak — kilátásba helyezte, vagy reményt adott arra, hogy az adókivetés, az adókezelés egyszerűsége, világossága s a végrehajtás megkönnyítése és kíméletessége kérdésében rendeletileg fog intézkedni a legközelebbi időkben. Méltóztassanak emlékezni arra, ami a mai napon, 14. évfordulóján a világtörténelem legnagyobb gonosztettének és az ezeréves magyar történelem legdöbbenetesebb, legszomorúbb, leggyászosabb napján, ezelőtt 14 évvel, november 13-án megtörtént, amire figyelmeztettek bennünket ma Magyarország, Csonka-Magyarország valamennyi templomának síró harangjai és megemlékeztek erről minden családban, az iskolákban, mindenütt, ahol ebben a maradék Magyarországban, ebben a golgotai keresztet hordozó Magyarországban emberek élnek, laknak és szenvednek. És én kijelentem: ha nem volnék itt, ebben a tiszteletreméltó gyülekezetben, a magyar törvényhozás házában, ha még mia iis, mint 8 évvel ezelőtt, szülő vármegyém árvaszéki elnöki székében ülnék, vagy unokáim körében töltenék el egy csendes meghitt órát, akkor is megemlékezném erről a napról, amelynél szomorúbb, gyászosabb, szívetrázóbb nem esett Magyarország ezeréves történetében, úgyhogy valósággal ökölbe szorulnak, — nem jól mondom — imádságra kulcsolódnak a magyar kezek odaát is, azokon a gonosztevő kezek által vont határokon túl — mert ott csak némán lehet már a magyarnak ezeréves ősi föld9»