Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-314

Az országgyűlés képviselőházának 31A. gös vámcsalásokban, amelyeket voltam bátor idehozni a Képviselőház elé, mindmáig semmi komolyabb lépés nem történt. (Egy hang balfelöl: Nem is lesz!) Én nagyon súlyos vádakat hoztam fel itt annakidején egyes cégekkel szemben és nehogy azt mondják, hogy én a mentelmi jog védelme alá helyezem magam és nem akarok felelni azokért a súlyos dolgokért, amelyeket itt 'szóvátettem, igenis, kötelességemnek tartottam, hogy az általam felhozott súlyos vádakat és indokokat egy füzetben kinyomassam és többezer példányban szétoszttassam az országban csak azért, hogy a szóbanforgó cégek, amennyiben úgy találják, hogy sérelem van azokban reájuk nézve, illetve akármilyen tekintetben elégtételre szorulnának, lépjenek fel velem szemben a bíróságnál vagy akárhol és keressenek elégtételt. Elmúlt a három hónap és kijelentem t. képviselőtársaimnak, semmi néven nevezendő bírói eljárás, felelősségrevonás vagy elégtételkeresés ebben az ügyben velem szemben nem történt. Amikor azonban a pénzügyminiszter úrnál feszegettem azt a kérdést, hogy mi van ebben az ügyben, a miniszter úrtól kaptam egy levelet, illetve egy írásbeli választ, amelyben az igen t. pénzügyminiszter úr arról értesít, hogy miután fontosnak tartja, hogy erre az ügyre világosság derüljön, az informátorom ellen megadta hivatalból a felhatalmazást, hogy bűnvádi eljárás tétessék ellene folyamatba rágalmazásért, illetve becsületsértésért. Most már tehát ott tartunk, hogy az a helyzet, hogy a vámcsalók szabadon futkosnak ebben az országban, a hatóság, a vámigazgatóság azon részének, amelyről esetleg feltehető, hogy részéről vétkes vagy gondatlan mulasztás forogna fenn a vámcsalások körül, a hajaszála sem görbül meg, ellenben az informátor már a vádlottak padjára került. A miniszter úr többek között azt mondja, hogy (olvassa): »A képviselő úr megnyugtatására« — már mint az én megnyugtatásomra -— »említett bűnvádi eljárás során az illetőnek állításai legszélesebbkörű bizonyítására lesz módja, t mert kijelentem, hogy nemcsak a valódiság bizonyítása elől nem fogok elzárkózni, de ellenkezőleg, ahhoz a legteljesebb mértékben hozzájárulásomat fogom adni.« Ez a nekem tszánt megnyugtató nyilatkozat egyáltalán nem megnyugtató. Nem megnyugtató pedig azért, mert az igen t. pénzügyminiszter úrnak tudnia kell, àogy a független magyar bíróság nem az interpellációra adott válasz szerint fog eljárni, hanem a vádiratban inkriminált kitételekből majd ő fogja megállapítani, hogy mire vonatkozólag tartja szükségesnek a bizonyítás elrendelését, milyen tekintetben tartja szükségesnek, vagy kiket fog beidézni, illetve a bizonyítást milyen tekintetben és kikkel szemben fogjia lefolytattatni. Megtörténhetik tehát itt.az, hogy alaki okokból, vagy pedis: Q%y akármilyen kis lappal iáért az ügynevezett informátort esetleg elítélik, de talán fel is mentik, ez azonban még távolról sem érinti azt, hogy itt történt-e vámosalás vagy nem. Lényegében arra akarok kilyukadni, hogy az igen t. pénzügyminiszter úr az egész kérdést teljesen helytelen vágányra terelte. Itt nem arról van szó, — én súlyos konkrétumokat, vádakat hoztam fel egyes cégekkel szemben — hogy a pénzügyminiszter úr mit szól ehhez és hogy a vádlottak padjára ültesse az informátort. Itt egyről van szó: történt-e vámcsalás, igen vagy nem? Ha történt vámcsalás, bűnhődjenek a vámcsalók, ha azonban nem történt ülése 193% december 19-én, szerdán. 523 I vámcsalás, akkor — iha a belső, intern vizsgáLat megállapította, hogy ezeket az embereiket de ; facto jogtalan sérelem érte — tessék odaállítani ! az informátort vagy engem a bíróság elé, mert én száz százalékig vállalom a felelősséget és akkor majd azután meglátjuk, hogy hol fog az igazság kisülni. Mélyen t. Képviselőház! Magából iá válaszból azonban a következőket veszem ki. Én — őszintén megvallva — sokra értékelem és nagyon sokra becsülöm a pénzügyminiszter urat, nemcsak egyéni kvalitását, hanem mindenekfelett tisztességes, becsületes törekvését is és tudom, hogy őt minden tekintetben a közérdek vezeti. Éppen ezért nem értem ezt a kérdést és meg vagyok győződve róla, hogy a miniszter urat nem helyesen informálták, vagy olyan helyekről informálták, ahol vagy úgy fogták meg a kezét, hogy ebben az ügyben ez idő szerint ő maga sem láthat tisztán. A miniszter úr ugyanis egyik helyen igen konzekvensen és logikusan azt a kijelentést teszi, hogy miután ő a vádlottak padjára ültette ezt az én úgynevezett informátoromat, ő ebben az ügyben nem kíván messzebbmenő nyilatkozatot tenni, mert nem szeretné, ha a miniszteri székből olyan kijelentés hangzanék el, amely bármilyen irányban magyarázható volna vagy befolyásolhatná az igazságszolgáltatást. Mélyen t. Képviselőház, ha ez vonatkozik az én informátoromra, akkor kell, hogy vonatkozzék ez azokra a cégekre, illetőleg vámcsalókra is, akik ellen ezidőszerint is folyamatban van az eljárás; igaz, hogy nem régen, csak öt esztendő óta. A miniszter úr ugyanakkor, amikor azt mondja, hogy nem kíván kijelentést tenni egyes cégekkel, különösen a Dénes B. Rt. céggel szemben folyamatban lévő büntető eljárásról, illetőleg ezzel kapcsolatban a következő kijelentést teszi (olvassa): »Mindezekből világos, hogy nem lehet szó arról, mintna ennél az ügynél a cég érdekében bármiféle szándékos vagy akárcsak indokolatlan mulasztás is történt volna.« Igen t. Képviselőház, a miniszter úr nem akar hivatalos helyről olyan kijelentést tenni, amely állásfoglalással lenne azonos. Ha ez nem prejudikálás, akkor nem tudom, mit nevezzek annak! Hiszen a miniszter úr megállapítja, hogy ő szerinte nem történt indokolatlan mulasztás. Ez ugyan egészen új terminus technicus, mert ezek szerint feltehető, hogy ha van indokolatlan mulasztás, akkor van indokolt mulasztás is. A dolog lényege azonban az, hogv a miniszter úr válaszában rámutat arra, hogy ez nem olyan egyszerű vámcsalási ügy, illetőleg nemcsak egyszerű vámtechnikai kérdésről van szó, — mint ahogy én ezt annak idején felvetettem — mert ez rendkívül nehéz, bonvodalmas komplexum, amelynél tekintettel kell lenni az ország gazdasági helyzetére és a változó gazdasági viszonyokra és az eeryetemes érdekeknek összevetésével kell az intézkedéseket megtenni. Hogy mennyi igaz lehet a miniszter úr szerint ebben, azt bizonyítja az, hogy a vámhatóság másodfokú ítéletét három teljes év alatt fogalmazta meg; három esztendő kellett a vámhatóság második fórumának ahhoz, hogy ebben a kérdésben egyáltalában határozatot hozzon. A miniszter úr úgy tünteti fel a vámtarifát és magát a vámtörvényt, mintha elasztikus harmonika lenne, amelyet alkalomról alkalomra lehet változtatni. Meg Teli jegyeznem, hogy a miniszter úr többek között hivatkozik az 1924. évi törvény 19. és 21. §-ára, amely felhatalmazást ad az összkormánynak arra, hogy 77* t